A kiemelkedő magyar programozói eredményt a világ számos pontján figyelemmel kísérik, a teszten sikerrel vizsgázó rendszerek negyede a hazai fejlesztés technológiáját használta.
A múlt hónapi tesztek most nyilvánosságra hozott eredményeiből kiderül, a Windows 7 Professional környezetben végzett megmérettetésen az összes 54 induló vírusvédelmi rendszer közül 21 nem tudta teljesíteni a magas követelményeket.
A VirusBuster által most elnyert VB100 elismerést csak olyan szoftver kaphatja meg, amely azonosítja valamennyi, vadon terjedő vírust, de egyetlen hamis riasztást sem ad. A verseny nehézségét jól jellemzi, hogy nem egyszer a nagy, nemzetközileg (el)ismert vállalatok patinás megoldásai is elbuknak a vizsgán.
Bozsó Julianna, a cég ügyvezetője elmondta: a VirusBuster 2000 júliusa óta vesz részt az évről évre egyre erősebb mezőnyt mozgósító, 1998 óta létező versengésben. A magyar VirusBuster az utóbbi több mint tíz évben negyven alkalommal szerezte meg a VB100-minősítést, amelyből az utóbbi tizenegy alkalommal megszakítás nélkül.
A kiemelkedő magyar programozói eredményt a világ számos pontján figyelemmel kísérik, a teszten sikerrel vizsgázó 33 szoftvertermék negyede, azaz még további nyolc rendszer a hazai fejlesztés keresőmotorját használja.

