A magyar kormány több, általa kulcsfontosságúnak vélt szlovák lépést azért másolhat le, mert azok érdemben járulhatnak hozzá a versenyképesség javításához és a gazdaság dinamizálásához. Legalább is ahogyan azt az Orbán-kormány tervezi, illetve az IMF szerint Szlovákiában történt.
Mindezt a magyar kormány egy újszerű, Magyarországon a gyakorlatban eddig ismeretlen gazdaságpolitikai kurzus
részeként teszi, amelyet inkább tudatosan választ, mint sem a piacok nyomására. A körülmények és az intézkedések
hasonlósága alapján megfogalmazható az a hipotézis, hogy a magyar kormány egyszerűen lemásolja a szlovák
modellt, számos esetben csupán marginális módosítással, de azzal a töretlen hittel, hogy a „szlovák csoda”
megvalósulhat Magyarországon is. Az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) legújabb kiadványa a 2010–11-i
magyar reformtervek és a 2003–04-i szlovák intézkedések részletes összehasonlítása révén arra a kérdésre is
választ ad, hogy a szlovák reformtapasztalatok mennyiben lehetnek relevánsak a hazai reformok irányának
kialakításakor.
Az elemzés teljes szövege itt.