Szász Péter (1927–83) Balázs Béla-díjas filmrendező, író, dramaturg, kritikus volt, de a legkevésbé sem jellemző rá, hogy színpadra írjon. A Whisky esővízzel – bár kötetben is megjelent –előadására 2011-ig nem került sor (ez talán nem is véletlen), amikor is Verebes a Komáromi Jókai Színház részére átdolgozta és megrendezte. Azt, hogy most a Karinthyban sebtében elővették, két dolog indokolhatta: egyrészt Bajor Imre sajnálatos halála, aki két futó előadásban is játszott, amit így levettek a műsorról, másrészt az, hogy a fővárosban még nem játszották a darabot.
A cím jó, mert figyelemfelkeltő. Whiskyt jéggel meg szódával szoktak inni, no, de esővízzel… Mi lesz ebből? A bevezető kórus is jó és meghökkentő, amikor is a nők kara felfelé bámulva arról énekel, hogy Rácz Mariska felment a tetőre és most egy whiskys pohárral a kezében esőre vár. Ha minden így folytatódnék, semmi bajom sem lenne a darabbal, amely ezután úgy ül le, mint egy kimerült kiránduló…
Egy nagy reklámcég titkárságán vagyunk, a megírását tekintve és bizonyos jegyek alapján valamikor a szocializmusban, más, átdolgozói és rendezői aktualizálások szerint napjainkban. Ez egy picit zavaró ugyan, de legyen. Megismerjük a vállalat kilenc nődolgozóját. A prológban emlegetett Rácz Mariska (Pápai Erika) az igazgató titkárnője, a sportos Jablonkay Sára (Szvrcsek Anita) pedig az igazgatóhelyettesé. Itt, a titkárságon foglal helyet Koroda Klára, a deklasszált, de megtűrt elem (Csoma Judit), aki a kávét, illetve teát főzi mindenkinek és előre sopánkodik a szerda miatt. Többször feltűnik a színlap szerint humán erőforrásnak titulált Wollmuth Judit (Csomor Csilla), akit a többiek szeretnek elvtársnőzni, ebből gondolom, hogy ő a személyzetis, valamint Vadas Rózsika (Lorán Lenke), a „bebetonozott” könyvelő. Megismerjük az „égi lélek” Janicsár Vilmát (Majzik Edit), Viczián Alizt (Réti Szilvia), aki vizuális fenomén, és a háromgyerekes Krügernét (Balázs Andrea), aki lassan már az életbe is belefáradt. Végül feltűnik „a vállalat arca”, a kebelcsoda Horcsek Linda (Végh Judit), aki olyan szőke és olyan buta, mint a szőke nős viccek főhőse. Csakhogy ezek után, bár mindenki beszél, semmi sem történik.
Bár senki semmi pontosat nem tud és információt sem kap, pletykaszinten elterjed, hogy Nyírő igazgató kegyvesztett lett, és helyére kinevezték azt a Halda Kálmánt, akiről senki sem tudja, hogy ki ő, csak mindig itt keresik. A férfiak testi valójukban nem jelennek meg a színen és még egymással sem találkoztak, csak a hangjuk szól bele utasítóan a titkársági telefonba, egyre jobban őrületbe kergetve a titkárnőt és a többieket. Nyírő forró teát iszik, Halda kávét – vagy whiskyt esővízzel. (Na, végre, ez is kiderült!) A hölgyek időnként leállnak, és dalra fakadnak, hol szólóban, hol többedmagukkal, majd folyik tovább a semmi.
De hol itt a darab? Ez volna a konfliktus, amelynek végén két nap után (!) kiderül, hogy sem Nyírő, akit kiemeltek, sem Halda, aki visszamegy Szegedre kutatni és csak ideiglenesen volt itt miniszteri biztosként, hanem egy harmadik igazgató kerül a cég élére? Ebbe örül bele (?) Rácz Mariska, hogy a végén whiskys pohárral a kezében a tetőn lesi, jön-e már az eső? Ez marhaság, vagy hogy stílusos legyek: esővizesnyolcas, nem színmű!
Verebes István feltehetőleg azért kaparta elő ezt a rossz semmit (mára komáromielőadásra is), hogy egyrészt kilenc színésznőt egyszerre szerepeltethessen, másrészt valamit beleaktualizálva érzékeltethesse, hogy a szocializmusban is, manapság is a dolgozók feje felett, ad hoc születnek leváltások és kinevezések, és a nőknek jó esetben csak mormogási, vagy pletykálkodási joguk van. Ehhez kitalált olyan poénokat, mint a dupla képet, amelynek egyik oldalán Obama, másik oldalán Putyin öleli a vállalat arcát, Horcsek Lindát. (Ez még a jobb ötletek közül való!) Amúgy a komédiában verbális és nonverbális poén is kevés van (a legtöbb a morgolódóan is kitűnő Csoma Juditnak jutott), legfeljebb a remek színésznők izzadnak ki magukból némi nevetésre ingerlő nézői reakciót. Akire még szívesen emlékszem vissza, az a gyönyörű Pápay Erika, a színes Csomor Csilla, és a most is jó karaktert formáló Balázs Andrea.
A darab így is hosszú, poros, leginkább csak Aldobolyi Nagy György nosztalgikusan kellemes és stílusos dallamain lehet elmerengeni, melyeket a Fekete Mari által vezetett trió kísér nagy szakmai biztonsággal. Mira János díszlete jó játékteret nyújt a nők nyüzsgéséhez, Tordai Hajnal jelmezei pedig puritán egyszerűséggel jellemzik a darab eredeti korát.
Nagyon szeretem a Karinthy Színházat, most is érte haragszom, nem ellene. Egy színháznak nagyon nehéz mindig egyenlő szinten teljesíteni, és egy-egy ilyen gyenge produkciót is meg kell, meg lehet bocsátani, főként, hogy itt először tapasztalom. Szóval az esővízzel kevert whiskyt megkóstoltuk, de nem ízlett, úgy, hogy felejtsük is el gyorsan!
