Császi Ádám 2001-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem film- és televízió-rendező szakán. Máig több kiemelkedő rövidfilmet jegyez: az 1 hét címűért 2004-ben különdíjat nyert a Filmszemlén, a Gyengébb napokért pedig a legjobb rövidfilm díját kapta 2008-ban. Tavaly májusban a cannes-i filmvásáron a Viharsarok című nagyjátékfilmjét észak-amerikai, angol, francia és lengyel mozifilm forgalmazók már megvásárolták. A filmet világszerte a berlini székhelyű M-Appeal világforgalmazó cég értékesíti.
A Viharsarok címen ezúttal nem a Féja Géza által is híressé tett dél-kelet-magyarországi szociográfiai tájegységet kell érteni, sokkal inkább egy olyan vidéket, ahol vihart kavar a helybeliek körében, ha valakiről kiderül a mássága. Ebben az értelemben lényegtelen, hogy a cím a nálunk Békés megyét, vagy a tényleges forgatási helyszínt, Kiskunmajsa környékét, netán egy tetszőleges országrészt jelenti-e bárhol a világon. A cím ugyanis átvitt értelemben azt a belsőnkben lévő vidéket is jelenti, ahol bizonyos dolgok mi magunkban is vihart idézhetnek elő.
A film egy német focipályán kezdődik, ahol az edző (Uwe Lauer) azt próbálja a fiatal játékosokba beleszuggerálni, hogy gondolataikat csak a futball és csak a gólszerzés töltse ki, semmi más, és még azt is jó pontnak veszi, amikor a csapat tehetséges magyar tagja, Szabolcs (SütőAndrás Miklós) majdnem kiveri a fogát egy belemenős labdaszerzési akció gyakorlásánál. Ehhez képest a fiúkat más is érdekli: söröznek, pornófilmet nézve csoportos önkielégítést végeznek, kamasz módra hajba kapnak. Egy elveszített mérkőzés után Szabi a tusolóban szóváltásba keveredik és csúnyán összeverekszik legjobb barátjával, Bernarddal (Sebastian Urzendowsky), mert az „úgy” nézte meg, majd mindent odahagyva vonatra száll és hazajön Magyarországra.
Szabolcsot csak a nagyapai örökség: egy elhagyott és pusztulásnak indult tanya várja a semmi közepén, ahová az eső is bever, ráadásul a környékbeli fiúk bandája éjjel a kismotorját is el akarja lopni. Szabinak sikerül lerángatni motorjáról Áront (Varga Ádám), a tolvajt, de nem jelenti fel, hanem megbeszéli vele, hogy segítsen neki a ház rendbehozatalában. Áron szakmunkástanuló, kell neki a pénz. Szegény körülmények között él beteges anyjával (Börcsök Enikő), akinek ételhordóban hozza haza az ebédet a sarki kocsmából, ahol Brigi nevű barátnője (Téby Zita) is dolgozik. A két fiút a közös munka és a lelki magányosság hozza egyre közelebb egymáshoz. Szabi közeledése Áronban furcsa, szokatlan egyszerre vonzó-taszító érzéseket kelt: Szabi érintése jólesik neki, vágyik a csókjára, mégis zavartan vallja meg anyjának, hogy őt barátja „úgy” tapogatta. Az anya megpróbálja eltiltani fiát a másiktól, de ez nem sikerül neki, mert Áron gyenge megszakítani a kapcsolatot. Közben Szabi találkozik apjával (Horváth LajosOttó), akinek akaratára lett egyáltalán focista, bár őt annyira nem vonzotta a pálya, inkább az egyszerű életet választva méhészkedne a tanyán. Ezért amikor az apja bezárja, meg amikor vissza akarja vinni magához, mindig visszaszökik a házába.
A pletyka terjed, a falut egyre jobban felháborítja a két fiú „bűnös” vonzalma. Brigi bátyja, Tomi (Fábián Szabolcs) megpróbálja Áront lebeszélni Szabiról, mert a lányt is megviseli, amit hallott, az iskolatársai pedig kiközösítik és a wc-ben izzó cigarettát nyomva el az arcán fellációra kényszerítik, és levizelve megalázzák a fiút, Szabit pedig a focipályán verik össze. Ráadásul Bernard váratlanul beállít meglátogatni barátját. A három fiú között most már a féltékenység is megjelenik. Bernard szeretné, ha Szabi visszamenne vele Németországba, de az nem akarja magára hagyni kiközösített barátját. Bernard egyedül utazik haza, Áron pedig lelki zavarában végül végzetes tettre ragadtatja el magát.
A Viharsarok a kamaszkor drámája, amikor a testi és lelki érés problémái között kell megtalálni, netán felvállalni az igazi önmagunkat. Ezek a fiúk lelkileg erősen magukra hagyottak, ugyanakkor nagyon szeretetvágyók.
A pubertáskori bizonytalanságok útkeresése identitászavaros szituációkat eredményezhet, hiszen a nemiség ilyenkor erősen hat a fantáziára. Az éretlen, „buzizós” játékokban mindig egyszerre van valami vonzódás a dolgok kipróbálására, ugyanakkor kegyetlenséggel párosuló elutasítás is. Ha úgy vesszük, a heteroszexuális fiú, aki „büntetésből” erőszakkal kényszeríti Áront, hogy elégítse ki őt, ha nem is sejti, lényegében maga is látens meleg, mert az általa megvetett homokos aktusba kerül ez által.
