A magyar kultúra egyik meghatározó eleme az építészet, vagyis 100 százalék kreativitás – kezdte a tárlatvezetést Szegő György kurátor. Nemzeti szalonok korábban működtek nemcsak itthon, hanem a művészetek „fővárosában”, Párizsban is, ahol olykor elutasították, olykor megkedveltették a modern irányzatokat. A jelen kiállítás célja, hogy e műfaj felkeltse a hazai és a külföldi látogatók figyelmét, eszmecserét indítson el az érdeklődők és a szakemberek között.
A 2500 négyzetméteres kiállítótérben helyet kaptak kis közösségek templomai, emblematikus házai és közösségi terei, valamint a társművészetek alkotásai. A kreativitás változatossága gyönyörködtet, továbbá kijelöli az utat a továbblépéshez. A 80-as, 90-es évek minimalizmusa után korszakváltás a visszatérés a népi építészethez és az ökológiai szemlélethez – mindez már számítógépes technológiával egészül ki. Túlhaladtuk ugyan a 19. század romantikáját és eklektikáját, de a 20. századra megmaradt belőle a racionalitás és az intellektualizmus. A Makovecz-iroda építészei a szecesszióból kiindulva az ún. „szerves” építészet hagyományait követik. A társművészetekkel kölcsönösen gondolják újra a romantikát, amire jó példa a paksi plébániatemplom. Valóban, kizárólag szentélyekhez való ez a stílus.
A 21. század feladata az új funkciók megtalálása a természettel való harmóniában. Az építészet mindenütt a világban az innováció legfontosabb hordozója.
Az első két teremben 72 kortárs épületet látunk olyan világszabadalom mellett, mint Losonczi Áron üvegbeton találmánya vagy az üvegművészet szabadsága és gazdagsága. A harmadik kiállítási egység rajzasztalokat, terveket és a 200 éves Műegyetemet, a híres magyar műszaki oktatás fellegvárát idézi. Az apszisban emléket állítanak a nagy mestereknek és alkotásaiknak, a Kós Károly Egyesülés Vándoriskolájának, a tokaji és a visegrádi építésztábornak. Az innen balra nyíló terem tablói 250 évre visszamenőleg sorolják fel a nagy tanárok: Giergl Kálmán, Lajta Béla, Hudecz László, Komor Marcell és mások neveit. Világítóoszlopon helyezték el az 1750–1950 közötti alkotók emléktábláját. Utána Az év tájépítésze pályázat döntőseinek munkáit mutatja be az épületekhez csatlakozó szabad terekkel: vizekkel, sétányokkal, növényekkel. Negyven település köszönheti a közterületek jó kihasználásának közösségformáló erejét.
Művészi alkotásoknak tekinthetők például a 4-es metró új állomásainak tervei, mert tekintettel vannak a kézműves hagyományokra és a modernitás követelményeire. Az architektúra és a belsőépítészet közös alkotásai figyelhetők meg bevásárlóközpontokban, múzeumokban, praktikus és érdekes bútorokban.
A nyolcadik terem, a „liget a múzeumban” rendezője, dr. M. Szilágyi Kinga, a Corvinus Egyetem tanszékvezető tanára, aki a szépség és a világosság felüdítő látványával varázsolja el a nézőt. Éltető szabad terekből, oxigéndús parkokból, kertekből sajnálatosan kevés (legalább 21 százalék kellene!) van, de ahol van, oda szívesen járnak a városlakók. Ilyen például a magántulajdonban lévő, sűrűn látogatott Kopaszi-gát. Készül a budapesti állatkert koncepcióterve (Graphisoft), élhető térben van az Újbuda Allée és a Rákosrendezői Témapark.
A kilencedik terem az újragondolt, új funkcióval bíró, több nemzetközi díjat elnyert épületeket mutatja be, mint a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, a Gresham-palota, a Mátyás-templom, a Rác-fürdő vagy az Europa Nostra-díjas mádi zsinagóga. Természetesen minden tárlónál megismerjük az alkotók nevét is.
A tizedik egység az oktatás keretében, különleges fatéglákkal borított környezetben alkalmas arra, hogy a nézők megpihenjenek az „iskolapadban”, és lássák a filmeket az ornamentika használatáról, a 20. és 21. századi kortárs alkotásokról, ismereteket szerezzenek az anyagokról és saját magukról. „Az építés az ember építésével kezdődik” – állítja ugyanis a kiállítás mottója.
Az építészeti tárlatot számos program, rendezvény és film kíséri a nyitva tartás idején.
