„A meglévő tartalékok lehető legteljesebb kiaknázása szükséges a szolgáltatási színvonal növeléséhez és a költséghatékonyság egyidejű erősítéséhez. Ezért kezdeményeztem, hogy egységes személyszállítási értéklánc jöjjön létre” – jelentette ki Szarvas Ferenc, a MÁV elnök-vezérigazgatója. A személyszállítási értéklánc „mélyebb integrációja” végett – tekintettel a közösségi közlekedési holding tervezett megalakítására is – a MÁV Zrt. Igazgatósága a múlt hetekben döntött arról, hogy a MÁV-Start Zrt. számára részleges tulajdonosi joggyakorlást tesz lehetővé a MÁV-Trakció Zrt., a MÁV-Gépészet Zrt. illetve a MÁV-Vagon Kft. felett.
A döntés különösen az területeken rendeli el a működési és technológiai folyamatok racionalizálásának szükségességét és vizsgálatát az év végéig:
- a belső elszámolási árak és díjak felülvizsgálata
- a személyszállításhoz kapcsolódó vontatási és gépészeti állomási szolgáltatások költségeinek, valamint folyamatainak racionalizálása
- a járműpark kihasználtságának növelése
- az egységes jármű- és személyzet menedzsment koncepciójának kialakítása
- a rendelkezésre állás javítása
- az egyes leányvállalati folyamatokban a párhuzamosságok megszüntetése
- a vagyonkezeléssel érintett társaságok szervezeteinek korszerűsítése
- egységes csomagszolgáltatás a magánvasutak részére (vontatás, kocsivizsgálat, javítás és karbantartás), a pályavasúti szolgáltatást leszámítva.
Mindezzel összefüggésben az elnök-vezérigazgató személyi döntéseket is hozott. „Az egységes személyszállítási értéklánc kialakításához a menedzsment-tagok és feladataiknak újragondolása szükséges, megfelelve a szolgáltatás-minőségi és hatékonysági kihívásoknak, egyben felkészülve a közlekedési holdingban betöltendő feladatokra” – nyilatkozta az elnök-vezérigazgató.
Szarvas Ferencelismerve a MÁV-Start, a MÁV-Trakció, a MÁV-Gépészet vezérigazgatóinak teljesítményét, új megbízásokat ajánlott fel számukra. A felajánlott feladatkörtMonszpart Zsolt, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója nem fogadta el.
Szarvas Ferenc elnök-vezérigazgató döntése nyomán
- Kővári Zsolt lett november 7-től a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója.
Feladata az egységes személyszállítási értéklánc lehetséges folyamatainak, alternatíváinak kidolgozása 2011 végéig, majd az ehhez kapcsolódó döntéseket követően a legkedvezőbb megoldás megvalósítása. A személyszállítási értéklánc folyamatainak racionalizálásával az elnök-vezérigazgató célja, hogy évente legalább 3 milliárd forint megtakarítása legyen elérhető.
A MÁV-Start vezérigazgatóját e folyamatban támogatja majd
- Csépke András, aki december 1-jétől a MÁV-Gépészet Zrt. vezérigazgatója,
- Rácz Imre, aki november 7-től a MÁV-Trakció Zrt. vezérigazgatója.
- Dr. Márkus Imre várhatóan az elnök-vezérigazgatói kabinet tanácsadójaként, Zaránd György pedig a tárgyalások eredményétől függően a MÁV-Start Zrt.-ben folytatja majd szakmai pályafutását.
Az elnök-vezérigazgató döntése nyomán Koncz Zoltán, MÁV Zrt. Beruházási és Szolgáltató Egység jelenlegi igazgatója, a MÁV Zrt. általános vezérigazgató-helyetteseként dolgozik tovább november 7-től. Fő feladata a MÁV Zrt. Pályavasúti Üzletág működési folyamatainak már megkezdett optimalizálása, egyúttal a szükséges szervezeti változtatásra megkezdett munkák vezetése, tekintettel a tervezett közösségi közlekedési holding és a független pályavasút várható feladataira.

