Életük első hét évében a gyerekek agya másodpercenként 1000 agysejtet aktiválhat. Ezek a sejtek, melyeket neuronnak, idegsejtnek nevezünk, képesek másik 10 000 idegsejthez kapcsolódni, másodpercenként akár több ezerszer is. Az agyi kapcsolódások a gyerekek jövőjének építőelemeiként szolgálnak, meghatározzák az egészségüket, érzelmi jóllétüket és a tanulási képességüket. Az ember 253 millió működő idegsejttel születik, de az, hogy az agy eléri-e a teljes, körülbelül egymilliárd kapcsolódó idegsejtű felnőtt kapacitását, nagyrészt a gyermek korai fejlődésétől függ.

A konfliktusban élő gyerekeket gyakran érik különösen súlyos traumák; a veszély toxikus stresszt okoz, akadályozza az agysejtek kapcsolódását. Ennek az állapotnak az egyén egész életére ható következményei vannak a kognitív, fizikai és szociális képességei fejlődésében.
„A hirtelen fizikai fenyegetések, melyekkel a háborús válságban élő gyerekek szembesülnek, mélyen gyökerező érzelmi sebeket is okoznak” – mondta el Pia Britto, az UNICEF korai gyermekfejlődésért felelős igazgatója.
„A fegyveres, háborús konfliktus megfosztja a gyerekeket a
biztonságuktól, családjuktól és barátaiktól, a játéktól és a megszokott mindennapjaiktól – a gyerekkor olyan elemeitől, melyek a legjobb esélyt adhatják a teljes értékű fejlődésre és a hatékony tanulásra, a társadalmi beilleszkedéshez, a tanuláshoz, az alkotó munkához, az erős és biztonságos közösségek kialakításának a képességéhez felnőttkorukban” – tette hozzá az UNICEF tisztségviselője. Britto hangsúlyozta: a mostaninál sokkal többet kell áldoznia a társadalomnak, az emberiségnek azért, hogy gondoskodjék a gyerekek és közvetlen környezetük számára a biztonságos élethez, egészséghez, tanuláshoz szükséges ellátásról és szolgáltatásokról, hozzájuthassanak a tanagyagokhoz, pszichoszociális támogatást kapjanak, mindabban részesülhessenek, ami segíthet nekik meg- és visszaadni a gyerekkor érzését – a konfliktusok közepette is.
A humanitárius vészhelyzetekben és elhúzódott válságokban adott válaszunk részeként az UNICEF azon dolgozik, hogy a felnövekvő nemzedékek emberhez méltó, gyerekbarát környezetben élhessenek. Az UNICEF-segélycsomagok tavalyi több mint 800 ezer vészhelyzetben élő gyereket támogattak.

