Trump továbbra is hazudik, tévedhetetlennek hiszi magát

Így a helyzet csak tovább romlik. Ám nehéz lesz ellene törvényszegési eljárást indítani – ez az ún. impeachment –, az még egyetlen elnök esetében sem sikeredett. Viszont az alkotmány 25. kiegészítése értelmében az alelnök a miniszterek nagy részének, vagy más testületek, pl. a Kongresszus fő tisztségviselőinek egyetértésével elmozdíthatja hivatalából, ha úgy ítéli meg, hogy alkalmatlan feladata ellátására. Persze nem valószínű, hogy idáig eljutnak az események, alighanem végig kell csinálni az egész elnöki periódust Trumppal. De azért nem szabad elfelejteni, hogy nem sokra tartja az alaptörvényt és idáig nem tett semmit, hogy eloszlassa a kétségeket rátermettségét illetően. Az egyetlen tehát, ami gátat szabhat ténykedésének, az a saját kormányzata. A megválasztott elnök eltolta, mert jó emberek is vannak a testületben.

Több tucatnyi menekült, köztük sok gyerek is a magyar határ szerb oldalán, összetákolt táborban várakozik az iszonyatos hidegben, hogy bejusson Magyarországra – tudósít a The New York Times/Reuters. Szerbiában összesen 7 ezer migráns rekedt, de folyamatosan jönnek újak is. A részükre kijelölt szállások tele vannak a kemény télben, de ezekbe leginkább csak asszonyok és kicsinyek jutnak be, a férfiak javarésze ott tölti az éjszakákat, ahol tudja. Akik Horgosnál és Tompánál, a szabad ég alatt vesztegelnek, azok az Orvosok Határok nélkül képviselője szerint igen súlyos megfázással küszködnek, közülük azonban csak naponta 10-10-et engednek be a magyar hatóságok. Korábban még 15-15 előtt nyílt meg a tranzitövezet kapuja, az átlagos várakozási idő 6-7 hónap. Magyarország egyértelművé tette, hogy nem kér a migránsokból. Tavaly 15 ezer kérelmet fogadott be, csaknem 20 ezren pedig illegálisan próbálkoztak a határátlépéssel.

A svájci Tages-Anzeiger kiegészítette múlt szombati cikkét, amelynek lényege, hogy egyre inkább orbanizálják a magyar sajtót és már leginkább csupán néhány kisebb netes portál áll ellent annak, hogy a propagandagépezet része legyen. Dehát ahogy Dési András, a felszámolt Népszabadság munkatársa mondja, a Nemzeti Együttműködés Rendszerében a kormányfő kezdettől fogva nagy szerepet szán a médiának a többség fenntartásában. Ezt a törekvést csak kevés orgánum élte túl és számuk egyre fogyatkozik. Most arról szólnak a hírek, hogy Andy Vajna átveszi az ATV-t is. A televízió a menekültválság csúcsán ráállt a hivatalos irányvonalra, valószínűleg azért, mert jókora hasznot húzott az állami hirdetési kampányból. Urbán Ágnes a Mérték Médiafigyelőtől azt mondja, Orbán közvetlen környezetének vállalkozói azért teszik rá a kezüket egyre több szerkesztőségre, mert szavazatokat igyekeznek szerezni a választásokra és a miniszterelnök semmit sem bíz a véletlenre. Nem akarja kockáztatni, hogy olyanok vezéreljék a tömegtájékoztatást, akiket kényes helyzetben nem lehet ellenőrizni.

A Der Standard a dacos körmendi jó pásztorként mutatja be a helyi katolikus papot, aki saját egyházával szembemenve menekülteket fogad be a közeli sátortáborból. Németh Zoltán karácsony előtt értesült arról, milyen állapotok uralkodnak a Bevándorlási Hivatal létesítményében, vagyis arról, hogy fagyoskodnak az ott élő emberek. Merthogy csak fával lehet fűteni, így a kályha gyorsan kihűl. A katolikus pap emlékeztet arra, amit Ferenc pápa másfél éve, az akkori menekültválság csúcspontján mondott, hogy minden egyházközség fogadjon be egy-egy családot. Jelenleg 8 menedékkérőnek ad szállást, jóllehet, Magyarországon a nagy egyházak messzemenően támogatják Orbán Viktor elutasító menekültpolitikáját. De pl. Várszegi Asztrik Pannonhalmát megnyitotta a migránsok előtt, a makói pap pedig a múlt ősszel nyilvánosan elítélte a kormány uszítását. Egyébként a hívők közül sokan Körmenden is félnek az idegenektől és elutasítják azokat. Ezért a plébánia egy elkülönített szárnyában alszanak a menekültek. Németh Zoltán azt mondja, lelkifurdalása van, mert Európában az egyház napjainkban egyfajta katasztrófaturizmust folytat. Ez azt jelenti, hogy csak nagyon kevesen hajlandóak segíteni, a többség pedig csak lesi, hogy végre történjen valami.

