Ügyfél-azonosítás felsőfokon – megszorító vagy megengedő ügyintézés

Hasonlóan körülményes, de kényelmesen otthonról intézhető számos hivatalos ügy. Sokan például így tesznek eleget – az ügyfélkapun keresztül – az adóhatósággal kapcsolatos rendszeres kötelezettségeiknek. Csakhogy ezeknek az intézendő ügyeknek a száma egyelőre korlátozott, nem szólva arról, hogy nehézkes az ügyfél azonosítása, márpedig az elektronikus ügyintézésnek ez az alapja.

Az illetékes állami hivatal (KEKKH) – szakemberekkel karöltve – most azon munkálkodik, hogy új ügyfél-azonosítási rendszert teremtsen meg, amely nagyobb szabadságot kínál az ügyfélnek, és figyelembe veszi az új technológiákat. Mint a mai tájékoztatón elhangzott: a közhiteles nyilvántartásokat olyan új elemekkel bővítik, amelyeknek köszönhetően az eddiginél hatékonyabb és olcsóbb lehet az azonosítás, az elektronikus kapcsolattartás és az ügyintézés. Így mód nyílhat a jövőben arra, hogy otthonról intézhessük lejárt személyi igazolványunk, vagy vezetői engedélyünk megújítását, a lakcímkártyán szereplő adatok módosítását.

Az állampolgár rendelkezhet majd arról, hogy közigazgatási hatóságokkal való kapcsolattartása közben, valamint a személyes adatok kezelésére vonatkozóan, megszorító vagy megengedő ügyintézést kíván-e alkalmazni. Bár a jelenlegi ügyfélkapus azonosítás megmarad, de e mellett lehetőségünk lesz magasabb biztonsági szintű azonosítási szolgáltatások igénybevételére is. Sőt, a nem is annyira távoli jövőben akár telefonon is intézhetjük ügyeinket. Rendszeres értesítést is igényelhetünk, amely biztosítja a tájékoztatást a személyes adat felhasználásról, illetve arról, hogy mikor, milyen elektronikus ügyintézést indítottunk.

A jogbiztonság garantálásához az illetékesek kialakítják a kormányzati hitelesítés szolgáltatást is. Ez azt jelenti, hogy az állam nevében eljáró személyek, szervezetek elektronikus aláírásához szükséges tanúsítványok kiadása mellett a járási, megyei, önkormányzati hivatalok azonosítási, titkosítási célú tanúsítványokat is kiadhatnak, úgynevezett minősített időbélyeg-szolgáltatásra is lehetőségük lesz. Mindezt kortól, lakhelytől függetlenül bárki igénybe veheti majd.

A teljes körű ügyfél-azonosítás megteremtése szervesen illeszkedik a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program céljaihoz, azaz egyszersmind hozzájárul a területi és társadalmi különbségek csökkentéséhez is. A tervezett fejlesztéseket uniós támogatással, az Új Széchenyi Terv keretében valósítják meg 2014 elejéig – több mint kétmilliárd forint ráfordítással.