Elöljáróban annyit, hogy e sorok szerzője nem tartozik a laposföldhívők táborába. Az ismert reklám szövege rám is vonatkozik: „mert hülye azért nem vagyok”. Eppur si muove! (A nyitó képhez: a német Stern magazin munkatársait Orbán hivatalának könyvtárszobájában fogadta. Az ott álló földgömbön a Trianon előtti, a mainál háromszor nagyobb Magyarország látható.)

Alapesetben tehát a Föld forog a Nap körül, a Föld körül viszont a Hold, és ez az egész cucc – akár hisszük, akár nem – a hatalmas Tejútrendszer része.

Eddig megvan?

A laposföldhívők szerint azonban nem ez a helyzet. Semmi sem forog. A Föld lapos. És kész. Nem vitatkozom velük, legyen ez az ő gondjuk.

Bár el nem tudom képzelni, noha erős a fantáziám, hogy Bindzsisztán diktátora, aki közismerten laposföldhívő, mit tarthat a dolgozószobájában? Talán egy atlaszt. Hogyan szemlélteti az őt faggató újságíróknak, hogy ő nemcsak kis hazáját kormányozza, hanem szívén viseli az egész (nem mondhatjuk: „földkerekség”, inkább) világ sorsát.

Nem alszik jól, rövid időre csak akkor szenderedik el, mint József Attila versében a villamos (és „álmában csönget egy picit”), amikor már például megnyerte az amerikai választást.

Akkor is szunnyad valamennyit, öt percnél azért nem többet, ha biztos benne, hogy hazájának gazdasága repülőrajtot vett, de akkorát, amelyik még a Holdról is látszik.

A vendégeskedő újságírók buzgón jegyzetelnek. Egyikük közbeszól. Sajnos, elvesztette a fonalat, hirtelen nem is tudja, merre jár. Megmutatná neki a diktátor úr a térképen, hol vagyunk? Merre is van Bindzsisztán?

Az ország vezetője, aki másfél évtizedes kemény munkával a fenyegető nemzethaláltól mentette meg népét, a szemközti falra mutat. Ahol egy bekeretezett térkép látható. Keressék ott! Sejtelmesen mosolyog, mert beugratta őket.

A hírlapírók lelkesen felugrálnak, a nyakukat nyújtogatják, keresik a térképen Bindzsisztánt. De nem találják. A diktátor széttárja a karját. Szabad a gazda? Minthogy a Föld lapos, mint régen a bakelit lemezeknek, két oldala van. Bindzsisztánt viszont a falon függő térkép hátoldalán ábrázolták, ezért nem látható. Nem fogja most leakasztani a falról és megfordítani. Olyan nehéz, hogy beszarna tőle. Ezen mindenki jót nevet, a térdüket csapkodják.

Ez a képzeletbeli történet arról jutott az eszembe, hogy Orbán Viktor nemrég újságírókat fogadott a Karmelitában, ahol egy hatalmas földgömb terpeszkedik. A fotós előkapta a masináját, hogy lekapja a miniszterelnök urat, amint a glóbusz előtt pózol. Pillanat – mondta a kormányfő –, és pördített egyet a földgömbön, ami nem mai darab. Nagy-Magyarország körvonalai látszanak rajta.

Meg is indokolta, miért tette, amit tett. Nem akar másokat idegesíteni. Nyilván a bocskoros oláhokra, a tótocskákra, a rácokra, vendekre és egyéb kisebbségek érzékenységére gondolt. Milyen szép, nemes gesztus az ilyen figyelmesség! Az ember könnyekig meghatódik. Még az is fölvetődhet, hogy talán ezért is kézcsók járna az ország első számú vezetőjének.

A földgömb pörgetése azonban nem veszélytelen. Erről a történészek sokat tudnának mesélni. Napóleon is hogy’ megjárta! Nem szólva Adolf Hitlerről, aki állítólag még a nászéjszakáig sem jutott el, pedig, de szerette volna. Kénytelen volt az esküvője után fejbe lőni magát, nehogy élve elfogják, és a moszkvai állatkertben, láncra verve, ketrecbe zárva mutogassák.

Minden idők legnagyobb nevettetője, Charles Chaplin is figyelmeztetett halhatatlan filmjében, a Diktátorban a kockázatra. A földgömb el is pukkadhat, és szertefoszlik az álomvilág. A jelenet végén Chaplin a lufi foszlányait szorongatva sírva borul íróasztalára.

A filmrészlet a Youtube-on is megtekinthető, és a végén fölbukkan egy reklám, amelynek üzenete: vigyázzunk jobban az egészségünkre!