A Katona József Színházban februárban készült felvételek mellett a lemezen látható a Szívemben bomba van című, tv-ben bemutatott, 70 perces előadás s rövidfilm vezet a Bár kulisszatitkaiba. A Tánc a 30-40-50-es évek slágereire készült 2009-ben Pál Kálmán rendezésében. Az előadás tulajdonképpen a Budapest Bár öltözőjében játszódik. A burleszkre hasonlító, abszurd, könnyed előadás a múlt századi mulatók, ma már sehol fel nem lelhető, búfelejtő világába viszi a nézőket. A más zenei „terepen” dolgozó énekesek (Lovasi András, Németh Juci, Behumi Dóri, Ferenczi György, Frenk, Rutkai Bori, Szűcs Krisztián, Keleti András, Kiss Tibor, Kollár-Klemencz László) láthatóan élvezik ezt a játékot, zenét.
Két új cd-vel jelentkezett nemrégiben Balázs Fecó, aki az idén ünnepelte hatvanadik születésnapját, s pályakezdésének 45. évfrodulóját. Októberben koncertet is adott a BS-ben a Korál tagjaival, a többi között Zorán fellépésével. Az egyik lemezen Balázs Fecó 7 új és 6 legendás duettje hallható. Előadótársa Cserháti Zsuzsa, Demjén Ferenc, Horváth Charlie, Keresztes Ildikó, Kovács Kati, Oláh Ibolya, Somló Tamás, Wolf Kati és Zorán. A duettek bármelyike méltó a kerek születésnaphoz, legyen szó “öreg” és fiatal előadókról. Nyitó és záró számként hangzik el a Nekünk nyílt a végtelen Demjénnel, Charlie-val, Somlóval és Menyhárt Jánossal. Zoránnal közösen énekli A lány, akire szerelemmel nézhetek című Korál-klasszikust, Cserháti Zsuzsa a párja a Tudod, ünnep lesz megint című dalban. A másik lemez 12 dalában Koral- és Fecó-slágerek akusztikus előadásban halhatók – köztük a Homok a szélben, A lány, akire szerelemmel nézhetek vagy a Maradj velem. Mindegyik Balázs Fecó szerzeménye Horváth Attila szövegével.
Friss lemeze van Keresztes Ildikónak: A démonok bennem vannak elkészítésében a svéd Björn Lodin, az énekesnő régi művésztársa oroszlánrészt vállalt szerzőként és producerként. A 12 dalból tíznek a zeneszerzője, egyet-egyet Szűcs Norbert és Dandó Zoltán jegyez. Valamennyinek Horváth Attila írta a szövegét. Kifejezetten rockos lemezről van szó, a lírai dalokban is előjön az énekesnő rockos démona. Keresztes Ildikó, aki második alkalommal az X-faktor mentora, ezen a lemezen tavalyi felfedezettjeivel – Takács Nicolas, Király L. Norbi és Vastag Tamás – énekel egy dalt. A címadó szám mellett, az Egészen, mert félig nem tudok, a Minden játszma és a Pa’ Baker and His Scicial Band is a lemez kiemelkedő darabja, de ez nyilván egyéni választás kérdése.
Két év után ingyen letölthető albumot adott ki az Erik Sumo Band, Tövisházi Ambrus csavaros popzenét játszó csapata. A zenekarhoz az állandó vendég, Kiss Erzsi mellé Császári Gergely énekes-gitáros társult az ősszel. Ő a zenekarvezetővel, Tövisházi Ambrussal együtt a Péterfy Borit kísérő együttes tagja is volt. Az Ice Tower című harmadik, barkács-erotikus stúdióalbum a zenekar életének legdallamosabb és leginkább kísérletező anyaga. A 10 vadonatúj színes-szagos számból és egy instrumentális átdolgozásból álló 39 perces lemez pontosan tükrözi az együttes szélesskálájú zenei világát. Ez – saját minősítése szerint – egyszerre szép és ronda, angol, eszkimó, magyar, véres, vidám, öngyilkos, csúszós, boldog, szerelmes és sötét.

