Van megoldás a fiatalok munkanélküliségére?

A kezdeményezés az új „Európa 2020” stratégia részeként 28 kulcsfontosságú intézkedést javasol, amelynek célja, hogy az oktatás és a képzés a fiatalok valódi igényeihez igazodjék, illetve hogy minél többen éljenek az EU nyújtotta tanulási és képzési támogatásokkal. A Youth on the Move keretében 2020-ra bővíteni kell az európai fiatalok számára elérhető olyan mobilitási lehetőségeket, amelyek a tanulást célozzák meg, valamint a kampányban széles körű tájékoztatást kell nyújtani a már meglévő európai uniós mobilitási programokról, mint pl. a Comenius, a Fiatalok Lendületben, az Erasmus, a Leonardo da Vinci, a Grundtvig, az Erasmus Mundus és a Marie Curie. 

Gryllus Dorka.A kezdeményezést elindító esemény első helyszíne Budapest, a második „Youth on the Move” rendezvényre egy héttel később Franciaországban, Bordeaux-ban kerül sor. Az eseményt magas szintű európai uniós képviselők nyitják meg, és ott lesz a magyarországi „Youth on the Move” kezdeményezés hivatalos nagykövete is, az Európa-szerte ismert színész és énekesnő, Gryllus Dorka. 

A budapesti Millenáris Park Teátrumában száz szervezet és intézmény mutatja be a mobilitás programját. A rendezvény mindkét napján lesznek színházi előadások, koncertek, és október 8-án, pénteken Gryllus Dorka is fellép. 

A „Youth on the Move” kampányt hivatalosan az Európai Bizottság nemrég nyitotta meg. Európában és ezen belül 
Magyarországon is égető probléma, hogy emelkedik a munkanélküli fiatalok száma; Magyarországon a pénzügyi 
válság kezdete másfélszeresére, 152 300-ra nőtt. A munkanélküliség a magyar fiatalok körében jelenleg közel 
27,6%-os. A kampány éppen ezért a külföldi tanulásra és munkára összpontosít, hogy ezáltal javuljon e korosztály 
foglalkoztatási esélye, illetve hogy felhívja a figyelmet az európai uniós mobilitási programokra. 

Mivel a gazdasági és pénzügyi válság hatására a magyar fiatalok nehezen jutnak be munkaerő-piacra, fontos, hogy a „Youth on the Move”-hoz hasonló kezdeményezések, „emeljék az oktatás és képzés színvonalát Európában, és 
ezáltal a fiatalok felkészültek legyenek a mai munkaerőpiac elvárásaira” – nyilatkozta Androulla Vassiliou, az Európai 
Unió oktatásügyért, kultúráért, többnyelvűségért és ifjúságpolitikáért felelős biztosa. 

Andor László, az Európai Unió szociális és foglalkozáspolitikai biztosa hozzátette: „A Youth on the Move kapmány új 
lendületet ad ahhoz, hogy EU-s és helyi szinten egyaránt  javuljon a fiatalok  támogatása, illetve hogy munkát és 
megélhetést találhassanak, és megvalósíthassák terveiket.” Jelenleg a magyar fiatalok mobilitása az egyik 
legalacsonyabb az Európai Unión belül. A 2009–10. tanévben a magyar diákoknak csupán 4%-a vett részt mobilitási 
programban.

Két kulcsfontosságú intézkedés már most közvetlenül kapcsolódik a fiatalok mobilitásához: a Youth on the Move 
kártya, amely előnyöket és kedvezményeket nyújtana a fiataloknak, valamint megnyílt a Youth on the Move  honlap. Ez utóbbi egyablakos hozzáférést kínál a külföldi tanulmányi és munkatapasztalat-szerzési lehetőségekkel kapcsolatos információkhoz, továbbá az európai uniós támogatásokkal és egyéni jogokról tájékoztat. 

Youth on the Move: összefoglaló tájékoztató az állampolgárok számára: 
http://ec.europa.eu/education/yom/cs_en.pdf
Az Európai Tanács ajánlása az oktatási célú mobilitással kapcsolatban: 
http://ec.europa.eu/education/yom/rec_en.pdf
Személyzeti munkaanyag: Az oktatási célú mobilitás 2009-i nyilvános konzultációjának eredményei: 
http://ec.europa.eu/education/yom/wpconsult_en.pdf
Személyzeti munkaanyag: Az Európai Bíróság által a diákok jogaival kapcsolatban hozott határozatokra vonatkozó 
iránymutatás: http://ec.europa.eu/education/yom/wpguidance_en.pdf