Egyhónapos karácsonyi-évvégi pihenő (meg covid!) után ma újra megjelent az Újnépszabadság – jelentette be az alapító főszerkesztő, Kereszty András, és ízelítőül elküldte az Infovilágnak a legfrissebb Újnépszabadság néhány írását. Közülük választottuk ki „étvágycsinálóként” Gábor György jegyzetét:
Csak a nyalásra érdemes hátfelek változnak
Olvasom Baán Lászlónak, a Szépművészeti Múzeum főigazgatójának az interjúját a HVG-ben (címe: „Baán László: Orbán nem szellemekkel hadakozik, különben nem lenne négy kétharmada”.) A szöveg intellektuális igénytelenségénél nem időznék el. A miniszterelnöknek tett szerelmi vallomását sem hoznám szóba, nyilvánvalóan ez kell ahhoz, hogy pozícióját rendre megerősítse.
Egyetlen dolgot említenék meg: Baán László az Orbán-kormány kultúrához való hozzáállásával kapcsolatosan annak adott hangot, hogy „kiemelt jelentőséget kapott ez a terület.” A kultúraharcról Baánnak kizárólag a woke jut az eszébe, amely – mint maga mondja – „idehaza, a politikai színtéren még nem nyert érdemi teret, szervezetileg egyelőre nem identifikálható a progresszív újbaloldal, a woke.”
Valóban, ez kétségtelenül igaz.
Csakhogy Baán arról nagyvonalúan elfeledkezni látszik, hogy a woke helyett idehaza van más, aminek ő maga is részese, alakítója és kegyeltje. Mert ahol a woke erősen jelen van, ott a meritokratikus elvet különféle identitástényezők, fehér bőrű versus fekete bőrű, gyarmatosító versus gyarmatosított, elnyomó versus elnyomott, heteroszexuális versus LMBTQ stb., és ezek szintézise rombolja le. Idehaza a meritokratikus elvet a politikai hovatartozás, a szekértábor-ideológia, a „mi kutyánk kölyke” mindent felülíró szempontja rúgja fel: messze nem a teljesítmény számít, hanem az, hogy az érintett hűséges-e, lojális-e, s akár még egy semmitmondó interjúban is képes-e az ország legfőbb emberéről mély áhítattal és elragadtatással szólni.
Ami engem illet, én a woke-tól is undorodom (jóllehet egészen biztos vagyok abban, hogy ez az ideológiai szörnyűség és idiotizmus nem lesz hosszú életű)…
…de hasonlóképp undorodom a nulla teljesítmény ellenére is kiváltságos pártállami káderektől, valamint a pártállami logikától, amely viszont Magyarországon lassan száz éve töretlenül és lényegében változatlanul fennáll, legfeljebb a nyalásra érdemlegesített hátfelek változnak.
