Vitaszínház a rasszizmusról és kirekesztésről

Holnap, csütörtökön kora este minden bizonnyal választ kapnak az érdekelte a kérdésre: Valóban rasszisták és 
kirekesztők lennének a fiatalok? Az U26 Vitaszínházban (helyszíne az U26 djuice clubshop a pesti Eiffel téren (a 
Nyugati pályaudvar melletti új közterület) a téma a cigánysággal kapcsolatos előítéletek és viszonyulások.
Hogyan működik az előítélet Magyarországon? Mert működik, akkor is, ha azt mondjuk, nincs. Mit tesz a lány, ha 
kiderül, hogy akivel randizik, roma? Mit szólnak ehhez a szülei, a barátai? Mit tesz a tanár, ha osztályába 
cigánygyereket iratnak be? Mit tesz a diák, ha roma a tanára? Mit tesz a munkáltató, ha egy roma álláskereső 
pályázik hozzá?

Fontos és ki nem kerülhető kérdések ezek, melyek most tisztán állnak mindenki előtt és arra várnak, hogy 
megvitassák őket az U26 Vitaszínházba érkező fiatalok. A beszélgetésre várják a szervezők az idei Megasztár 
versenyzőit, a Fivérek zenekart és Csonka Andreast, roma médiagyakornoki hallgatókat, továbbá jobbikos fiatalokat 
is.

A fiatalok szeretnek vitázni, érvelni akár a végsőkig, hogy saját igazukat bizonygassák. Lehet és kell is hinni 
valamiben, de meggyőzni másokat a saját igazunkról, esetleg engedni a másik véleménynek, beismerve, hogy talán 
rosszul gondoltuk addig, már sokkal nehezebb. Az U26 Vitaszínház éppen erről szól. 

Néhány hete hirdette meg a djuice márka az U26 Vitaszínház-sorozatát a djuice, hogy fiatalok különféle megosztó 
témákat boncolgathassanak. Az estét a Kerekasztal Színház társulatának tagjai vezetik. Az eddig lefolyt két vita-
maratonon az abortusz és a függőség témája köré szerkesztődtek az esték, most azonban, talán az egyik 
legmegosztóbb és legkényesebb témára, a roma kisebbséghez való viszonyulás kérdésére kerül sor.

 
A beszélgetésen bárkinek változhat az eredeti véleménye a kérdésekben, és átülhet egyik oldalról a másikra. A 
lényeg, hogy őszintén elmondhassa bárki a gondolatait. Ez olyan hely, ahol ezt meg is hallgatják és reagálnak rá. A 
vitát azonban nem csupán kérdésekkel strukturálják az estét vezető moderátorok, hanem színházi jelenetekkel is 
megszakítják. Olyan jelenetek árnyalják a beszélgetést, amelyek segítenek a kliséket, sztereotípiákat, szélsőséges 
hangokat megkérdőjelezni. A jelenetek az embert mutatják fel azokban az élethelyzetekben, amikor tenni kell 
valamit, dönteni kell, akkor is, ha nincs jó megoldás. Így talán elindulhat egy-egy gondolat, egy-egy kétkedő hang 
bárki fejében a járható útról.

A szervezők várnak mindenkit vitázni. Érveljetek és mondjátok el a véleményeteket! Ha kíváncsi vagy a részletekre, 
vagy lenne bármilyen kérdésed, kattints ide!