Az Európai Unió pályázati felhívására, a versenyképesség és innováció keretprogram részeként alakult meg a női vállalkozók képviselőinek magyar hálózata jó két és fél évvel ezelőtt azzal a céllal, hogy ötleteket adjon és ösztönözze a nőket vállalkozóvá válásra, hogy vonzó karrierlehetőségnek tekintsék a vállalkozást. Miként amai Mentor-Netkonferencián elhangzottakból kiderült, a gazdaság fejlődéséhez létfontosságú a vállalkozói hajlandóság erősítése, különös tekintettel a nők körében. Ők azok ugyanis, akik esetenként nem mernek belevágni a sokuk számára ismeretlen feladatba, miután a vállalkozást még ma is férfidolognak tartják.
A nőket vállalkozásra sarkalló programot 2009-ben hirdette meg az Európai Bizottság, azóta számos országban – hazánkban is – csatlakoztak a kezdeményezéshez női vállalkozók, akik aztán egy konzorciummal (MAG – Magyar Gazdaságfejlesztési Központ, SEED Alapítvány, Székesfehérvári Regionális Vállalkozás-fejlesztési Alapítvány, PRIMOM Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Vállalkozásélénkítő Alapítvány, Dunaújvárosi Főiskola) az élen, az Európai Unió társfinanszírozásával létrehozták a vállalkozónők nemzeti hálózatát. Igen rövid idő alatt sikerült megtalálni, kiválasztani azt a tizenkét sikeres vállalkozónőt, aki személyes példájával, pályája tapasztalataival bizonyította be: nem ördögösség a vállalkozásalapítás és -működtetés. A női vállalkozók képviselőinek hálózata rendszeresen szervez széles körű eszmecserét, tapasztalatátadást vállalkozásalapítás előtt állóknak, egészen fiataloknak és középkorúaknak egyaránt. A kezdeményezés, a mentorálás különösen sikeresnek bizonyult, látványosan nőtt a vállalkozói hajlandóság.
A Mentor-Net konferencián felszólalók, elsősorban a mentorok, a személy-központú tanácsadók örömmel számoltak be arról, hogy az esetek többségében sikerül megtalálni a vállalkozásra fejüket adók erősségét, rejtett tartalékait, a szunnyadó bátorságot az életforma-váltásra, ami a pozitív példák hatására felszabadítja bennük a vállalkozáshoz okvetlenül szükséges tetterőt, fantáziát, és segít legyűrni a kezdeti gyengeséget, az idegenkedést az újtól.
Nagyon rövid idő alatt elkészültek az első, speciálisan nők számára írt vállalkozói tananyagok, rendszeresen tartanak szakmai fórumokat, eszmecseréket, a „befutott” vállalkozónők szívesen felkeresik gyámolítottaikat a vállalkozásaik helyén, és ők is járnak rendszeresen tapasztalatcserén az Európai Unió országaiban.
A mai Mentor-Net konferencián elhangzottakat (kiváló ötlettől vezérelve) hatalmas papírlapokra jegyzetelték értő segítők. Ezekkel a lapokkal illusztráltuk tudósításunkat.