A TorrentFreak értesülései szerint miközben egy az iskolai rendszert megfertőző vírus forrását keresték iskolai rendszergazdák, felfedezték, hogy fiú számítógépén illegálisan letöltött és megosztott huszonnégy mozifilm található. Az esetet jelentették az igazgatónak, aki a rendőrséghez fordult.
A svéd rendőrség kivizsgálta az ügyet, majd feljelentést tett szerzői jogok megsértésének gyanújával. Az ügyészség eljárást indított a fiatalkorú elkövető ellen. A vádhatóság indoklása szerint a törvénysértés megállapítása esetén – az elkövető korától függetlenül – köteles intézkedni. Az ügyészek hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a bíróságtól olyan büntetés kiszabását kérik, amely tekintetbe veszi a gyanúsított fiatal korát.
A göteborgi bírósági meghallgatáson az iskolásfiú elismerte, hogy letöltötte a szóban forgó filmeket, köztük A közösségi háló és A harcos című alkotásokat, ám azt állította, nem volt tudomása róla, hogy a letöltéssel párhuzamosan meg is osztja ezeket.
Az ügyészség szerint paradox helyzet, hogy a fájlcserélő hálózat használatának feltétele hogy a használók meg is osszák a letöltéseiket. A vádhatóság képviselője hozzátette, tudják, hogy egy-egy fájlcserélő ellen indított eljárással csak a „felszínt kapargatják”, ám meglátásuk szerint ahhoz, hogy a legális letöltő szolgáltatást nyújtó rendszerek elindulhassanak, nyitva kell hagyni az illegális letöltők lebukásának lehetőségét.