Új Omega-lemez – holnap már meghallgatható

A mai sajtóeseményen a lemez készítői közül ott volt az 1959 óta zenélő Kóbor János, azaz Mecky (énekes, producer), Debreczeni Ferenc (dob), Benkő László (billeantyűs hangszerek, hangszerelés), Küronya Miklós (basszusgitár), valamint Gömöry Zsolt (billentyűs), a tájékoztató szóvivője, a lemez másik producere, több Omega-dalszöveg szerzője. Hiányzott viszont a zenészek közül Szekeres Tamás (gitáros).

 

A nagy csapat az Omega legújabb korongjával.

Az új lemezen az ismert dalok szimfonikus hangszerelésben szólalnak meg. A kiadvány a német Edel kiadó gondozásában jelenik meg az Omega megalakulásának 50. évfordulójához kapcsolódó események részeként.  Kóbor János elmondta: harminc dalból választották ki a megjelent tizennyolc számot. A dalok szimfonikus feldolgozása ellenére az album egészének hangzása rockos. Készítői azzal a „trükkel” dolgoztak, hogy a rock hangszereivel idézték elő a szimfonikus hangzást; szimfonikus zenekarral ugyanis meglehetősen nehéz lett volna a felvételt elkészíteni. 

Az Omega énekese a lemez borítóján Liszt Ferenccel együtt látható zongoránál. Kezdetben kihívónak vélték az ötletet, végül abban maradtak az alkotók, hogy ez végül is főhajtás a világhírű magyar zeneszerző előtt. A lemez tartalmához pedig leginkább a rapszódia megjelölés illett. A lemezborítón látható festményt Hérics Nándor készítette (számos rockzenész portréja, könyv fűződik a művész nevéhez). 

Az Omega Rhapsodyn a többi között az Időrabló, a Csillagok útján, a Gammapolis albumok dalai hallhatók szimfonikus változatban. Feldolgozták ily módon az Éjféli koncertet, a Metamorfózist, a Nyitányt, a Finálét, s rögzítették a Babylont, a Napot hoztam, csillagot-t, a Kötéltáncot, az Arcot, az Égi jelt és a Hajnali óceánt. A dalokat – tekintettel a nemzetközi megjelenésre is – angolul és magyarul énekelte Kóbor. A lemez közreműködője három vokalista – Balogh Edwin, Bencsik Tamara és Tisza Bea is.

Kóbor János a sajtóbemutatón beszélt arról, hogy a dalok új hangzása nem jelenti, hogy megtagadnák az Omega múltját. Az együttes két állandó tagja, Mihály Tamás basszusgitáros és Molnár György gitáros a lemezen nem játszott, ám szerzőként természetesen jelen van, és résztvevője lesz az Omega-jubileumhoz kötődő koncerteken is. 
A rapszódia után szimfónia következik – hangzott el a tájékoztatón. Készül ugyanis az instrumentális Omega-szimfónia nagyzenekar bevonásával. Budapesten jövő augusztusban Omega Philharmony címmel tartanak koncertet, amelyen mind a Rhapsody, mind a szimfónia anyagát bemutatják, előtte Kolozsvárott, Kassán és Berlinben is adnak koncertet.

Az Omega Rhapsody nemzetközi megjelenésének napja október 29; a magyarországi forgalmazó, az Alexandra boltjaiban már szerdától árusítják – jelentette be az Edel kiadó képviselője a tájékoztatón. Az Omega fél évszázados jubileumához kapcsolódva megjelenik egy stúdiólemez is. A jubileumi turné (s ezzel a jubileumi év) 2011 szeptemberétől 2012 szeptemberéig tart.