Vágtelenedő válság? – cégfelszámolási csúcs szeptemberben

Csorbai Hajnalka.Ismét rekordot döntött a felszámolások száma Magyarországon, miután szeptemberben 1914 céggel szemben indították meg az eljárást a cégbíróságok. Csorbai Hajnalka, az Opten céginformációs szolgáltató stratégiai igazgatója. szerint a jelenség mögött a kkv-szektor likviditási pozíciójának további romlása áll, amit az is bizonyít, hogy a legutóbbi negyedévben gyorsuló ütemben nőtt a felszámolásra jutó cégek száma. Az eddig eltelt három negyedévben összesen 13 404 cég jutott erre a sorsra, ez 21 százalékkal több, mint a megelőző év azonos időszakában volt. Félévkor még csak 15 százalékos volt a növekedés. 

A megelőző év azonos időszakához képest látványosan nőtt azoknak a cégeknek a száma is, amelyeket saját tulajdonosaik ítéltek bezárásra. A szeptemberben indított 1133 végelszámolás harmadával haladja meg az egy évvel ezelőtti értéket, a január–szeptember között bezárt 10 856 cég 11 százalékkal több, mint 2009 azonos időszakában. A végelszámolások ötöde végül felszámolási eljárásba fordul át.

Szeptemberben kiemelkedően sok, 4127 céget alapítottak, s ez sem magyarázható pusztán a bírósági munka felgyorsulásával. Az új cégek száma ugyanis augusztusban is viszonylag gyorsan nőtt, az előző év azonos időszakához mérten meghaladta az ötven százalékot. „Ez igen komoly probléma. Gazdaságilag ugyanis nem reális, hogy a jelenlegi pesszimista hangulatban ilyen sokan gondolják úgy, hogy pont most érdemes vállalkozásba fogniuk” – véli Csorbai Hajnalka. Az igazgató szerint az ilyen típusú megugrás mögött jellemzően három ok állhat: a munkanélküliség elől elkeseredettségükben vállalkozásba menekülők, a magánszemélyek vagy családok „adóoptimalizálása”, valamint az üzletszerűen adósságokat hátrahagyó vállalkozók újbóli próbálkozásai. „Jó lenne bízni abban, hogy az adózást érintő jogszabályváltozások legalább a kényszervállalkozók egy részét visszasegítik a munkavállalói létformába” – összegezi véleményét az Opten igazgatója.