A segédeszköz kézmozgást érzékelő kesztyű és egy okostelefonos alkalmazás segítségével hangos szöveggé alakítja a jelnyelvi kézjeleket. A rendszer jelnyelvi szinkrontolmácsként működik: lehetővé teszi, hogy a beszéd- és halláskárosult emberek anyanyelvükön, azaz jelnyelven kommunikáljanak halló társaikkal.

A Telenor okostelefon-akadémián is bemutatott eszköz prototípusa az MTA SZTAKI elosztott rendszerek osztálya és az Euronet Zrt. kétéves kutató, fejlesztő munkájának eredménye, és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség támogatásával valósult meg. A termék sorozatgyártásának finanszírozásához a fejlesztők befektetőt keresnek.

A prototípus angolul „ért”, a következőkben magyarra és más nyelvekre is meg kell tanítani. A tervek között az is szerepel, hogy a mostani egykezes kesztyű kétkezessé váljon. Az eszköz a jelnyelvi szinkrontolmácsolás mellett egyéb felhasználási lehetőségeket is rejt, gyógyászati segédeszközként vagy életvitelt támogató eszközként, remény szerint stroke-on átesett betegek rehabilitációjában, is alkalmazható. 

A Telenor okostelefon-akadémiája ezúttal is nagy érdeklődés közepette zajlott. Mintegy ötszáz látogató volt kíváncsi a tárgyak internetével, az okosotthonok jelenével és jövőjével foglalkozó előadásokra, valamint a kiállítók standjaira, ahol számos érdekes hazai és nemzetközi fejlesztés mutatkozott be a 3D nyomtatástól kezdve az épületautomatizáláson át a virtuálisvalóság-szemüvegig.