Az Audi eddigi beruházásainak mértéke Győrött meghaladta a 4 milliárd eurót, vagyis mostani árfolyamon az 1200 milliárd forintot. Ezzel az Audi az egyik legnagyobb külföldi befektető Magyarországon. A gyár kivitele adja a teljes magyar export 9%-át, így jelenleg hazánk második legnagyobb exportőre.

Mindezek a számok, adatok egyetlen keresés indításával a világhálón is fellelhetők. A szerző, aki autógyártási ügyekben laikus, kíváncsian várta az utazást (amelyet az éppen az idén 120 esztendős Magyar Újságírók Országos Szövetsége szervezett a folyók városába), mert legutóbb 28 évvel ezelőtt járt egy nagy autógyárban, a BMW-nél, Bajorországban.

Az akkoriban kulturális sokk volt, hiszen a robotizált, automatizált gyártási folyamatok, a patyolat tisztaságú csarnokok, a miénktől akkor teljesen eltérő munkahelyi légkör és munkakultúra egy szép új világ távlatát vetítették előre. Nos, szabályos gyárlátogatásra jöttünk Győrbe, ahol vendéglátóink megmutatták, sikerült adaptálniuk a csúcstechnológiát…

Az Audi digitalizált változatban mutatja be azt, amit csaknem 30 éve még analóg és kezdő digitális verzióban lehetett látni a bajorországi Dingolfingben, a BMW-nél. Az egyik nagy meglepetés a térkihasználás, a 80-as évek egy vagy kétszintes szerelőszalagjait háromszintes raktár és szerelősorok váltották. Az „éppen idejében”, a „just in time” már akkor is működött, de mostanra sokat finomodott, hiszen nem elég, hogy időben pontosan érkeznek az alkatrészek, az Audinál kétperces ritmusban szerelik be őket, mert a beszállító már úgy válogatja össze a konténerekben előkészített munkadarabokat, ahogy a futószalagon érkeznek a járművek. Megfelelő lámpa a megfelelő autóhoz a megfelelő időben és sorrendben.

A győri céget 1993-ban alapították, a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár használaton kívüli, 100 000 négyzetméteres csarnokában kezdődött meg a termelés. Az első lépcsőben ötszelepes, négyhengeres motorok gyártásával foglalkoztak, 1997-től a hat- és nyolchengeres erőforrások gyártását is megkezdhették.

Azóta az Audi négy-, öt-, hat-, nyolc- tíz- és 12 hengeres motorjai megtalálhatóak az Audi, a Volkswagen, a Seat, a Škoda, a Lamborghini és a Bentley márkák gépjárműveiben. A világon egyedül Magyarországon szerelik össze az Audi TT Coupé és Roadster sportkocsikat – a Győr–Ingolstadt közötti kooperációs gyártás formájában.

Napi 500 motor gyártásával kezdtek 1994 augusztusában, ez mostanra csaknem az eredetinek a tizennyolcszorosára, napi 8850 motorra növekedett. Jelenleg a 62 kW-os motortól a brutális teljesítményű, 449 kW-os motorig gyártanak erőforrásokat a személyautókba.

A présüzem naponta 28 ezer karosszériaelemet készíthet, a hatalmas gépek a présutcában sorakoznak, az esetenként 3 kamion súlyú, 60 tonnás szerszámok szinte vibráció nélkül préselik a sárvédőket, egyéb elemeket. Automatizáltak a folyamatok, 160 ember felügyeli a folyamatos munkát a hatalmas csarnokban.

A következő helyszín még nagyobb, több mint kétszer akkora, csaknem 60 ezer négyzetméteres a karosszériaüzem, ahol a robotok uralkodnak, hiszen a munka 85 százalékban automatizált; a robotok 120-zal többen vannak, mint az ott dolgozó 800 munkatárs.

A lakkozó folyamatait érthető okból filmről láthattuk: a patikatisztaságú helyiségekbe védőruha nélkül nem mehet be senki. Nyolcvanöt százalékban ott is robotok és automaták dolgoznak, ők vonják be a karosszériákat az emberi hajszál vastagságú lakkréteggel.

A járműszereldébe is busszal jutottunk el, a hatalmas gyárterületen (csaknem 4 négyzetkilométer) a látogatók nem flangálhatnak és fotózni sem szabad. A számok itt is impozánsak, a 147 állomásból álló gyártósort a csaknem1 kilométerhosszú csarnokban helyezték el. Itt már sokkal több az ember, 1600 munkatárs dolgozik a kocsik összeszerelésén és naponta 640 autó készülhet el…

Csaknem valamennyi földrészre exportálnak innen: a TT-modelleket Győrből szállítják a világ minden tájára. Az ám, TT! Véletlenek nincsenek, ugyanis a gyárlátogatás csaknem egybeesett azzal, hogy bemutatták az Audi TT harmadik generációját.

A hivatalos bemutó szerint ezt a modellt leginkább az érzelmeket ébresztő formavilág és a dinamikus menettulajdonság jellemzi. Az új Audi TT RS új fejlesztésű motorral mutatkozott be a pekingi autószalonon, és mint sokan már értesülhettek róla, mind az új fejlesztésű öthengeres motort, mind az Audi TT RS-t az Audi Hungaria munkatársai gyártják Győrött. A modell sorozatgyártása még ebben az idén megkezdődik a győri Audiban.

Valódi sikersztori tehát, ami Győrött látható:

• az Audi magyar cégének történetében tavaly először több mint kétmillió motor készült

• több mint 160 000 jármű gördült le a gyártósorról

• a munkatársi létszám pedig 11 411-re emelkedett.

Nem írtam még a műszaki fejlesztésről, a szerszámgyárról, inkább azt tanácsolom minden olvasónak, hogy vegye fel a kapcsolatot az Audi látogatóközpontjával és győződjék meg személyesen arról, hogy milyen fantasztikus a világ legnagyobb motorgyára…