Paul Lendvai a Der Standardban megjelent cikke szerint tanácsosnak tartaná, ha Európa odafigyelne arra, amit a minap nyilatkozott a távozó bolgár elnök, hogy tudniillik a Kreml megpróbálja belülről aláásni az EU-t, épp ezért támogat ultranacionalista, Európa-ellenes pártokat. Plevneliev hangsúlyozta, hogy akárcsak egykor a Szovjetunió, a mostani orosz vezetés is igyekszik meggyengíteni a földrészt és kétséget támasztani a jogállam és a demokrácia értékeit illetően. A politikus egyúttal bírálta azokat az államokat, amelyek eltérnek a közös irányvonaltól, mert rövidtávú előnyöket remélnek az oroszbarátságtól. Az elemző szerint a megjegyzés kimondatlanul is vonatkozik Magyarországra, annál is inkább, mert februárban ismét baráti látogatást tesz Budapesten Putyin. Orbán Viktor, aki politikai pályafutását éles, szovjetellenes beszéddel kezdte, jelenleg az orosz államfő őszinte csodálója és üzleti partnere. De a jelek szerint társul hozzá Trump is.    

Az EurActiv portál azt jelentette, hogy a Bizottság adott tippet Magyarországnak a Paks-2 ügyében folyó uniós vizsgálat leállításához. Egészen pontosan belső papírok igazolják, hogy csaknem egy éve az energiaügyi vezérigazgató igazította útba Sonkodi Balázst, a stratégiai ügyek államtitkárát, hogy mire kell hivatkozni, mert az addigi érvekkel nem lehet igazolni, miért maradt el a közbeszerzés a beruházás kapcsán. Az uniós tisztségviselő emlékeztetett arra, hogy egy hasonló francia ügyben az EU visszalépett a kötelezettségszegési eljárástól, mégpedig a műszaki kizárólagosságot tartalmazó klauzula miatt. Azt akkor lehet alkalmazni, amikor csupán egyetlen cég van, amelyik képes eleget tenni az összes technikai és biztonsági követelménynek. Ezek után állt elő a magyar kormány az új indokkal, bár hogy pontosan mikor, azt egy brüsszeli szóvivő nem kívánta elárulni, mondván, hogy az eljárás teljesen bizalmas. Csakhogy Magyarország eredetileg több ajánlatot akart bekérni. Az amerikai Westinghouse pedig azt mondja, ő is tudna megfelelő reaktort szállítani. Jávor Dénes EP-képviselő sajnálatosnak tartja, hogy az EU tudomásul vette a hamis magyar érvelést és nem kérdezett meg más piaci szereplőket.  

A kelet-európai határzárak rettenetes következményekkel járnak az állatvilágra és egyes körzetekben kihalással fenyegetik a farkasokat és a hiúzokat – írja a The Times. A norvég természetkutató intézet azt közölte, hogy az utóbbi másfél évben létesített kerítések, köztük a jó 300 kilométer hosszan húzódó magyar szakasz, elvágja az állatok táplálékbeszerző, illetve párzási útját. A legsúlyosabb a helyzet a szlovén–horvát határon. Szakértők azt mondják, bizonyos fajták esetében egyenesen a túlélést veszélyezteti, hogy a szögesdrótot természetvédelmi területeken is felhúzták. A hiúzokat 1973-ban egyszer már újratelepítették a Dinári-hegységben, mert az ember miatt szinte teljes egészében kihaltak a természetes közegben élő példányaik, ám a kerítés most ismét megadhatja nekik az utolsó lökést. Más jelentések szerint ugyanakkor eddig legalább 100 szarvas szenvedett ki, mert beleakadt az akadályba és nem tudott kiszabadulni. Így vagy elvérzett, vagy a kimerültség végzett vele.