Hangsúlyosan jelenik meg a környezetvédelem a Sziget-fesztiválon, amely ez évtől a Médiaunió tagja. A fesztivál egyik jelmondata a „Sziget is recycling”. A rendezvény szervezői figyelnek majd arra, hogy a környezettudatosság és az újrahasznosítás fontosságára felhívják a rendezvény látogatóinak figyelmét.
Ehhez kapcsolódik a Médiaunió idei környezetvédelmi kampánya, a „Nem nehéz…!” Augusztus 12-én, pénteken délután három órától a Civil Szigeten a Közép- és kelet-európai Regionális Környezetvédelmi Központ sátrában széles körben ismert személyek beszélgetnek arról, mit jelent nekik a környezetvédelem. Lola, Bebe és Győrfi Pál szerepelnek a Médiaunió kampányában, a velük forgatott kis videók megtekinthetők a „Nem nehéz” Facebook-oldalán.
Pénteken és szombaton 14–18 óra között a Sziget Recycling pontoknál várja a vállalkozó kedvű fesztiválozókat Nagy Ákos súlyemelő világbajnok, aki háromszor képviselte hazánkat a világ legerősebb embere versenyen, és az idén minden idők legjobb magyar erősember-eredményét elérve a 6. helyen zárt az Arnold Classic Africa profi erősember- mezőnyében.
Azok a fesztiválozók, akik vállalják, hogy Nagy Ákos felemelje őket, jegyet nyerhetnek a jövő évi Sziget-fesztiválra. A magasba emelésről készült képet #nemnehéz hastag-gel és a „Nem nehéz a környezetvédelem. És én sem vagyok az.” szöveggel kell feltölteni a Facebookra, valamint lájkolni kell a Nem nehéz Facebook oldalát. Az a tíz játékos, aki a legtöbb elismerő szavazatot kapja, napi jegyet nyer a jövő évi Szigetre.
X X X
A Médiaunió Alapítvány 2008-ban azért jött létre, hogy évről évre nyilvánosságot adjon valamely fontos társadalmi ügynek. A Médiaunió legfőbb célja olyan közérdekű, társadalmi célú reklámkampányok szervezése és elhelyezése a médiában, illetve reklámhordozó-eszközökön, amelyek érzékelhető és mérhető változást érnek el a magyar társadalomban. A kampányok elsősorban a közgondolkodás megváltoztatását célozzák. Az alapítványban részt vállaló médiumok önkéntes alapon felületet adnak a kiválasztott téma népszerűsítésének.