A zsidó–keresztény hagyomány nem üres és tartalmatlan nyelvi trükk, mely különféle célokra, például politikai-hatalmi érdekek manipulatív érvényesítésére szolgál, hanem egy olyan civilizatorikus, eszmei, értékrendbeli, etikai, jogi és kulturális hagyomány, amely egy adott (ha az ténylegesen adott) valóság leírására, reprezentációjára szolgál. (A nyitó kép forrása: https://www.egeszsegkalauz.hu.)

Ez a hagyomány kiemelt fontosságot tulajdonít a betegekről való gondoskodásnak, a betegek ápolásának, gyógyításának, ellátásának.

A zsidó hagyományban a bikur holim vallási parancsolat, amely a betegek látogatását, s a betegekről való gondoskodás legfőbb kötelezettségét jelenti. Ez annyira meghatározó alapelv, hogy a Talmud Gittin traktátusának egy helyén (61a) a szöveg még arra is kitér, hogy a nem zsidó szegények mellett a nem zsidó betegeknek is kötelezően kijár a gondoskodás, mert ez jelenti a béke misszióját (!!!) a zsidók és a pogányok között. Az irgalmas szamaritánus példázatának rendeltetése hasonló (Lukács 10,25-37) a Nedarim 40a pedig beszámol az ókor legnagyobb zsidó bölcséről, Rabbi Akiváról, aki maga látogatja meg megbetegedett tanítványát, s elhanyagolt szobájában rendet tesz, kitakarít és felmos. A gondoskodás hozzájárult a beteg felépüléséhez, s a hálás tanítvány így fordult mesteréhez: Mester, újjáélesztettél! Rabbi Akiva pedig ezzel hívta fel a többi tanítvány figyelmét: „Aki nem gondoskodik a betegekről, az olyan, mintha vért ontana.”

Ami a keresztény hagyományt illeti, aligha szükséges emlékeztetni Jézus kiterjedt gyógyító tevékenységére, így például arra, amikor Jeruzsálemben a Juh-kapu melletti fürdőben, „amelyet héberül Bethesdának neveztek” (János 5,2), vagyis „irgalom házának”, s ahol sok beteg feküdt, köztük vakok, sánták, bénák, Jézus meggyógyított egy béna embert.

Apropos, Bethesda! Olvasom, hogy most éppen a Bethesda Gyermekkórház műtőjében mondott csődöt a klímaberendezés, s az intézmény gyűjtésbe kezdett, hogy hozzájusson a szükséges 10 millió (!!!) forinthoz. Szintén olvasható, hogy más kórházakban is hasonló meghibásodások miatt álltak le a műtétek, a lábadozó betegek szobái elviselhetetlenül fullasztóak, s tudunk olyan gyermekklinikáról is, ahová a betegek hozzátartozói viszik be a ventilátorokat, amelyek aztán a meleg levegőt keringetik tovább.

És a nemzeti-keresztény kormány számára ez így van rendjén.

Hogyan is mondta Rabbi Akiva? „Aki nem gondoskodik a betegekről, az olyan, mintha vért ontana.”

A magyar kormány tagjai, köztük a kórházakért felelős rendőrminiszter tehát – a zsidó-keresztény hagyomány szerint – vért ontanak.