A Klubrádió és hálózatos partnerei, köztük a Lokomotív Rádió Kft. és a Partner Rádió Kft. immár harmadik éve érzik folyamatosan saját bőrükön a Médiatanács elszánt és cinikus igyekezetének következményeit, annak az áldatlan tevékenységnek a konzekvenciáit, amelynek kizárólagos célja a Klubrádió elhallgattatása, tönkretétele.
A Médiatanács módszereinek hivatalos minősítése a Klubrádió ellen folyamatosan hozott jogellenes határozatainak felülvizsgálata kapcsán hozott bírósági ítéletekben jelenik meg. Eddig hat alkalommal született a Médiatanácsot elmarasztaló ítélet, közülük három jogerős. Legfőbb közös elemük a Médiatanács jogellenes, a törvényi előírásokat semmibe vevő tevékenységének következetes rögzítése.
A Médiatanács éppen ezeket az ítéleti rendelkezéseket veszi rendszeresen semmibe, szabotálja a végrehajtásukat, önmagát a törvényeken felül helyezve ezáltal. A Médiatanács azon mondata, amelyben reményét fejezi ki, hogy a Klubrádió „mihamarabb megszünteti az általa előidézett jogellenes állapotot”, a tények ismeretében súlyos inszinuációnak minősíthető a folyamatosan jogsértő határozatokat hozó hatóság részről.
Közleményének záró mondata pedig – „Amennyiben azonban nem hajlandó erre, azt a testület nem tudja másként értelmezni, mint hogy a Klubrádió tulajdonosa saját maga kívánja bezárni vidéki adóit” – valójában a testületnek a Klubrádió egészével kapcsolatos vágyait és egyben a tevékenységével elérni kívánt célt fejezi ki.
Mindezek ellenére a Lokomotív Rádió Kft. és a Partner Rádió Kft. megkísérelt partnerként tekinteni a Médiatanácsra, ezért a fentiek szerinti, működésüket ellehetetlenítő, károkozó tevékenységet tapasztalva nem indított azonnal kártérítési pert a Médiatanács ellen. Ehelyett egyeztetésre invitált azzal a céllal, hogy a Médiatanács műsorszolgáltatási díjkövetelései és a Médiatanács sokszorosan jogsértő tevékenységének a Lokomotív Rádió Kft.-t és a Partner Rádió Kft.-t súlyosan hátrányosan érintő kihatásainak ellentételezése jogállami keretek között történjék meg. A Médiatanács a válasszal mindeddig adós maradt, ahogyan harmadik éve utasít el minden tárgyalási kezdeményezést a Klubrádióval, folytatva az újabb törvénysértések és a már megszületett bírósági ítéletek semmibevételének gyakorlatát.
A Lokomotív Rádió Kft. és a Partner Rádió Kft. elszomorítónak tartja, hogy a Médiatanács bárkin és bármin átgázolva, újabb médiakampányt indított a Klubrádió és immár hálózati partnerei ellen is. Közben az „üzleti érdekek tiszteletben tartására” hivatkozik akkor, amikor a számára kedves rádiós vállalkozásokat érintő díjcsökkentések felől érdeklődnek nála. A Klubrádió hálózati partnereit ez a nyugodt sugárzási környezet láthatólag nem illeti meg, hiszen miközben a Klubrádió kivételével az ország összes kereskedelmi rádiójának titkolt mértékben csökkentették a frekvenciadíját, addig kizárólag e két műsorszolgáltató szerződéses adatait publikálták.
A Médiatanács a regnáló hatalom számára kedves rádiós vállalkozásoknak ingyenes frekvenciákat osztogat, hálózatba kapcsolódásos pályázati nyertességüket követően pedig mentesíti a legkedvesebbeket a négyórás helyi műsor készítésének kötelezettségétől. Eközben a Klubrádió nem kapja meg a bíróságok által már megítélt alapjogát sem a sugárzásra és ezáltal hálózatos partnerei is lehetetlen helyzetbe kerültek. Tudatos és súlyos diszkriminációról van szó, a versenysemlegességet sértő és a sajtószabadságot mélyen sújtó, törvénytelen magatartásról!