Hőseink – úgy tűnik föl –, még nem jutottak el az igazi melegek beteljesült és önvállalásos szintjére, inkább csak kóstolgatják, próbálgatják, „játszanak a tűzzel”, mert vonzza őket a dolog. A homoszexualitás nem betegség, de olyan hajlam, amely csírájában, a legtöbb heteró emberben is benne van, de az különféle okokból nem engedi azt kifejlődni magában. Mások, akik engednek a csábításának, könnyen válhatnak biszexuálissá. Ebben az értelemben itt Áron a legbizonytalanabb, aki még Brigivel valószínűleg nem jutott olyan testi és lelki élményekhez, amilyeneket Szabinál megtalál. Bernard valószínűleg egyértelműen meleg, és ezt tudja, vállalja is. Valószínűleg Szabi is az, csak neki sincs benne gyakorlata és még nem vállalja egyértelműen a nemi identitását. Áront a maga kétségbeesése viszi a bűnbe, mert annyira tiltakozik az ellen a „természetellenes” ellen, ami pedig vonzza őt, hogy így reméli: még visszatalálhat majd a heterók közösségébe. A vihar leginkább benne dúl, mert ő jobban gyökerezik ebbe a közegben, mint a két másik magányosabb, gyökértelenebb fiú.
Ha a homofób társadalom nem harcolna az ő „visszatérítéséért”, hanem elfogadná őt olyannak, amilyen, valószínűleg fel tudná vállalni a másságát ő is és boldog lehetne, de a film előre vetíti azt is, hogy számára aligha lesz visszaút, főleg, ha még börtönbe is jut. Szép és jelképes, ahogy a két fiú a lehetséges közös otthont építgeti, de a film végén, az ölelés „véres behatolás” módja, és a felhangzó Agnus Dei dallama számomra egy erőltetett és zavaros párhuzammal ugyan már egy másik, krisztusi sorsvállalás ide nem illő jelképére utal.
A film főszereplői igen pontos és hiteles lélekrajzzal építik fel szerepüket, nagyon jól játszanak, pedig nem is ismert még a nevük. Különösen Sütő András Miklós (Szabolcs) és Varga Ádám (Áron) érzékeny és hiteles alakítása marad emlékezetes, szereplésük dicséri a jó színészvezetést. A német fiú, Sebastian Urzendowsky (Viszlát, első szerelem, Pénzhamisítók) által megformált Bernard kissé hálátlanabb szerepében kevesebbet tudott felmutatni a tehetségéből. Börcsök Enikő az anya epizódszerepében is emlékezetes marad.
A rendezés nagy erénye, hogy bár az erotika és szex erősen benne van a képsorokban és a színészi játékban, a megoldások nem válnak sem giccsessé, sem pornografikusakká. Tekintetek, érintések, illetve a csókok fejezik ki a vágyat, nem aktusok. Persze némi feminin mozdulat, tekintet elfért volna a játékban, mert így alig hihető a markáns férfiasság mögötti másság, de azért ez nem hiba. A film legemlékezetesebb technikai munkája Rév Marcell operatőrnek, valamint Hack Júlia és Kollányi Tamás vágóknak köszönhető. A fotografálás és beállítások mind a totálok, mind a közelik esetében gyönyörű képeket és hangulatokat eredményeznek.
Ugyanakkor a rendezés és a forgatókönyv (Császi Ádám és Szabó Iván) közös hibája több esetben a figyelmetlenség. A ki tudja mióta kihalt tanyán Szabit egy jól táplált kuvasz fogadja, aki a motorlopáskor még jelez is, aztán mindenki megfeledkezik róla, soha többé nem látjuk, mintha sosem lett volna ott. Vagy: a fiúk félmeztelenül dolgozgatnak, a szabad ég alatt alszanak, fürödnek a tóban, aztán az istentiszteletnél kiderül, hogy húsvét van. Az sem jellemzőa magyarfalura, hogy az istentiszteleten és a körmeneten ne az öreg nénikék, hanem fiatal fiúk vegyenek részt. Nem igazán jók a párbeszédek, mert van, amikor kell a hallgatás, a félmondat, de hogy itt soha, senki se fakadjon ki indulatosan, csak félszavakat mormogjon, az sem hiteles. Ráadásul a stáb hangfelvevő részlege elég gyengén „muzsikál”: sokszor alig érthető, amit egy-egy szereplő mond.
Mindent egybevéve a Viharsarok egy igen tehetséges fiatal rendező igen figyelemre méltó, bár nem hibátlan munkája. A rendező valószínűleg el fogja érni, hogy a szexuális másság témájáról ismét beszéljenek az emberek, és talán a homofóbiát leküzdve, az elfogadás irányában is gondolkozzanak, hogy minél kevesebb hasonló esetet kelljen megélni. Ez a film ugyanis egész más megközelítésben dolgozza fel a témát, mint a nemrég bemutatott, a mássággal inkább viccelő, ugyancsak magyar Coming out. Ez valódi szembenézésre késztet, hogy igen: az azonos neműek vonzalma létező jelenség és nem csupán a művészvilág, meg a városi értelmiség „privilégiuma”. Létezik az falun, egyszerűbb emberek körében, nem fertőző és nem büntetendő, legfeljebb a társadalomnak meg kell tudni alkudni azzal, hogy van másság érzelmi kötődés és szexuális értelemben is. Nem szeretni kell, és nem félni kell tőle, hanem tudomásul venni, elfogadni, akár a különböző bőrszínt, nemzeti hovatartozást, más véleményt, mert régebbi ez, mint a valláserkölcsök tilalomfái.
A 105 perces film 16 éven felülieknek besorolást kapott, a kópián angol felirat is lesz, egyébként március 20-tól lehet (és érdemes) keresni a mozikban. Külföldön már komoly érdeklődés van iránta.