„Történetek nélkül a múltnak nem marad nyoma”

Bár a Kiss Gábor által alapított budai Tinta Könyvkiadó mindenekelőtt és elsősorban nyelvészeti szakkönyvek és szótárak megjelentetésével vált gyakorlatilag egyedülállóvá és piacvezetővé, az interneten föllelhető honlapja arról is tájékoztatja az érdeklődőt, hogy szerkesztői időről-időre elkalandoznak a szépirodalom, a lexikonok és enciklopédiák, a zene és a meséskönyvek, mi több, a történelem területére is. (Írásunk címe idézet Chaim Potok amerikai írótól; a nyitó képen Farkas Erzsébet gyámolítottjainak egy csoportja – Hódos Mária archívumából.)

A minap is ez történt azáltal, hogy nem kis anyagi hozzájárulással, szponzorok nagyvonalúsága révén végül sikerült kiadni és a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál kirakatába tenni Hódos Mária/Farkas Erzsébet „Fiaim, hol vagytok?” című, sokáig csak megjelentetésre tervezett vaskos kötetét.

Történelem? Szociológia? Az eseményeket szigorú hitelességgel közre adó napló? Korrajz? Az ország társadalmának – a politikai és adminisztrációs elit, a propaganda általi – napjainkból is jól ismert megrontása… A gyűlölet és a faji előítéletek szítása az 1930-as évek végére, az 1940-esek elejére az egészen kis közösségeket is képes volt megmérgezni. Akkoriban nem Sorost emlegették, hanem Schwartz bácsit, aki (amíg tehette) hitelre adta a petróleumot meg a cukrot a falu boltjában, és Goldberger urat, a gyógyszerészt, aki – ha orvos nem volt is – a legtöbb bajra tudta a gyógyírt.

Ő, a patikus, azt hitte, hogy a társadalmat pusztító gyűlölet ellen is létezik gyógyszer, és kezdeményező patrónusként fogadta-gyámolította az ország legnagyobb községébe nevelőjükkel, Holczer Rezsőné Farkas Erzsébettel (1907–91) 1938 őszén érkezett tíz zsidó kisfiút. Gyermekotthont alapított számukra abban a reményben, hogy a hihetetlen szegénységben, nevelőszülőknél páriaként tengődő gyereknek elfogadható körülményeket teremthet, gyámolítottjai tanulhatnak, végül tisztes életet kezdhetnek, miután saját lábukra állnak. (A történet tagadhatatlanul hasonlít a második világháború után forgatott, különösen nagy hatású a „Valahol Európában” című magyar filmre.)

Farkas Erzsébet – maga is Budapesten élő, éppen munka nélkül, rövid ideig tartott házasság után kisgyermekével otthont és munkát kereső, a magyarországi pszichoanalitikus egyesület szemináriumait látogató anya – boldog volt, amikor elnyerte a békési fiúotthon vezetői tisztét, és hozzáláthatott vadócainak („fiainak”) a neveléséhez – anyai ösztönei, tanulmányai bevetésével. És küszködött az elképesztő szegénységgel, miközben könyvelte az otthon legapróbb kiadásait is: cipőtalp-foltozásokat és hasonlókat…

A csaknem hatszáz oldalas könyvet – legnagyobb részt Farkas Erzsébet naplóbejegyzéseinek sokaságát – nem lehet, nem szabad pusztán zsidóügynek tekinteni. A szerencsének köszönhetően fennmaradt; lenyűgözően hiteles korrajz, tudósítás és helyenként riport az 1938–42 közötti időszakról, a magyar valóságról, amelyet nem kevesen manapság szépítgetni igyekeznek. Elsősorban a reá bízott (és őt anyjukként imádó) fiúgyerekekről, közvetlen környezetéről szól – ezeregy ténnyel, adattal, névvel, helyszínnel, összefüggésre utalással – erősítvén a mára feledésbe merült valóságot.

Elképesztően nagy (és állítása szerint csak abbahagyott) munkát végzett a kötetet társszerzőként jegyző unoka, Hódos Mária művészettörténész. Unoka, mert Holczer Rezsőné Farkas Erzsébet (akinek naplója 1938. október 10-én, hétfőn kezdődött Békés nagyközségben és 1942. február végén zárult, utána a kiterjedt, hosszú éveket fölölelő levelezése olvasható) fia, Holczer/Hódos Mátyás az ő édesapja volt. Az ő emlékének, valamint az ő unokáinak dedikálta a család- és történelemkutató a most megjelent „Fiaim, hol vagytok?” című kordokumentumot, amelyből feketén-fehéren – mindenekelőtt hitelesen – kiolvasható, hogy miként készítette elő a német nemzetiszocializmust a végsőkig kiszolgáló, fasizálódott Magyar Királyság saját állampolgárai százezreinek a halálba küldését, a vészkorszakot.

A kutató szerző érdeme – akár boldog befejezéseként is fölfogható – a történet folytatásának a közzététele. Mindenekelőtt az, hogy a békési gyerekeket – valamennyiük szerencséjére – még azelőtt Budapestre helyezték, hogy megkezdődött a vidék zsidóságának összegyűjtése és haláltáborokba deportálása. Ha Békésben maradtak volna, aligha érték volna túl a soát. Sorsuk további alakulásáról megnyugtató sorok olvashatók, gyámolítójuk, a békési patikus, Goldberger Lajos azonban nem tért haza Auschwitzból…