Az Utazás kiállítás az A-pavilonban szigetként elhelyezkedő 312/A jelű Békéscsaba-standon hangzott el újságírók előtt a bejelentés: CsabaPark néven turizmust élénkítő beruházásba kezd a város, hogy tágas, korszerű helyszínt teremtsen a nemzetközi hírű csabai kolbászfesztivál rendezvényeinek.

A tavaly megalakult Békéscsabai Regionális Turisztikai Klaszterrel (azonos ágazatban működő cégek gazdasági hálózata) együttműködésben a megyeszékhely az idén kiemelt marketing- és kommunikációs kampánnyal hívja fel magára a figyelmet. Évszázados épületeinek, megújult városképének, rendezvényeinek, gasztronómiájának és a környék természeti értékeinek köszönhetően Békéscsaba már eddig is közkedvelt úti cél volt a hazai turizmust választók körében.
Látványos fejlesztésekbe kezdett tavaly a megyei jogú városok között a legtöbb zöld területtel büszkélkedő, a legélhetőbb lakóhelyek közé tartozó ősi település (a 19. századi tudós, akadémikus, Fényes Elek még Európa legnagyobb falujaként, a környékbeliek szörnyű, nagy faluként emlegették), hogy még vonzóbb idegenforgalmi célponttá váljék.
Kiemelt beruházásként Békéscsaba tavaly hozzákezdett a belváros és a történelmi főtér megújításához, és európai uniós támogatással megépíti az Agórát, a sokféle célra alkalmas közművelődési közösségi központot. Az önkormányzat a többi között csaknem ötmillió euróért megépíti a Békéscsaba–Nagyszalonta közti kerékpárutat, és a 21. századi követelményeknek megfelelően korszerűsíti, átépíti a 90 esztendővel ezelőtt a város szívében létesült Árpád-fürdőt. Várhatóan megkezdődhetnek a CsabaPark beruházás első ütemének munkálatai is.
CsabaPark
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata 2010-ben határozta el a csabai kolbászfesztiválra és a szórakoztatásra alapuló élménypark, a CsabaPark megvalósítását. A Magyarországon egyedülálló, komplex park ötvözi a térség épített örökségét, jellegzetes gasztronómiai értékeit a szórakoztatással. A park megvalósulása megalapozhatja a turizmus látványos fellendülését a régióban.
A park létrehozásának célja egyrészt a nagy hagyományokkal bíró csabai kolbászfesztivál számára méltó helyszín kialakítása, másrészt, hogy a városba érkező vendégek számára a helyi gasztronómián, hagyományőrző, kulturális és szórakoztató programok révén maradandó élményt kínáljon. A CsabaPark megvalósítására a város vezetése pályázatot kíván benyújtani a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez, hogy a tervezett Fesztiválterület létesítményeinek építése minél hamarabb el tudjon kezdődni. Az elképzelés szerint a terület központi épületének a kolbászudvar-látogatóközpont tekinthető, ahol a látogatók interaktív programban részesülnek: átélhetnek egy hagyományos, falusi disznóvágási és kolbászkészítési folyamatot, megtekinthetik a kolbászkészítés történetét bemutató kiállítóteret, és végül elfogyaszthatják, megvásárolhatják az elkészített termékeket.
A terület másik nagy létesítménye a fesztiválcsarnok, amely alkalmas interaktív bemutatók, vásárok, és egyéb rendezvények megszervezésére. Mindezek mellett kialakítják a kreatív ügyességi és egyedi elemekkel ellátott tematikus parkot, ahol a gyerekek játékos módon ismerkedhetnének meg az ételkészítés folyamatával és a magyaros különlegességekkel.
A benyújtandó pályázat összköltsége jó 1,3 milliárd forint, a kivitelezés 2013. I. negyedévében kezdődhetne, és egy év alatt fejeződnék be, így a látogatók 2014 tavaszán vehetnék birtokba a kialakított létesítményt. Az ugyanott építendő kalandparkot a város vállalkozói közreműködéssel és pályázati forrás bevonásával kívánja megvalósítani. Olyan szórakoztató és élményparkról van szó, amely fiatalok és idősek számára egyaránt aktív tevékenységre ad lehetőséget.
