Vesevilágnap – itthon már 600 ezren érintettek

Holott az idejében felfedezett vesebetegség gyógyszeresen kezelhető, elhatalmasodása nagyban lassítható. Ma Magyarországon már csaknem 600 ezer ember szenved a vesebetegség valamely formájában, s az arány évente 3–4%-kal növekszik. Március 14-én a vesék betegségeire hívják fel a figyelmet a nyolcadik alkalommal meghirdetett vesevilágnapon, amelynek idei kiemelt témája az akut veseelégtelenség.

A világnaphoz kapcsolódóan március 21-én 10–13 óra között a B. Braun Avitum 1. számú budapesti dialízis-központjában nyílt napot tartanak, ahol a szakemberek részletes tájékoztatást adnak a témában.

A vese legfontosabb feladata, hogy a vérbe bejutó anyagcsere-termékeket, méreganyagokat kiszűrje, eltávolítsa a szervezetből. Veseelégtelenség akkor lép fel, amikor a vesék valami miatt már nem tudják ezt a funkciót maradéktalanul ellátni. Akut vesebetegségről akkor beszélünk, ha a vesék működése rohamosan romlik, majd teljesen leáll. Ennek több oka is lehet, mint például: a vérnyomás hirtelen esése, valamilyen fertőzés vagy mérgezés, immunbetegség, továbbá bizonyos gyógyszerek mellékhatása is káros lehet a vesefunkcióra. A romlási folyamat néhány hét, akár pár nap alatt is lejátszódhat, sokszor, amikor végül felismerik a valós problémát, már nem elég a gyógyszeres kezelés, hanem a beteg dializálásra szorul. Hazánkban a betegek több mint felénél sürgősségi helyzetben – csak a vesebetegség végstádiumában – ismerik fel a veseelégtelenséget, amikor az elveszett veseműködés már csak dialízissel pótolható. Ezért azonnal orvoshoz kell fordulni, amikor vesebetegség gyanúja vetődik fel, mert egy egyszerű vérvizsgálattal ellenőrizhető a vesék működésére utaló eGFR-érték.

Az akut veseelégtelenséget kezdetben nem mindig egyszerű megítélni, mivel az azt okozó betegség tünetei elfedhetik. Általánosságban azonban megállapítható, hogy akut vesebetegség esetében a vizelet mennyisége hirtelen csökken. Ennek következménye a végtagokon és az arcon jelentkező vizenyő, továbbá a vesebetegség jele lehet deréktáji fájdalom, étvágytalanság, hányinger, hányás vagy hasmenés is. Ha a veseleállás végstádiumú krónikus vesebetegség eredménye, akkor az sajnos visszafordíthatatlan következményekkel jár, s a betegnek a salak- és méreganyagok kiszűréséhez rendszeres vesepótló kezelésre, azaz dialízisre van szüksége az életben maradáshoz.

A vesevilágnapi aktivitásokon túl a dialízis-szolgáltató cégek, a szakmai és betegszervezetek összefogásában 2011 tavaszán elkezdték a nemzeti veseprogramot azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet az alapbetegségekre, a megelőzés és szűrés fontosságára, valamint bemutassák a minőségi dialízis-kezelést és a transzplantáció lehetőségét. A program nagy súlyt fektet az érintett szervezetek és szakemberek közötti szakmai párbeszédre és cselekvési terv kidolgozására. A nemzeti veseprogram egész éves munkájában igyekszik a vese világnapjának legfőbb üzeneteit eljuttatni a lakosságnak.