Varázslatos advent a budai Várkert Bazárban

A Régi korok karácsonya bemutatón a 20. századi családi karácsonyok hangulata elevenedik meg; a látogató megtudhatja, ki és mikor állította az első karácsonyfát, ki készítette az első adventi csokikalendáriumot…

November 26-án, mintegy bevezetésként a Fiatal Családosok Klubja kezdeményezésére a családokat segítő civil szervezetek fognak össze azért, hogy az Őrzők Alapítvány közreműködésével támogassák a budapesti, Tűzoltó Utcai Gyermekklinika daganatos betegeinek gyógyulását. Hónapok óta készülnek a szebbnél szebb karácsonyfadíszek, szappanok, mécsesek és mézeskalácsok azért, hogy az árusításukból származó pénzből jusson egy ma még romos lakás felújítására. Ebben a lakásban helyeznék el a gyermekklinika családtagjait, hogy a kezelések idején kis betegeik közelében lehessenek, ezzel is segítvén a gyógyulásukat.

Az adventi programok november 27-én, vasárnap kezdődnek. Ugyancsak a budai Lánchíd utcában, a Gloriettnél, az óriás gyertyák előtt szombaton és vasárnap hat órától az Énekeljünk víg örömmel című kórusfesztivált tartják december 18-ig. Az adventi vasárnapokon 3–7 óra között varázslatos téli gyermekvilág elevenedik meg a Várkert Bazár rendezvénytermében és aulában. A gyerekek karácsonyi ajándékokat, szaloncukrot készíthetnek, díszíthetnek mézeskalácsot, a legkisebbeket pedig interaktív gyermekjátszóban várják, továbbá lesznek gyermekelőadások, koncertek és táncos programok.

Az adventi vasárnapokat egy-egy kiváló produkcióval zárják: november 27-én a Mátyás király szárnyai című bábszínházi előadással; december 4-én a Csipkerózsikával, a Nemzeti Táncszínház művészeinek előadásával. December 11-én a negyedszázados jubileumát ünneplő Miklósa Erika és a hazánkban legtöbbet játszó Magyar Virtuózok Kamarazenekar ad közös koncertet. A karácsony előtti utolsó vasárnapon az Omega együttes ad karácsonyi koncertet. Kóbor János énekes a programismertető sajtóeseményen elmondta: számára többszörösen megtiszteltetés, hogy felléphetnek. Egykori építészként azért, mert a „megfagyott zene, az építészet legnagyobbjának tartja Ybl Miklóst. Zenészként, aki anno itt, az Ifjúsági Parkban muzsikált, és felidézheti a várakozók Lánchídig kígyózó sorát, és végül azért, mert azzal az oratórikus koncerttel lépnek itt fel, mellyel 15 templomban szerepeltek már határainkon innen és túl, s most itt, Budapesten, bár nem szakrális térben, de Ybl impozáns épületében, a Várkert Bazárban adhatják elő a koncert rövidített változatát.

Zenészek-táncosok mellett a színészek és irodalmárok is jelen lesznek a programokon, ahogy tavaly is, ugyanis ők – elsőként Molnár Piroska művésznő – gyújtják meg az adventi koszorún a négy gyertyát a négy vasárnapon.

Program, látnivaló az épületegyüttes előtt is lesz: ismét megcsodálhatjuk a Hello Wood csoport által készített, csaknem 7 méteres, fából készült és kivilágított adventi gyertyainstallációt, amely a Duna túlsó oldaláról is jól látható: hírét viszi nemcsak a festői szépségű Várkert Bazárnak, de a magyar kreativitásnak is.

Az idei adventi programsorozat különlegessége a Várkert Bazár előtti karácsonyi vásár: a Hello Wood egyedi faházaiból felépített mini városban a Népművészeti Egyesületek Szövetsége kínálja a termékeit, kivétel nélkül zsűrizett alkotásokat.

Enni-inni is lehet majd természetesen: a Magyar Street Food Egyesület tagjaiból álló csapat, speciális kocsikkal vonul ki. Az ő gasztronómiai látványkonyhájuk kínálatából válogathatunk, amit aztán akár a vásárban felépített melegedősátorban, csodálatos panoráma mellett fogyaszthatunk el.

Azért, hogy a mozgás örömét is megajándékozzák e varázslatos környezetbe látogatókat, az idén műjégpálya is várja őket, érdemes tehát korcsolyával felszerelkezve jönni a programokra.

A külföldi vagy nem fővárosi vendégek óriás képernyőn ismerkedhetnek Budapest látványosságaival és az adventi programokkal. Lesz karácsonyi vásár a Gellérthegyen, a Citadellánál is, ahonnan az egész, ünnepi fényben úszó Budapest látványa tárul a közönség elé.