Az Egyesült Államok filmgyártása képtelen, vagy talán nem is akar leszokni arról a mítoszról, hogy a kegyetlen, korrupt, vagy idegen lényektől fenyegetett világban egyszer csak megjelenik egy tiszta, bátor, magányos hős, aki felveszi a versenyt mindennel és mindenkivel, bosszúból vagy egyszerű segítőkészségből kiirtja a rosszat és visszaszerzi a békét, a nyugalmat egy közösségnek, egy városnak, vagy az egész emberiségnek. Noha az amerikai katonai kudarcok nem épp ezt mutatják, de ezek a derék szuperhősök tündéri mákonnyal hintik be a néző szemét, aki ettől fogva belehelyezkedik a mesébe, és azzal nyugtatja meg magát: igen, „mi ilyen szuper nép vagyunk”. A vadnyugati legendáktól a képregények emberfeletti figuráin keresztül a becsületes zsarukon és botcsinálta amatőr alkalmi hősökön át él az amerikai nép e mesei toposza, amelynek egyik új hőse Robert McCall, a védelmező is.
Robert McCall (Denzel Washington) látszólag egyszerű, békés életet élő bostoni polgár, egy raktáráruház színes bőrű anyagmozgatója, aki munkatársának, a korpulens latin Ralphie-nak (Johnnie Skourtis) segít edzéssel lefogyni, hogy az sikeresen átmenjen az őrző-védő vizsgán. Robert egyébként puritán módon egyedül él, mióta felesége meghalt, pedáns és fegyelmezett, az egyetlen kirívó tulajdonsága, hogy könyveket olvas. No, nem sokat, csak azt a 100 alapvető világirodalmi művet, (Az öreg halász és a tenger, Don Quijote stb.) amivel egy amerikai filmben már csodabogának és bámulatosan műveltnek számíthat az ember a környezetében (pedig még csak a 93. kötetnél tart), főleg törzskocsmájában, a kis orosz prostituált, Teri (Chloë Grace Moretz) szemében – aki mellesleg énekesnői karrierről álmodozik.
Bár nincs közöttük semmi szexualitás, csupán rokonszenv, Robert akaratlanul is tanúja lesz annak, hogy az orosz maffia által futtatott kis prostinak miken kell keresztülmennie nem csupán a perverz ügyfelek, de futtatói részéről is. Egy különösen nagy verés után, ami kórházba juttatja a lányt, Robert kinyomozza, hogy melyik étteremben van az agyontetovált orosz stricik főhadiszállása, megtakarított 9800 dollárján megpróbálja kivásárolni Terit, de persze kinevetik. Így Robert nemes egyszerűséggel és válogatottan rafinált módszerekkel fél perc alatt végez öt orosz gengszterrel.
Az amerikai orosz maffiahálózatot Moszkvából irányító Vlagyimir Puskin (Vladimir Kulich) persze nem nézheti el emberei legyilkolását, ezért az ügy és az esetleg mögötte húzódó bandaháborúk kinyomozására elküldi emberét, a kegyetlen Teddyt (Csókás Márton). Teddy precíz logikájú kérhetetlen profi gyilkológép, aki áldozatait sem kímélve – pl. maga fojtja meg Teri barátnőjét, a prosti Mandyt (Haley Bennett) – rájön, hogy itt nem az írek, vagy az olaszok akarják újra felosztani a terepet, hanem valaki felkészült profi áll a gyilkosságok mögött. De ki a megbízója? McCallról ugyanis időközben kiderül, hogy különösen kiképzett kommandós kormányügynök volt, akinek halálhírét költötték, hogy visszavonulhasson, és aki most régi főnökeitől, Susan és Haly Bennettől (Melissa Leo és Brian Plummer) tud meg segítő információkat Teddyről. Robert elhatározza, hogy ennyi rossz láttán ismét fel kell vennie a saját rosszabbik énjét, és a két férfi között megindul a rivalizáló harc fejben és nyers erőben egyaránt. Az ex-kommandós egyre több kárt okoz Puskin szervezetének, közben kioktat becsületből néhány korrupt bostoni nyomozót is, a személyes leszámolásra pedig Teddyvel ismerős terepen, a diszkont áruházban kerül sor. Önjelölt igazságosztó hősünk a végén elutazik Moszkvába, ahol kisebb vérfürdőt rendezve megöli a maffiavezért is. Hogy a néző végleg megnyugodjék a happy endről, előkerül Teri is, aki bársonyos pofikával egy puszi és egy köszönöm kíséretében elmegy, hogy megvalósítsa énekesnői álmait, Robert pedig a sarki kocsmában elkezd megfogalmazni egy hirdetést, amely szerint akinek védelmezőre van szüksége, az szóljon neki, rendelkezésére áll!
(A rendezői üzenet lényege: lesz még folytatása ennek!)
