Ebben segítünk mi most minden frissdiplomásnak és hamarosan végzőnek: aktualizáltuk az uniós intézményeknél elérhető fizetett gyakornoki lehetőségekről készült összefoglalónkat, hogy minden fontos adat egy helyen megtalálható legyen.

Csaknem valamennyi uniós intézmény fogad gyakornokokat hosszabb-rövidebb időre – ha nemzetközi vagy uniós tanulmányokat folytat(ta)tok, vagy csak érdekel benneteket az EU működése, ezek remek lehetőséget kínálnak tapasztalatszerzésre.
Az intézmények többsége öthónapos gyakorlatokat hirdet meg, minden évben azonos időszakokban – általában egy-egy tavaszi és őszi turnusban. Egy-egy programra általában legalább fél évvel az aktuálisan megpályázott gyakornokság előtt kell jelentkezni – a jövő tavasszal kezdődőkre például most augusztus / szeptember végéig, illetve októberig. A gyakornoki munkáért kapott ösztöndíj általában fedezi a megélhetés költségeit, a részvételhez a legtöbb esetben sikeresen befejezett BA-diploma szükséges, de számtalan egyéb lehetőség áll rendelkezésre akár még a tanulmányok idejére, vagy az MA-diploma megszerzése utáni időszakra is.
Az alábbiakban a frissdiplomások előtt nyitva álló fizetett lehetőségekről találtok rövid összefoglalót a legfontosabb alapinformációkkal az ösztöndíjak időtartamáról, a támogatás megközelítő összegéről, a túljelentkezés mértékéről és a nem kevésbé lényeges jelentkezési határidőkről. Mindent egy helyen. Részletes információt valamennyi típusú gyakornoki programról az Európa Portál összefoglaló oldalán, valamint az egyes intézmények hivatalos oldalain olvashattok – mindehhez a táblázat alatt megtaláljátok a linkeket.
Ide kattintva nagy méretben láthatjátok az információkat. Jó böngészést és készülődést!
Információs oldalak az uniós intézmények gyakornoki programjairól:
- Az Európai Unió Tanácsa (HU)
- Európai Bizottság (EN / DE / FR)
- Európai Parlament (HU)
- Az Európai Unió Bírósága (HU)
- Gazdasági és Szociális Bizottság (EN / DE / FR)
- Régiók Bizottsága (EN)
- Európai Külügyi Szolgálat (EN)
- Európai Központi Bank (EN)
- Európai Beruházási Bank (EN)
- Európai Számvevőszék (HU)
- Európai Ombudsman (HU)
További gyakornoki lehetőségek az Európai Unió ügynökségeinél:
- Európai Hálózat- és Információbiztonsági Ügynökség (ENISA)
- Fusion for Energy közös vállalkozás (F4E)
- Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontja (EMCDDA)
- Európai Unió Műholdközpontja (EUSC)
- Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete (EIGE)
- Európai Vegyianyag-ügynökség (ECHA)
- Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC)
- Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA)
- Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA)
- Európai Gyógyszerügynökség (EMA)
- Európai Vasúti Ügynökség
- Európai Rendőrségi Hivatal (Europol)
- Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO)
- Európai határőrizeti ügynökség (FRONTEX)
- Európai Szakképzés-Fejlesztési Központ (CEDEFOP)
- Európai Képzési Alapítvány (ETF)
- Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért (Eurofound)
- Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA)
- Az Európai Unió Igazságügyi Együttműködési Egysége (Eurojust)
- Az Európai Unió Szerveinek Fordítóközpontja (CdT)
- Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja (JRC)
- Európai Tengerbiztonsági Ügynökség (EMSA)

