Trónörökösök – a klasszikus zeneművészet új generációja

Áprilisban a Kelemen Kvartett (Kelemen Barnabás – I. hegedű, Homoki Gábor – II. hegedű, Kokas Katalin – brácsa és Kokas Dóra – cselló) aratott sikert; a májusi hangversenyen Vámosi-Nagy Zsuzsa fuvolaművész, Csáki András gitárművész hallható a MÁV Szimfonikus Zenekar közreműködésével, amelyet az ifjú amerikai karmester, Teddy Adrams dirigál.

CSÁKI ANDRÁS 1981-ben született Budapesten. Tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában és Gimnáziumban valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta, ahol diplomája megszerzését követően 2007-ben a Zeneakadémia Doktori Iskolájának hallgatója lett. Versenyeken eddig 24 döntős helyezést ért el, köztük tizenegy első, tíz második, három harmadik és számos különdíjat kapott. A világ számos országában koncertezett; rendszeresen fellép versenyművek szólistájaként és kamarazenészként is. A Naxos Classic Kiadó már több lemezfelvételt készített vele, 2012-ben pedig a spanyol verseny győzteseként Spanyolországban készítheti el újabb szólólemezét. Tanít a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában és Gimnáziumban valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem gitár tanszakán.

TEDDY ABRAMS a komponálás mellett karmesterként, valamint klarinét- és zongoraművészként egyaránt aktív. A 2011/2012. évad jelzi első évét a budapesti MÁV Szimfonikus Zenekarral, az együttes rezidens karmestereként. 2008 és 2011 között Abrams a New World Szimfonikusok (NWS) ösztöndíjas gyakornok-karmester pozícióját töltötte be. Abrams vezényelte a New World Szimfonikusokat Miami Beachen, Washingtonban és a Carnegie Hallban, és dolgozott számos más zenekarral is szerte az országban.

Nemrég debütált a Florida Zenekarral, a Jacksonville-i Szimfonikusokkal, a Boca Raton-i Szimfonikusokkal, és a Marin-i Szimfonikusokkal. Abrams dirigensi tanulmányait Michael Tilson Thomas és Otto-Werner Mueller irányítása alatt végezte a Curtis Institute-ban, valamint tanult David Zinman-nál az Aspeni Zenei Fesztiválon. Az európai zenekultúra iránti érdeklődése vezette Budapestre, ahol 2011-től Takács-Nagy Gábor asszisztenseként vezényli a MÁV Szimfonikus Zenekart.

VÁMOSI-NAGY ZSUZSA fuvolaművész 2006-ban szerzett diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, Kovács Lóránt növendékeként. A londoni Royal Academy of Music posztgraduális képzésén ösztöndíjasként folytatta tanulmányait a világhírű William Bennett fuvolaművész osztályában, ahol 2008-ban második, kitüntetéses diplomája mellett elnyerte II. Erzsébet angol királynő nagydíját. Vámosi-Nagy Zsuzsa a Ventoscala Szimfonikus Zenekar első fuvolása, a Budapest Barokk Együttes tagja, valamint Csáki András gitárművész és Szilágyi Kinga Katinka hárfaművész állandó kamarapartnere.
Szólistaként és kamarazenészként rendszeresen ad koncerteket Magyarországon és külföldön egyaránt. 2009-ben elnyerte a rangos Junior Prima díjat.

Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doktori iskolájának hallgatója, valamint a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola tanára.

VÁMOSI-NAGY ZSUZSA (FUVOLA) ÉS CSÁKI ANDRÁS (GITÁR)
HANGVERSENYE MÁJUS 19-ÉN este fél 8-tól
Közreműködik:
a MÁV Szimfonikus Zenekar
Vezényel:
TEDDY ABRAMS

Műsoron:
De Lhoyer: Versenymű gitárra Op.16
Rodrigo: Concierto de Aranjuez
Bach: a – moll fuvolaverseny (Gyöngyössy Zoltán átirata)
Dubois: Fuvolaverseny