Kávé továbbra is van/kapható a magas, piros fezt viselő kis mórral (volt, aki a rasszizmust vélte fölfedezni a logóban…) jelképezett cég termékeivel ellátott kávéházakban (valamint az ősök iránti tiszteletből a bécsi Grabenen megtartott csemege-/gyarmatáruboltban), vers már kevésbé valószínű, bár semmi akadálya, hogy legyen.
Március 21-én viszont bárki kívánsága szerinti tízféle Meinl-kávéból választhat, és még csak fizetni sem kell érte. Vagy mégis? Pusztán egy kis irodalomszeretet (netán költői véna, hajlam) szükségeltetik hozzá, mivel egyetlen idézettel megválthatja a kávéját. Meinl Gyulák (Julius Meinlből a patinás cég most „fogyasztja” éppen az ötödiket!) önmagukban megtestesítették a valamikori Osztrák–Magyar Monarchiát, tekintettel arra, hogy az ős Meinl (akkori, 14. századi írásmóddal: Cunnrad Meynnl) a harmincéves háború idején a magyarországi Egerben élt. A család jóval később vándorolt ki Csehországba, ekként a kávédinasztia-alapító I. Julius már a cseh–szász határ menti Graslitzban született 1824-ben…
E sorok írójának még megadatott, hogy az 1970-es évek végén egy bécsi gazdasági rendezvényen találkozzék és röviden szót váltson a Meinl-dinasztia máig legrangosabb tagjával, az akkor már a nyolcadik évtizedében járt Julius Meinl III. nagyvállalkozóval, egy szerfölött barátságos, megnyerő úrral. III. Julius a második világháború kezdetén, miután szülőhazáját a náci Németország bekebelezte, Angliába emigrált, és csak évekkel a háború befejezése után tért haza… Az ő és apja, Julius Meinl II. idején bontakozott ki a Meinl-birodalom (gyarmatáru-, mindenekelőtt kávé-nagykereskedelem, kávépörkölők, boltok, kávéházak) elsősorban Ausztriában, Magyarországon és a környező országokban. Az már más lapra tartozik, hogy az 1940–50-es évek (maihoz hasonlító!) államosítási hulláma kisodorta az országból a Meinl-céget, és Csemege lett belőle. Még szerencse, hogy az egykori szakemberek megőrizték, átörökítették szakértelmüket, szakma- és vásárlószeretetüket az utánuk jövőkbe.
Vissza a vershez, a költészet világnapjához, a kávéházak világába! Ma délelőtt az ugyancsak patinás pesti Gerbeaud kávéházban (érdekesség: csaknem egyidős a két cég; a Gerbeaud-ház, az Onyx és az Émile étterem tulajdonos-ügyvezetője, Pintér Katalin munkásságát a minap a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetéssel ismerték el) tartott sajtóeseményen jelentette be Takács Péter, a Julius Meinl Hungary ügyvezetője, hogy március 21-én nem csupán a költészet nemzetközi napja, hanem cégének és a kávénak is a napja lesz. A kávé, a kávéházak ugyanis szorosan kötődnek írókhoz, költőkhöz. Helyesebben: az író népség a biztonságot, meleget, jó hangulatot, baráti kapcsolatokat kínáló kávéházakhoz. (Emlékezzünk csak 1848-ra, a Pilvax kávéház ifjaira, Petőfire, Jókaira, Degré Lajosra, Tompa Mihályra, a Tízek Társaságára! Vagy a 20. század nem kevésbé híres Japán, Centrál, Gerbeaud, New York stb. kávéházi személyiségeire: Ady Endrére, Gárdonyi Gézára, József Attilára, Karinthy Ferencre, Kosztolányi Dezsőre, Molnár Ferencre, Móricz Zsigmondra…)
A költészet nemzetközi napja és a kávé összekapcsolása Meinlék érdeme, a család ugyanis máig a bécsi kávépörkölő és a bécsi kávéházi kultúra nemzetközi nagykövete. Bécsben is a kávéházak kínáltak fórumot a szellem óriásainak, íróknak, költőknek, festőknek, építészeknek, színészeknek. Persze, nem pusztán a valamikori monarchia két fővárosa, hanem Közép- és Nyugat-Európa nagyvárosainak kávéházai is azíliumai voltak (és szerencsére: máig is azok!) a szép szó művelőinek.
A Meinl magyar vezetője hangoztatta: a kezdeményezés célja az, hogy minél többen meghallják az üzenetet: „Vannak dolgok, amelyek pénzben nem mérhetők. A költészet több mint művészet. Egy vers a mai napig feltöltődést, iránymutatást, kikapcsolódást nyújthat, főképp akkor, ha egy finom kávé társaságában olvassuk, vagy éppen írjuk. Fontos, hogy a mai felgyorsult világban is időt szánjunk magunkra és egymásra, figyeljünk érzéseinkre, hiszen mindenkiben benne lakozik a költő…”
A költészet világnapjára, március 21-re időzített „Fizess verssel!” („Pay with a Poem!”) -kampány nemzetközi arca a Londonban élő skót költő és képzőművész, Robert Montgomery, nálunk Nyáry Krisztián író és Weiler Péter festőművész. Takács Péter (Meinl) abban reménykedik, hogy rövid idő alatt az ország valamennyi kávéháza, presszója, étterme csatlakozik a kezdeményezéshez, amelynek lényege: a saját verssel vagy idézettel kifizethető Meinl-kávé. Ekként válik a szép szó fizetőeszközzé. (Ideális lenne, ha az elhangzó szó is fizetőeszközzé válnék, a tisztesség, a jóindulat, a barátság, a testvériség, az emberség virtuális fizetőeszközévé, felváltván napjainknak a politikából, a törvényhozásból kihömpölygő, egyre brutálisabb közéleti durvaságát.)
A mindenekelőtt és elsősorban íróként, irodalomszervezőként ismert Nyáry Krisztián, tavaly óta a Magvető és az Athenaeum Kiadó igazgatója, készséggel vállalta a Meinl-kezdeményezés hazai népszerűsítését. Ma a többi között elmondta, hogy a barátoknak szánt Facebook-bejegyzésekből „Így szerettek ők” címmel két könyvsiker kerekedett. Jó szívvel ajánljuk az Infovilág olvasóinak Nyári Krisztián „Igazi hősök” és „Merész magyarok” köteteit is.
És persze a minap megjelent „Verslavina – A nő meg a férfi” kötet negyven versét. A Szabó T. Anna–Lackfi János szerzőpáros – tudhatta meg a mai sajtóesemény közönsége – nemrég az egyik közösségi internet-portálon egy ajándékverssel verslavinát, ismert és ma még kevésbé ismert szerzők improvizációs asszociációfolyamát indította el, megmutatván: egy-egy szép szó, gondolat hasonló válaszokra serkenti az alapvetően jónak és jóra született embert.
