A bécsi kikötő egyike Európa legnagyobb dunai kikötőinek és a folyamatos fejlesztések révén központi szerepre törekszik a térségben. Az Európai Unió nemrég döntött arról, hogy 5,3 millió euró támogatást nyújt a fejlesztési elképzelések megvalósításához.

A bécs-freudenaui konténerkikötő; foto: Schaub-Walzer.

Az uniós hozzájárulás két, összesen 8,5 millió euró értékű beruházást érint. Az egyik a Freudenaui Kikötőben (Hafen Freudenau) zajlik, ahol a kikötői medence részleges feltöltésével igyekeznek több helyhez jutni, hogy felkészítsék a létesítményt az egyre növekvő árumennyiség fogadására. A medence területének 20 százalékos csökkentésével 70 ezer négyzetméterrel bővül a kikötő területe. A munka a Tans-European Transport Network Exekutivagentur (TEN-T) felügyeletével és hozzájárulásával zajlik, és várhatóan 2015–16-ra fejeződik be.

A másik nagyszabású fejlesztés a 2008-ban megnyitott konténerterminál további, mintegy 30 százalékos kapacitásbővítése. A létesítményben tavaly adták át ugyan a harmadik híddarut, amivel 600 ezer konténerre nőtt a kapacitása, de az egyre növekvő forgalomnak köszönhetően hamarosan ez is kevés lesz.

A Hafen Wien Logisztikai Központ a legnagyobb áruszállítási központ Ausztriában, évente 12 millió tonnányi árut raknak ott át. Területe 3,5 négyzetkilométer, ötezer embernek ad megélhetést.