A Médiatanács lassan egy éve nem tesz eleget a jogerős ítéletekben rögzített kötelezettségeinek, amelyek nemcsak a Klubrádiót, de hálózati partnereit, így a Lokomotív Rádió Kft.-t és a Partner Rádió Kft.-t is súlyosan érintik. A kár sokmillió forintra rúg, kifejezetten a Médiatanács által kifejtett jogtalanságok következményeként, miközben utóbbi közleményében a „jótevő” hamis képében tetszeleg. Kommunikációjában nem először próbálkozik ezzel az álságos mondattal: „A Médiatanács immár két éve folyamatosan és kiszámíthatóan biztosítja a Klubrádió számára a zavartalan működés lehetőségét” – ez a hatalom definíciója az immár harmadik éve kéthavonta hosszabbítgatott ideiglenes engedélyekre és ezen keresztül a teljes gazdasági ellehetetlenítésre.
Itt az ideje, hogy a Médiatanács végre megszüntesse az általa előidézett jogellenes állapotot, eleget tegyen törvényekben és jogerős ítéletekben foglalt kötelezettségeinek, felhagyjon a folyamatos károkozással. Adja meg a tartós közösségi frekvenciaengedélyt a Klubrádiónak, teremtse meg a versenysemlegesség elve alapján a hálózat-bővítés lehetőségét a számára mégoly ellenszenves médiumnak is. Jegyezzük meg: eddig a Klubrádió hét vidéki adójának megszűnését okozta a Médiatanács áldatlan tevékenysége.
Tisztelt Médiatanács, Önök súlyos adósságba kergették magukat, itt az ideje, hogy megkezdjék a törlesztést! Önök közvetlenül és közvetve is súlyos károkat okoztak a Klubrádiónak, hálózati partnereinek és a többszázezres hallgatóságnak. Nem a Lokomotív Rádió Kft. és a Partner Rádió Kft. tartozik Önöknek, hanem éppen fordítva!”
A Médiatanács szóvivői irodájának 2013. január 11-én 15 óra 32 perckor kiadott közleménye:
„A Klubrádió nem élt a Médiatanács mentőcsomagjával
A Médiatanács immár két éve folyamatosan és kiszámíthatóan biztosítja a Klubrádió számára a zavartalan működés lehetőségét annak érdekében, hogy a rádió tulajdonosa által kezdeményezett jogviták megnyugtató, jogállami megoldások mentén rendeződhessenek.
A Médiatanács partnerként tekint a Klubrádió tulajdonosára akkor is, ha rádiója debreceni, kecskeméti vagy gyöngyösi frekvenciáiról van szó. A testület a Klubrádiót működtető üzleti vállalkozás tulajdonosa számára kecskeméti és debreceni frekvenciája tekintetében jelentős, összesen több mint 12 millió forintos éves díjkedvezményt biztosított. A Klubrádió kecskeméti frekvenciájáért fizetendő éves díjat a Médiatanács 11 millióról 3 millió forintra, míg debreceni frekvenciája díját 8,5 millióról 4,1 millió forintra csökkentette.
A Klubrádió tulajdonosa a jelentős díjcsökkentés ellenére is adós maradt a frekvenciák után fizetendő díjjal. A gyöngyösi frekvencia után egy éve, a kecskeméti és debreceni frekvencia után pedig több mint egy éve nem tesz eleget szerződésben vállalt – a frekvenciahasználattal összefüggő – jogállami kötelezettségeinek.
A Médiatanács a rádiót működtető üzleti vállalkozás fizetési nehézségeit érzékelve jóhiszeműen egy mentőcsomagot is kidolgozott, és a rádió vidéki frekvenciáinak megmaradása érdekében lehetővé tette, hogy a médiatulajdonos részletekben törlessze az egyre jelentősebb díjhátralékot.
A Médiatanács reménykeltőnek tartotta, hogy a Klubrádiót üzemeltető üzleti vállalkozás tulajdonosa elfogadta a segítséget, azonban aggodalomra ad okot, hogy a tulajdonos már az első részlet megfizetésével is adós maradt.
A Klubrádió debreceni, kecskeméti, illetve gyöngyösi frekvenciái után felhalmozott tartozása mára összesen több mint 8.5 millió forintot tesz ki, miközben a vállalkozó zavartalanul használja mindhárom vidéki hullámsávot.
A Médiatanács bízik abban, hogy a Klubrádiót működtető üzleti vállalkozás tulajdonosa mihamarabb megszünteti az általa előidézett jogellenes állapotot, eleget tesz szerződésben vállalt kötelezettségeinek és köztartozásait törleszti.
Amennyiben azonban nem hajlandó erre, azt a testület nem tudja másként értelmezni, mint hogy a Klubrádió tulajdonosa saját maga kívánja bezárni vidéki adóit.”