Vannak filmek, amelyek pontosan azt adják, amit a címük takar: sem többet, sem kevesebbet. Az eredeti francia cím „Szerelem és turbulencia” egy picit pontosabban érzékelteti, hogy ebbe a filmes szerelembe bizonyos légörvények és rázkódások is belejátszanak, a magyar cím simább és felhőtlenebb kapcsolatot ígér, de a lényeg azért mindkét elnevezésben benne van: ennek a 96 percnek a fele egy repülőgép fedélzetén játszódik, témája pedig a múlékony és újra fellobbantható emberi érzés, a szerelem – hamisítatlan francia tálalásban.

A bájos és szingli képzőművész, Julie (Ludivine Sagnier) közelgő esküvőjére utazik New Yorkból Párizsba, ám a légitársaság hibájából a business class-on kap csak helyet. A jóképű, nőtlen jogász, Antoine (Nicolas Bedos), akinek állásinterjúra kell mennie Párizsba, aktuális aznapi szeretője mellől kikelve az ágyból épp csak eléri a gépet. A fedélzeten feszengve veszik tudomásul, hogy a jegyük ki mellé szól, ugyanis ismerik egymást; Julie három éve Párizsban szakított Antoine-nal, ezért most mindketten mindent megtesznek azért, hogy valaki más mellé ülhessenek.

Csakhogy ez nem lehetséges, így a beszélgetésükből nem csupán a néző, de még a körülöttük ülők számára is sorra kiderül a három év előtti kapcsolat minden lényeges momentuma. Ezt aztán ki-ki a maga módján veszi tudomásul, illetve kommentálja: egy idős házaspár (Jackie Berroyer és Brigitte Catillon), Georges, a steward (Michel Vuillermoz), de még egy aranyos kislány útitárs is.

Antoine az a fajta nőcsábász charmeur, akin minden nő szeme megakad, így egy fogadáson Julie-é is. Ez persze kölcsönös, csakhogy Antoine érdeklődése egy-egy nő iránt legföljebb két hétig tart, vagy, ahogy Marie, Julie anyja (Clémentine Célarié) kissé célratörően jellemzi: „mindent megdug, amin lyuk van”. Azt általában nem szokták szeretni a nők, ha egy férfi életében túl sok vetélytárssal kell osztozniuk, pláne nem azonos időben, márpedig Julie-nek is ezzel kell szembesülnie, amit a férfi nem is nagyon leplez. Még a legjobb barátja, Hugo (Jonathan Cohen), a kórházi ápoló is megszenvedi ezt, ugyanis Stéphanie (Lila Salet), akire szemet vetett, inkább Antoine ágyába kívánkozik minden áron, azóta, hogy kislányként beleszeretett, amikor az a nővérét is lefektette. Julie is csak nőből van, és szinte mindig mindent megbocsát a csélcsap Antoine-nak, aki kedvesen, szellemesen romantikusan csapja a szelet, s nem olyan unalmas, mint jelenlegi vőlegénye.

A pohár akkor telik be igazán, mikor Antoine önző csalással megakadályozza, hogy ő elnyerje az áhított tokiói művészeti ösztöndíjat. A viharos repülőút alatt a páros felidézi kapcsolatuk örömteli pillanatait és árnyoldalait, s a kényszerű összezártságban tisztázza az eddig elhallgatott konfliktusokat. De mire Párizsban leszállnak, a korábbi sérelmek és problémák kibeszélése nyomán ismét fellángolnának a régi érzelmek. Csakhogy Julie-t várja a vőlegénye, Franck (Arnaud Ducret), akihez – tudtán kívül – történetesen Antoine épp állásinterjúra megy…

A történeti séma a repülőúttal együtt ismerős, a happy end sem kétséges, a film tele van sztereotípiákkal, csakhogy az egyik humorforrás épp az, hogy némi iróniával ráébreszti a nézőt: ilyenek vagyunk. Tudjuk, milyenek vagyunk mi, tudjuk, milyen a másik, tudjuk, mit kéne tennünk, mégsem tanulunk belőle. Julie ismeri a férfiakat, Antoine is a nőket, de még a férfiak megszokott sablonjait is, mégis vannak dolgok, amik ezerszer is megismétlődnek, mert a szerelem legyőzi a józan észt. A film báját az adja, hogy önmagán tud mosolyogni franciás eleganciával és profizmussal. Igaz, dolgoztak is rajta elegen: a forgatókönyvet hét (!) név jegyzi.

Alexandre Castagnetti francia rendező, színész és író (A kullancs, A legyőzhetetlenek, A vasárnap dala) nem akart sokat markolni, csak szórakoztatni másfél órán át, és ez sikerült is. Szereplői – a kisebb karakterekben is – jól hozzák, amit elvárt tőlük. A Julie-t játszó Ludivine Sagnier (Vízcseppek a forró kövön, Swimming Pool, 8 nő, Pán Péter, Párizs, szeretlek!, Molière, Halálos közellenség) bájos és érzékeny, Nicolas Bedos, mint Antoine, szívdöglesztően férfias és romantikus, az ágyában megforduló nők pedig férfiszemnek kellemesen változatosak. A film erotikája finom és nem bántó, humora szórakoztató, zenéje kellemes (Evymoon, Nicolas Wauquiez), fényképezése hasonlóképp (Yannick Ressigeac).

Aki nem vár többet egy mozielőadástól, mint másfél órányi kellemes kikapcsolódást, ami után mindent gyorsan el lehet felejteni, nem fog csalódni.