Új lakások Hild-homlokzattal a pesti Király utcában

…de másfél év múlva újra állni fog! – jelentette ki ma újságírók előtt Aradi Ferenc a TriHolding Kft. vezető munkatársa. Az ingatlanfejlesztő cég nevéhez fűződik a Gozsdu-udvar fejújítása (helyenkénti újjáépítése), a Duna menti Marina Part negyed, a Cézár-, a Kleopátra-, a Heléna-, a Léda-ház… Aradi szerint a Hild József által megtervezett (a múlt század első felében „egyszerűsített”) eredeti homlokzattal épül újjá a budapest-erzsébetvárosi Király utca 40. alatti lakóház. Sarokingatlanról lévén szó, természetesen a Vasváry Pál utcai szárny is része a néhány milliárdos beruházásnak.

Így látta a Google fényképezője az épületet 2014 májusában.

A TriHolding csoport projektvezetője hangoztatta: újra itt a föllendülés az ingatlanpiacon. Meggyőződése, hogy a minden eddiginél alacsonyabb kamatok tartós mozgásba hozzák a hitelezés gépezetét, fölébrednek az alvó tőkék, és nagyon sokan ingatlanba fektetik a pénzüket, mert fialtatni akarják a millióikat. Ígéretes tavaszi zsongás tapasztalható az új építésű lakások piacán, ezért is látott hozzá a TriHolding ingatlanfejlesztő csoport – miként Aradi Ferenc fogalmazott – Budapest talán legfelkapottabb és legnépszerűbb környékén, a pesti bulinegyed ütőerének számító Király utcában az építéshez. A K40-projekt megálmodói irodaházban, szállodában, apartman-hotelben is gondolkodtak, végül társasház építése mellett döntöttek: 105 lakásba kezdődhet meg a beköltözés 2017 vége felé. A szakember meggyőződése, hogy a Király utca/Vasváry Pál utca sarki beruházást az építőipar és a rokonszakmák művelői is nagy örömmel konstatálják, hiszen segít kilábalni az évtizede keletkezett hullámvölgyből.

A Király utca/Vasváry Pál utca sarki tömb látványképe.

Király utca 40.: A Király u.–Vasváry Pál utca sarkán 1844-ben épült Hild József tervei alapján (bár ezt többen cáfolják) klasszicista stílusban. Négyszög alakú saroktelek, zártsorú, négy oldalról körül épített beépítésű. Az épületet, az 1920–30-as években egyszerűsítették, és jelenleg per alatt áll a ház, mert lebontását megakadályozta az egyik városvédő egyesület. A kapualj boltozott, lépcső háromkarú, kovácsoltvas korláttal. (Forrás: http://kiralyutcadesignutca.hu/kiraly-utca/

A beruházó képviselője elmondta: a K40 nem csupán egy új lakóház lesz a sok közül, hanem méltó újjászületése Hild József építészeti hagyatékának. Nemsokára újra a jó 170 esztendővel ezelőtti, eredeti homlokzatával pompázik a Király utca40. A hagyományokat újrateremtő terveket a Lamro építésziroda munkatársai készítették.

A saroképület-tömb 105 lakása sokféle igényt igyekszik kielégíteni, az otthonok alapterülete 28–95 négyzetméter közötti. Lakókra és befektetőkre egyaránt számít a beruházó, és mivel maga a telek is „csillagászati” áron cserélt gazdát, a lakások négyzetméterára is ehhez igazodik. „Vásárlási szándékkal érdeklődő máris nem kevés jelentkezett – újságolta a TriHolding embere. – A befektetők többsége várhatón belföldi vásárló lesz.”

A Klauzál utcai épülettömb látványterve.

Ugyancsak a mai sajtóeseményen jelentette be Aradi Ferenc, hogy további nagy beruházások is foglalkoztatják az általa képviselt társaságot. A közeli Klauzál utcában 100, a XIII. kerületben 250 lakásos tömb építése kezdődik. És miután az ingatlanpiaci föllendülés tartósnak ígérkezik, a TriHolding remény szerint akár ezer budapesti lakás kulcsát nyújthatja át a leendő tulajdonosoknak a következő két–három évben. Az Infovilág munkatársának a négyzetméterárra vonatkozó fölvetésére a szakember azt mondta, hogy a nemzetközi ingatlanpiaci árakat tekintve egyáltalán nem számít magasnak a 900 ezer Ft/m2 a budapesti belvárosban. Szlovákiában ugyanis 30, Lengyelországban 60, a cseh fővárosban 120 százalékkal drágábban adják a hasonló ingatlanokat. A magyarországi lakásárak megegyeznek a romániaival meg a montenegróival. „Nem kell jósnak lenni ahhoz, hogy biztonsággal kijelenthessük: a gazdaság várható föllendülése a vásárlóerő növekedésével, az ingatlanárak emelkedésével jár.”