A kiállítás alkalmával az idén is belföldi utazásra csábít a Magyar Turizmus Zrt. A turisztikai ajánlatokat a cég számos attrakcióval színesíti – mind a nagyszínpadon, mind pedig a standokon. A vásár ideje alatt kihelyezett ülést tart az Országgyűlés sport- és turizmusbizottsága, és akkor adják át a Magyar Turizmus Minőségi Díjakat.
A stand központi részén lesz látható az MT Zrt. szív alakú logója, és a látványos megjelenést a hazánk turisztikai régióira utaló táblák is erősítik. Az érdeklődők az információs képernyőkre vetített kisfilmekből is kedvet kaphatnak a belföldi utazáshoz.
A társaság standján mutatkozik be az EDEN („Kiváló Európai Desztinációk”) pályázat öt nyertes úti célja: a Mecsek, a Tisza-tó, az Írottkő Natúrpark, a Hortobágy és az Őrség.
Az Utazás kiállítás részeként rendezik meg a Turizmus Kft. Utazás-fórumkonferenciáját. Március 1-jén a „Belföldi forgalomélénkítés” témáját járják körül meghívott előadók segítségével, másnap pedig a „Légi hidak – élet a Malév-csőd után” téma kerül a középpontba.
Az értékesítés-ösztönzés jegyében idén is nagyszabású nemzetközi tanulmányutat szervez a Magyar Turizmus Zrt. Csaknem harminc országból mintegy száz szakmai vásárló érkezik a magyar fővárosba. Március 2-án szakmai programokon vesznek részt az érdeklődők; a többi között megismerhetik Budapest és környéke turisztikai értékesítési lehetőségeit. Programjuk további részében szakmai találkozókra kerül sor: először a kilenc turisztikai régió szakembereivel folytatnak tárgyalásokat. Március 3-án a magyar fővárosról szerzett ismereteik tovább bővítése végett felkeresik a Parlamentet, a Központi Vásárcsarnokot és a Művészetek Palotáját is.
Az érdeklődők az MT Zrt. országos és regionális kiadványainak gazdag kínálatából válogathatnak; újdonságként pedig egy kedvelt információs eszközzel is segíti a társaság az utazókat a turisztikai rengetegben való eligazodásban. A vásár látogatói ugyanis a turisztikai régiók egyes kiadványait okostelefonjukon is megjeleníthetik.

