Az építőipar termelői árai 2013. I. negyedévében az előző év azonos időszakához mérten 1,4%-kal emelkedtek.
A munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint ugyancsak 9,9%-kal emelkedett a termelés. Szezonálisan kiigazítva a termelés 2,1%-kal magasabb volt a februárinál. Az év első három hónapjában 4,8%-kal nőtt az építőipar termelése az esztendővel azelőttihez képest.
Mindkét építményfőcsoport termelése emelkedett márciusban. Az épületek építése – az egy évvel azelőtti látványos visszaesést követően – 8,2%-kal volt nagyobb a 2012. márciusinál. Az egyéb építmények építése 11,9%-kal nőtt. Szezonálisan kiigazított indexek alapján az épületek építésének teljesítménye 3%-kal, az egyéb építményeké 2,1%-kal növekedett a februárihoz képest.
Az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése – ami az épületépítési projekt szervezését és az épületek szerkezetépítését tartalmazza – 10,7%-kal emelkedett. Az egyéb építmények ágazat termelése 25,4%-kal nőtt. Az építőipari termelés több mint kétötödét adó speciális szaképítés ágazat termelése 0,7%-kal haladta meg a 2012 azonos időszakit.
A 2013 márciusában kötött új szerződések volumene 25,3%-kal magasabb volt az egy évvel korábbinál. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződések volumene 18,8%-kal nőtt, több ipari, illetve egészségügyi és egyetemi épületekre kötött szerződésnek köszönhetően. Az egyéb építmények építésére vonatkozó új szerződések volumene 30%-kal emelkedett. Márciusban több kisebb értékű, csatornázási, út- és vasút-felújítási munkára kötöttek szerződést.
Az építőipari vállalkozások 2013. március végi szerződésállományának volumene 19,6%-kal meghaladta az egy évvel azelőttit. Ezen belül a két építményfőcsoport állománya ellentétesen alakult: az épületek építésére vonatkozó szerződéseké – az új szerződések utolsó két hónapban mért növekedése ellenére – 8,9%-kal kisebb, az egyéb építményeké 34,9%-kal magasabb volt, mint 2012 márciusában.
Az építőipar termelői árai 2013. I. negyedévében az előző év azonos időszakához mérten 1,4%-kal emelkedtek. Az épületek építése ágazatban 0,5, az egyéb építmények építése ágazatban 2,5, a legnagyobb súlyú, speciális szaképítés ágazatban pedig 1,3%-kal nőttek az árak. Az egyes építmény-alcsoportokban az áremelkedés 1,1–4,4% között szóródott. Az előző negyedévinél az építőipar árai 0,6%-kal voltak magasabbak.
Márciusban lassult a mezőgazdasági termelői árak növekedésének üteme
Márciusban a gabonafélék 25,9%-kal voltak drágábbak, mint egy évvel előtte. A búza és a kukorica ára megközelítőleg 3%-kal csökkent az előző hónaphoz képest, így az előbbi termék 64 900 forintba, az utóbbi 61 600 forintba került tonnánként.
Az ipari növények ára 19,7%-kal nőtt az előző év márciusihoz mérten, ezen belül az olajos növények ára 19,1%-kal lett magasabb. A napraforgó ára rekord magasságot ért el (143 900 forint/tonna).
A burgonya árindexe az előző évi igen alacsony árak miatt 74,9%-os árnövekedést mutat. Az előző hónaphoz képest mind a felvásárlási, mind a piaci ára kismértékben csökkent.
A zöldségfélék ára 5,6%-kal emelkedett márciusban, miközben a gyümölcsök árszintje stagnált.
A vágóállatok termelői árszintje 6,4%-kal haladta meg az egy évvel azelőttit. A vágómarha felvásárlási ára az esztendővel azelőttihez képest 21,7%-kal elmaradt. A múlt évek árnövekedését részben a külkereskedelemi értékesítés okozta, ennek a visszaszorulása hatással van az árak csökkenésére. A baromfi árnövekedése továbbra is kétszámjegyű (13,3%) maradt. A vágósertés termelői árának növekedése tavaly márciusban 24,6, az idén már csak 6% volt. Így márciusban a vágósertés felvásárlási ára 392 forint volt kilogrammonként.
A múlt különösen nagy hatással volt a vágósertés árának változásaira a takarmányok ára, ugyanis a takarmányoknál érzékelt ármozgásokat néhány időszak elteltével a felvásárlási árakban is meg lehetett figyelni.
2013 harmadik hónapjában az állati termékek ára 0,6%-kal mérséklődött az előző év azonos időszakához képest. A tej felvásárlási ára az elmúlt négy hónapban lényegében stagnált, 95 forintba került literenként. Így 2012 márciusához képest ennek a terméknek a termelői árszintje 2,5%-kal nőtt. Eközben a tojás termelői árszintje az előző év azonos időszakához viszonyítva 12,3%-kal csökkent, ami a tavaly bevezetett tartási jogszabály miatt kialakult hirtelen árnövekedést (65,5%) részben kompenzálta.
2013. január–márciusban a mezőgazdasági termelői árak 16,7%-kal nőttek az előző év azonos időszakához mérten. Ugyanez a típusú index 2012 első három hónapjában 2,3%-os csökkenést mutatott.
2013. január–márciusban a mezőgazdasági termelés ráfordítási árai az előző év azonos időszakához viszonyítva 6,7%-kal nőttek, ami a folyó termelő-felhasználás árszínvonalának 7,5, és a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 1,8%-os növekedéséből tevődött össze.
A folyó termelő-felhasználáson belül a takarmányárak nőttek a legnagyobb mértékben 2013 első negyedévében (26,7%-kal), ezen belül az egyszerű takarmányok ára 33,4%-kal, míg a keveréktakarmányok ára 22,0%-kal volt magasabb, mint egy évvel ezelőtt.
A műtrágyák ára 2013 első negyedévében 2,3%-os csökkenést mutatott az előző év azonos időszakához képest. A visszaesést inkább az összetett műtrágyáknál lehetett megfigyelni (4,3%), az egyszerű műtrágyák ára 1,4%-kal volt alacsonyabb.
A mezőgazdasági felhasználású energia ára átlagosan 5,4%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, ezen belül az üzemanyagok ára 7,3%-kal esett vissza, míg a kenőanyagok ára 4,4%-kal emelkedett.
A növényvédő szerek és az állatgyógyászati készítmények árai is nőttek: az előbbinél 3,3, az utóbbinál 5,1%-kal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában.
A mezőgazdasági beruházásokon belül a mezőgazdaságigép-beruházások árának 2,4, illetve az épületberuházások árának 1,2 %-os emelkedése figyelhető meg.
A mezőgazdasági termelőiár-index és ráfordításiár-index hányadosa az agrárolló. E mutató értéke 2013 első negyedévében 109,4% volt, azaz 2012 azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak nagyobb mértékben emelkedtek, mint a ráfordítási árak.