Békéscsaba–Nagyszalonta-kerékpárút
A magyar–román határon átnyúló,60 kilométerhosszú kerékpárút megépítésére (a békéscsabai Bánya-tavakat a madarasi termálfürdővel összekötő útvonalról van szó) Békéscsaba, Doboz, Sarkad és a romániai Nagyszalonta együttesen pályázott. A beruházás a tavasszal egy 28 kilométeres, turisztikai célú kerékpárút építésével kezdődik. A cél kézenfekvő: a térség idegenforgalmának jobb kihasználása mellett a gazdaság élénkítése a határ menti régiók között. Az új kerékpárút megépítésével a térség turisztikai attrakcióinak megközelíthetősége nagymértékben javul a négy, határ menti település között.
Megújul a belváros és a történelmi főtér
Békéscsaba Megyei Jogú Város önkormányzata 2010-ben pályázatot nyújtott be a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez a „Megyei jogú városok integrált fejlesztése” című kiírásra. A rendelkezésre álló pénzből a település 1,1 milliárd forint támogatást kapott. A fejlesztések a Szent István tér–Luther utca–Irányi utca–Munkácsy utca–Bartók Béla út–Szabadság tér által határolt területet érintik.
A Szent István tér revitalizációjával 12 400 négyzetméteren alakítják ki az új főteret,5800 négyzetméterparkot építenek. Lesz elegendő tere a fesztiváloknak, nyári rendezvényeknek, szabadtéri mozinak, korcsolyapályának.
A Szent István téren négy épület homlokzatát is felújítják. Még a nyáron átadják rendeltetésének a 220 gépkocsi befogadására alkalmas parkolóházat, térburkolattal csínosítják az Andrássy utat, 3750 négyzetméternyi kerékpárutat építenek, a gyalogosok számára kényelmesebbé, biztonságosabbá teszik a belvárosi területeket.
Agóra multifunkcionális közművelődési közösségi központ
A beruházással egy korszerű, 6154 m²hasznos alapterületű, multifunkcionális közösségi, közművelődési intézmény jön létre Békéscsabán, a volt Ifiház helyén. Az épületben modern hang-és fénytechnikával ellátott, kiváló akusztikájú, 400 személyes hangverseny- és előadótermet, 600 négyzetméteres, több célra alkalmas termet létesítenek. E közösségi terek legnagyobb előnye az alakíthatóság, egybenyithatóság: az így kialakítható több mint 1000 négyzetméteres multifunkcionális terem a vásároktól a téli játszótérig számtalan programnak – akár népes rendezvényeknek – adhat helyet. Az épület terasza előtti teret az Élővíz-csatorna öble teszi majd egyedivé.
A még ebben az évben befejeződő beruházás költsége eléri a kétmilliárd forintot, melyből az uniós és a hazai központi költségvetési támogatás összege 1,7 milliárd forint.
Végezetül ajánlatok azoknak, akik szeretnék fölkeresni a Békéscsaba-standot az Utazás-kiállításon: az ínycsiklandó kolbász- és pálinkakóstolók mellett izgalmas játékokban próbálhatják ki rátermettségüket és a térségről szerzett ismereteiket. A város egyedi gerillavideó-sorozatának arca, Faragó „Topy” András színművész, alias „Békés Csaba titkosügynök” házigazdaként várja azokat, akik felejthetetlen gasztronómiai élményre, vagy csupán egy kis játékra vágynak. Az idén Békéscsaba a városba látogatók közül kolbász- és pálinkakirályt, illetve -királynőt választ, lesznek ügyességi és fejtörőjátékok. Külön figyelmet érdemel a hagyományos és elmaradhatatlan kolbászárverés: a licitálók hazavihetnek egy-egy darabot a stand kolbászkerítésből.
A gerillavideó-sorozat filmjei itt megtekinthetők:
http://www.youtube.com/watch?v=K6TBcLI9YG4
http://www.youtube.com/watch?v=K3vmTGX_OVk&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=1-djuzkWgLE&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=Ac4UufTSAO4&feature=related

