„Amikor Ultra, kerül a pultra; a vevő mosolyog és mosolyoghat újra; mert ez az Ultra, csapás a múltra” (békebeli reklámszöveg).
Ultrák címmel olasz drukkerdráma borzolja a tarcsiban ülő futball-fanatikusoknak lelkét a Netflix jóvoltából. Egy rovott múltú, eltiltott nápolyi szurkoló és megveszekedett háttere jeleníti meg a focihuligánok közösségét, akcióterveit.
A filmkészítők nem hallottak a vírusjárvány farvizén érkező magyar büntetőjogi szigorításokról. Azokról, amelyekben pl. a való tény elferdítése, ami csupán alkalmas a hatalom bírált erőfeszítéseit lerontani, öt évet is érhet. Bezzeg a taljánok előre kinyilvánították: sem tényekben, de még jelképekben sem azonosulnak a nápolyi delikvensek magatartásával. Amúgy egy az egyben levehető a filmkockákról mindaz, ami az elvakult rendbontás és rendészeti kezelésének brutális együttese Nápolyban – és bárhol a világban.
Módom volt 25 éve törvénytervezetet írni – és mind angol, mind magyar nyelven szakmailag megvédeni a sportrendezvények biztonságáról. Bakonyi Tibor és Páva Zoltán parlamenti képviselők kérték és gondozták (volna) a tervezetet. Sportbaráti igyekezetüket az irigység és az aktuálpolitika lenyomta; átvinni azt a törvényt nem sikerült.
Ha a 25 évvel ezelőtti, a klasszikus angol Taylor-jelentés nyomán formált jogi szöveg mentén nézem a mai olasz képeket, elégtételt bár nem érzek, de súlyos hiányérzetem van. Mosolygó, triumfáló huligánok uralják a vásznat. Csak a film első negyedórájában elkövetnek egy szakajtónyi bűntettet. A rendőrség velük szemben adminisztrál és odavág. A rendontók „értékrendje” pedig túl van mindenféle (állam)polgári minimumon.
Ha lenne itthon – a „fradidózsán” túl – sok ezer hevült drukker a fűtött gyep által fémjelzett, felszentelt, drága stadionban, itthon sem volna alapvetően más a helyzet. Három, országok feletti tapasztalat jön évtizedek távlatából a futball-huliganizmusról, a film által, tanulságként is az arcunkba lökve:
1. A rendbontó – a vásznon például nyolc suhanc – a maguk belső normáin kívül nem ismer (el) semmiféle más törvényt. Lételeme az erőszak, attól nem(igen) fél. Még ha megverik is, visszaüt, ad és kap, keresi a bajt, büszke rá. Alig(ha) van más öröme és dolga.
2. A huligán egy dologtól tart: ha megfosztják az egyetlen dologtól, ami érdekli. Ez a meccs, a saját banda és az egymást erősítő, bárkit provokáló gaztett. Eltiltással légüres térbe kerül, mint egy partra vetett hal. Ez hat.
3. Egy(féle) oda-vissza erőszakos fellépés kevés. Ellenben jogi és más kezdeményezések, tartós, valós, pozitív kiutat mutató lépések, ilyen közösségek, módozatok kellenének. Azok hozhatnak – pláne válságos társadalmi klíma idején – mindössze a fedőt a fazékra a gőz felett tartva; azaz érezhető eredményt.
Hasonlóként, mint a prostitúció, a korrupció és más kiirthatatlan társadalmi nyavalyák területén. Pusztán a foci és annak közege helyben járást nyújt. Csapás a múltra ultrás mezben kudarc.
Ez a filmjegyzet nem kíván okostojás módra szentenciákat adni a bajról és a megoldásról. Megpróbáltam azt tenni – egy szakmai sávban – negyedszázada. Most azt vállallom, hogy felvillantok pár eredeti kockát, tettet és mondatot a rémes mélységeket és nihilt is felvonultató mozi sűrűjéből.
Itt az ultrák, az elvakult futballszurkolók apacsoknak hív(at)ják magukat. Van itt neve alapján Mochicano is. Valahol az első 10. perc táján feltűnik az isteni Diego; Maradona dekázik párat, mégse lett mi(ni)szter. Inkább DonDiego, azaz hízékony dundiegó talán.
Nápolyi esküvő a nyitókép: a drukkerhad, égő fáklyát lengetve, ünneplésképpen focirigmust énekel. Az újsütetű vőlegény is zengi: az Azurrit jobban szeretem (mármint az arát)!? Váltás: repül a meccsen az égő gránát az ellenfél szurkolói közé. Egy falfirka tudatja: Sasa él! Aki a képen van, bizonyára egy halott hős a drukkercsaták következtében. Cigányozó poén vidítja fel a huligánokat. Bombák betárazva! – kiáltja a meccsre igyekvő csapat. Azután percekig skandálják: „Tisztelet a kitiltottaknak!”
Háromméteres kerítést egyenként megmászva szökik be a stadionba 6–8 fiatal. Most nem zuhant le senki közülük. Egy csoport álkulccsal jut be a pálya alagsorába; arra jó ez nekik, hogy gyújtógránátot dobhassanak az ellentábor nézőire.
A rendőrségen kell jelentkeznie a már eltiltott öreg huligánnak. Trikóján a felirat: Okold a munkanélküliséget. Nyilván; ő nem hibás, nem felelős semmiért. Formális procedúra a rendőrhatóság előtti bejelentkezés: Elő a papírokkal! Cinikus válasz: Annyit járunk ide, hogy akár itt is dolgozhatnánk!?
Drámai jelenet képződik egy drukker-kocsmában. Ül és egymást ugratja 3–4 focibolond. Odébb, a pultnál fogyaszt valamit egy amerikai pár. Gonoszul bunkó megjegyzést tesznek az amcsikra, primitív idegengyűlölettel, azok távoznak is. A csapos felrója ezt a huligánoknak, akik így riposztoznak: Megmentettük az életüket!! Vajon kiktől is?!
Hadd ne folytassam: a feszültségkeltés sajnos, hiteles, és nem csupán Itáliában honos. A hangadó hazai szurkolótáborok színe-java is perben és haragban áll egymással. Ennek jeleit tapasztaltam számos alkalommal, amikor a focirendbontások témájában vita volt.
Sarkos vélemények innen:
1. Két út adódik. Követhetnénk, de teljes körűen, az angol szisztémát; így a középosztály minőségi és védett szórakozásává téve a futballt, kiszorul a lelátókról a lumpenelem. Avagy, ha hagyjuk, lepusztulhat a foci, majd az ország is a huliganizmus szintjére.
2. Soha, semmi sem reménytelen. Igaz, a kőkorszak sem azért szűnt meg, mert elfogyott a kő. Ajánlom a filmet, most békeidőben.
Ultrák: 109 perces, feliratos olasz filmdráma, a legjobb három között a Netflixen, az IMDB-én 6,3 ponton áll jelenleg. A Mediaset Indigofilm produkciója; írta és rendezte Francesco Lettieri, kulcsszereplői: Aniello Arena, Ciro Nacca és Simone Borelli.