Az amerikai filmek jellemző sajátossága a bárgyú mesebeli igazságosztáson túl a nagyon pontos, profi megoldásokban rejlik. Antoine Fuqua ilyen akciófilmes profi (Támadás a Fehér Ház ellen, Brooklyn mélyében, Orvlövész,Artúr király, A Nap könnyei, Kiképzés, Csali, Gyilkosok gyilkosa), aki a Kiképzéssel (2001) egy Oscar-díjat hozott össze Denzel Washingtonnak, és már együtt tervezik A védelmező folytatását, illetve A hét mesterlövész című, (szamuráj-filmből lett) klasszikus western újra forgatását.
Ezt a filmet Richard Wenk forgatókönyvíróval úgy építették fel, hogy egy meglehetős lassú expozíció után gyors, de annál intenzívebb harci jelenetek következzenek. Hogy McCall nem egyszerű raktári segédmunkás, az már sejthető abból is, amilyen precizitással próbálja felkészíteni munkatársát az őrző-védő vizsgára (ennek meg is lesz a jutalma), de az első igazságtalanságokat még igyekszik vagy puszta szemlélőként tétlenül nézni, vagy csak békésen jó szándékú polgárként erőszakmentesen elintézni. Ezekben a filmekben az erőszakmentességet a kötekedő rosszfiúk mindig igyekeznek a gyávasággal, vagy puhánysággal azonosítani, mi pedig tudjuk, hogy ebben rövidesen nagyot fognak csalódni. McCall is az a fajta „gépezet”, amelyiket elég egyszer kioldani, mert mire a rosszfiúk egyet léphetnének, ropog a csont, szakad a hús, folyik a vér. Hősünk puszta kézzel, vagy bármely fegyverrel jobban bánik, mint ellenfelei, a fájdalmat pedig úgy tűri, hogy szerzett sebei a harctól még gyorsabban is gyógyulnak, mint a miénk a kórházban.
Van néző, aki a test–test elleni közelharctól és sebektől indul be; ebben a filmben bőven lát ilyet is, nekem valahogy jobban bejönnek az indirekt láttatások, mint mikor Robert leakaszt egy nagykalapácsot az áruházi készletből, majd mikor visszajön, csöndesen letörli róla a vért és visszaakasztja. Vagy amikor a Puskin-gyilkosság után távozóban látjuk a szerte heverő véres testőröket, elvégre valahogy közelébe kellett férkőznie a maffiavezérhez. Nem kell mindent részletezni, így is tudjuk, mi folyhatott ott! Nekem ezek a megoldások inkább jelzik, hogy Fuqua profizmusában vannak a művészi tehetségnek is jelei. A védelmező ugyanis a maga műfajában, hibái ellenére is, nagyon jó, szerethető produkció.
Az Oscar-díjas, és még többször jelölt Denzel Washington nagy kedvencem, mert roppant sokoldalú, igényes színész. (Katonatörténet, Kiálts szabadságot, Az 54. hadtest, A királynőért és a hazáért, Malcolm X., Sok hűhó semmiért, A Pelikán ügyirat, Hurrikán, A csontember, Kiképzés, Amerikai gengszter, Kényszerleszállás stb.) Eszköztelensége is beszédes, tekintete kifejező, és bokszolói múltja miatt fizikuma, robbanékonysága is teljesen alkalmassá teszik akár az akciófilmekre is. Az ellenfelét játszó Csókás Márton valamivel kevésbé ismert mifelénk. Az 1966-ban magyar gépészmérnök apától, és angol, ír, dán felmenőktől származó ausztráliai anyától született Marton Csokas olyan filmeket tudhat maga mögött, mint a Xena, a Gyűrűk ura – A gyűrű szövetsége és A király visszatér, a Star Wars 2: A klónok támadása, a Kenguru Jack, A Bourne-csapda, az Alice Csodaországban, vagy a Sin City: Ölni tudnál érte. Teddy maga az érzelmek nélküli gonosz, akit a dolgok tisztázására küldtek ide, de aki maga is kezd csapdába kerülni, mikor kiderül, hogy ide a rutinszerű elintézési módok nem elégségesek, mert ellenfele legalább annyira felkészült, mint ő. Ezért itt a párharc egyenlő erők között dől el, főleg, hogy Robert rendre kijátssza Teddy csapdáit.
A rendező részéről a többi ismert, vagy kevésbé ismert szereplő kiválasztása is profi munka. Az amerikai Chloë Grace Moretz (Ha/Ver 1-2, A leleményes Hugo, Carrie); Bill Pullman (A függetlenség napja, Űrgolyhók, Aludj csak, én álmodom); Melissa Leo (Fogságban, Feledés, Kényszerleszállás, A befagyott folyó); a cseh Vladimir Kulich (A 13. harcos, Füstölgő ászok, Lovagok háborúja: Harc a végsőkig) és a többiek is mind a helyükön vannak.
Mauro Fiore kamerája és John Refoua vágásai és a kompozíciók is nagyon jó ritmusban alkalmazkodnak a cselekmény pillanatnyi tempóihoz. Harry Gregson-Williams filmzenéje igen jó, feszültségteremtő atmoszférával veszi körül, vagy készíti elő a jeleneteket.
Mindent egybevetve, aki szereti a durva, kemény akciókat, ebben a filmben nem fog csalódni. Aki ennél művészibb élményre vágyik, annak nem kell feltétlenül jegyet váltania A védelmezőre.
