Már maga a tény is rémes, hogy emberek otthon nélkül élnek, sokan éheznek, és gyerekeik sorsa csaknem kilátástalan. Ezt a képet sok adattal támasztották alá. Dr.Kovács Attila, helyettes országos tiszti főorvos szerint a mostani hajléktalanok és a múlt század harmincas éveiben élt hajléktalanok egészségügyi állapota nagyon hasonló és nagyon súlyos.
A Tárki kutatója, Németh Szilvia a gyerekek körülményeiről beszélt. Egy 2008–09-ben készült felmérés szerint több mint 400 ezer hátrányos helyzetű gyerek élt az országban, közülük 150 ezer halmozottan hátrányos helyzetű.
Az ország roma lakosságát 600–800 ezerre becsülik. Egy 2002-i adat szerint a gyerekeik 15 százaléka nem tanult tovább az általános iskola elvégzése után, s a tovább tanulók 60 százaléka ment szakmunkásképzőbe.
A roma háztartásokban élők 82 százaléka 2003-ban nem érte el a létminimumot, és harmaduk abszolút mélyszegénységben élt. A 18 évesnél fiatalabbak 35 százaléka élt a szegénységi küszöb alatt..
A 18 évesnél fiatalabbak 35,2 százaléka élt szegénységben a roma családokban már hét évvel ezelőtt, a nem roma családoknál ez az arány 14,5 százalék volt. És azokban az években még nem tört ki a gazdasági válság…
Három évvel ezelőtt azt állapították meg, hogy a roma gyerekeknek ötvenszer kisebb esélyei vannak arra, hogy érettségizzenek, mint a többi gyereknek. A szülők tízévnyi (!) tartós állástalansága ötödével rontja a gyerekek középiskolai esélyeit – akár roma, akár nem roma családról van is szó. Azóta is tovább romlottak a körülmények.
Erről a nyomasztó helyzetről tanácskoztak orvosok, szociológusok, szociális munkások és az állam képviselői. A hajléktalanok pedig a maguk módján igyekeztek hozzájárulni a programhoz. Úgy, hogy egyikük Santana dalát játszotta gitáron, mások pedig a maguk készítette tárgyakat adták emlékbe, például Szabó Máténak, az alapvető jogok országgyűlési biztosának, aki a fehér művirágot kitűzte a zakójára.
Végtére a gesztusok is számítanak. De ennél sokkal-sokkal többre van/lenne szükség.
