Vajdahunyadvári zenei fesztivál júliusban

A koncertsorozatot rendező Musica Hermina Alapítvány a kilenc hangversenyből álló programba az idén először illesztette be a „korszerűsített barokk” zenét játszó Fugato együttes műsorát. A július 12-én kezdődő fesztivál koncertjeit hétfőnként és csütörtökönként tartják öt héten át.

Bálint Gábor, az alapítvány vezetője újságírók előtt hangsúlyozta: a jegyárak a nyolcadik éve változatlanok, az idei áfa-emelést sem terhelték a látogatókra. Ami azért is figyelemre méltó, mert a rendezvénysorozat az idén sem kapott kerületi, fővárosi vagy állami támogatást. Ennek ellenére sikerült a fővárosi önkormányzattal és a mezőgazdasági múzeummal 2014-ig szóló megállapodást kötni. Budapest hozzájárulása az értékes zenei fesztiválhoz arra korlátozódik, hogy rendelkezésre bocsátja a helyszínt. Ennek a stabilitásnak köszönhetően évekre előre lehet tervezni a fesztivál programját. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum sem emelte szolgáltatásainak díjait, ami szintén előnyös a rendezvénysorozat számára. A ligeti koncerteket két évtized alatt több mint 200 ezren látogatták, nagyjából fele-fele arányban külföldiek és hazaiak.

A nyitókoncertet a MÁV Szimfonikus Zenekar adja július 12-én Beethoven-esttel, Szabadi Vilmos hegedűművész közreműködésével. További klasszikus zenei koncertek hangzanak fel július 16-án a Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Jandó Jenő zongoraművész közreműködésével a Beethoven és Brahms-esten, majd július 19-én a Budapesti Vonósok adnak Mozart-estet, amelyen Szentpéteri Gabriella lesz a szólista. A fesztivál visszatérő résztvevője a Budapest Klezmer Band és a Budapest Bár: július 23-án és július 30-án hallhatjuk őket.

A Fugato Orchestra „Ha ezt Bach hallaná…”- címet adott július 26-i hangversenyének. A helyszínhez illő programmal, látványos operett-showműsorral lép fel a HungarOperett zene- és tánckara augusztus 2-án. Végül a Magyar Virtuózok Kamarazenekara Szenthelyi Miklós hegedűművész fellépésével Vivaldi-estet ad augusztus 6-án, majd augusztus 9-én kedvelt hungarikumnak számító műsorral, a 100 tagú cigányzenekar koncertjével fejeződik be a ligeti koncertsorozat.

A fesztivál részletes programja ITT olvasható.