Botka László közölte: a párt választmánya egyhangúlag hozta meg döntését a tisztújításról.
Az átmeneti időszakra az MSZP-t az alapszabálynak megfelelően az ovb vezeti – közölte, megjegyezve, hogy a választási bizottságot mint választmányi elnök ő vezeti július 19-éig. A választmány megerősítette tisztségében a bizottság kilenc tagját.
A választmány elfogadta a kongresszus szervezésének szabályait is, így június 1-jétől 30-áig a helyi és a megyei szervezetek újulnak meg, és megválasztják az új kongresszusi küldötteket. Másfél hét múlva kezdődhet az országos tisztségre pályázók helyi kampánya, nekik az alapszabálynak megfelelően össze kell gyűjteniük a tagok tíz százalékának írásbeli ajánlását – mondta Botka, és hangsúlyozta: a tisztségre pályázóknak ismertetniük kell programjukat a tagsággal.
A választmányi elnök így fogalmazott: azt remélik a következő másfél hónaptól, hogy dinamizálni fogja nemcsak a szocialista pártot, hanem az egész baloldali közösséget, és most már nem arról beszélnek, mi az oka a vereségnek, hanem megkezdődik az MSZP újjáépítése.
Mint mondta, egy ellenzéki párt számára a választások utáni időszak mindig lehetőség és kötelezettség, hogy újraépítse magát. Az MSZP-ben az újjáépítés a szombati nappal elkezdődött .
Kérdésre válaszolva Botka László azt mondta, Mesterházy Attila lemondott pártelnök az ülésen megköszönte az elmúlt években kapott támogatást, és jelezte, hogy az MSZP sikeréért akar dolgozni, valamint sok sikert kívánt a következő pártvezetőségnek. Mesterházy Attila biztosította a pártot, hogy a mindenkori vezetők számíthatnak a munkájára – mondta, hozzátéve, hogy a választmány vastapssal köszönte meg a munkáját.
Kérdésre válaszolva Botka László azt mondta, a vita konstruktív és a jövőről szól.

