Elegáns környezetben, a budapesti Boscolo Konferencia Központban (a New York Palota Osvát utcai szárnyában) tartják szombaton (30-án) Magyarország legrangosabb nemzetközi bormegmérettetését. Minden bor mellett megtalálható lesz a hivatalos bírálati lap a versenyen kapott értékeléssel, így a vendégek összehasonlíthatják a borok eredményeit is. Új kedvencekre bukkanhat, régi ismerősöket üdvözölhet poharaiban az, aki szereti a bort, és kellemesen szeretne eltölteni egy borillatú napot 630-féle nedű, és sok neves borász társaságában.

Aki szereti az erdő rejtelmes illatait, hallgassa meg a természet egyik jeles értőjének, Szakács Józsefnek az előadását, történeteit a szarvasgomba-vadászatról, gombavadász kutyákról, az erdő fekete gyémántjáról. Az előadás alatt bemutatott gombák hozzájuk illő, kiváló borok kíséretében kóstolhatók meg. Az ínyenceknek csúcsborok kóstolása ajánlott – vaksötét teremben. Négy szakember (Légli Ottó, Szepsy István, Tiffán Ede, Zilai Zoltán) hat kiemelkedő borról fog beszélgetni itt a résztvevőkkel. Három bor a VinAgora Borverseny kiváló eredménnyel szereplő bora lesz, másik három pedig külföldi, nemzetközileg elismert csúcsbor, szintén fehér, vörös és természetes borkülönlegesség kategóriában. A program célja, hogy ki-ki megtapasztalja, milyen is sötétben kóstolni, mennyire befolyásolja a szem kizárása az értékelést.

Aki szeretné összevetni saját véleményét a VinAgora szakmai zsűrijével, vegyen részt az ingyenes interaktív borszakmai játékon a rendezvény egész ideje alatt. A játékszabályok egyszerűek:
1. Töltsön poharába a borgálán fellelhető bármelyik borból.
2. Írja fel a bor mellett található bírálati lapon szereplő kódszámot, de a játék kedvéért ne nézze meg a hivatalos bírálat eredményének részleteit!
3. Keresse meg a játék helyszínét, foglaljon helyet az egyik számítógépnél, és a borversenyen is használt számítógépes programmal értékelje a poharában található bort.
4. A bírálat befejeztével vegye át a saját eredményeit tartalmazó, kinyomtatott bírálati lapot, és hasonlítsa össze az eredeti bírálati lappal.

Aki pedig otthon gyűjti a használt parafadugókat, és elhozza magával a borgálára, ajándékot kap, amihez legalább ötven darabra van szükség. Érdemes feliratkozni a helyszínen a Borkultúra Kft. hírlevelére is, hiszen a jelentkezők között kisorsolnak – a többi között – egy 2 éjszakás pihenést az Andrássy Rezidencia Wine & Spa *****-ban.

További információk a rendezvényről ITT.