A Város Mindenkié tiltakozik a hajléktalanok hatósági üldözése ellen

Erdős Virág a „Szóljatok, légyszi!” című versét mondja.A múlt év végén járási hivatalt nyitottak a Budaörsi úton, miután az Országgyűlés 2013 márciusában elfogadta az alaptörvény negyedik módosítását, amely lehetővé tette, hogy törvényben vagy helyi rendeletben korlátozzák az életvitelszerű tartózkodást közterületen; ezt a szabálysértési törvényben rögzítették. A főváros kijelölte a „hajléktalanmentes zónákat”, megnyitotta az első szabálysértési irodát Budapesten, ahová kizárólag a hajléktalan embereket állítanak elő.

„A Város Mindenkié” csoport megmozdulásán elhangzott: az iroda kialakításával kapcsolatosan Soltész Miklós államtitkár 2010 végén kérte az önkormányzatokat, hogy keressenek a hajléktalanok előállítására alkalmas helyiséget. Először 2011 őszén a VIII. kerületben nyitottak szabálysértési irodát, ahol több száz alkalommal állítottak elő hajléktalanokat. A IX. kerületi, Aszódi úti szálló 2011 őszén nyílt meg, ott rendőrségi iroda és előállításra alkalmas helyiség található. A Budaörsi úti intézménnyel a kormány újabb lépést tett a börtönszálló megvalósításához. Az épületben a járási hivatal munkatársai folyamatos ügyeletet tartanak, miközben az előállított hajléktalanok „önként” igénybe vehetik a Máltai Szeretetszolgálat krízisszállását.

„A Város Mindenkié” civil szervezet aktivistái a szabálysértési törvény ellen tiltakoznak Zárka helyett lakhatást elnevezésű demonstrációjukon Budapesten, a XI. kerületi Budaörsi úton lévő szabálysértési iroda előtt 2014. február 22-én. (MTI Fotó: Kallos Bea)

Szociális és emberjogi szempontból is elfogadhatatlan ez az intézmény – „A Város Mindenkié” csoport szerint –, mert törvényes keretet ad a fedél nélkül élők büntetésére, így kényszerítve őket a minimális szociális elvárásoknak sem megfelelő intézménybe. Országosan az életvitelszerű közterületi tartózkodás üldözésére 2013. novemberben és decemberben 20 millió forintot, 2014-re 226 millió forintot különített el a kormány. Tavaly november óta 75 embert büntettek meg csak azért, mert nincs hol laknia, minden ötödiket pedig előállították a Budaörsi úti intézményben.

„A Város Mindenkié” civil szervezet aktivistái a szabálysértési törvény ellen tiltakoznak Zárka helyett lakhatást elnevezésű demonstrációjukon Budapesten, a XI. kerületi Budaörsi úton lévő szabálysértési iroda előtt 2014. február 22-én. (MTI Fotó: Kallos Bea)

Az AVM szerint a közvagyont nem a legelesettebbek üldözésére, büntetésére, hanem az elérhető és megfizethető szociális bérlakások számának növelésére kellene felhasználni.

„A Város Mindenkié” a hajléktalanokkal szolidáris emberek csoportja, a rászorulók jogainak védelméért küzd, és társadalmi változásokat kíván elindítani ennek az állapotnak a felszámolására.     