Yelenát megszerette a világ – Kerekes M. István közönségdíjas képe

Kerekes M.István: Yelena.Kerekes M. István esztendővel ezelőtt (a XXVII. Magyar Sajtófotó-kiállításon) is közönségdíjas lett  „A favágó és gyermekei” című fotójával. Most a második legtöbb szavazatot Sopronyi Gyula szabadfoglalkozású fotóriporter Árvaház Havadtőn című képriportja kapta, amely elnyerte a Magyar Sajtófotó-pályázat, 2009 legjobb emberközpontú dokumentarista fotográfiáért járó André Kertész-nagydíjat. A harmadik helyen Ritzel Zoltán, a Tolnai Népújság fotóriportere Violinkulcs című képe végzett: első lett a Magyar Sajtófotó-pályázat, 2009 Természet és tudomány (egyedi) kategóriájában.

A XXVIII. Magyar Sajtófotó-kiállítás március 19.–május 2. között a Magyar Nemzeti Múzeumban volt látható, majd Debrecenben, Pécsett, Mosonmagyaróvárott és Miskolcon járt, mintegy harmincezer látogatót vonzott. A közönségdíjas képre Budapesten és a kiállítás országos turnéja alattfolyamatosan lehetett szavazni, és a látogatók éltek a lehetőséggel. A kiállításon bemutatott több mint 300 kép (képriport) közül 123 képre 2185 
érvényes szavazat érkezett. A témák iránti érdeklődés széles skáláját bizonyítja, hogy az értékelt képek között egyaránt helyet kaptak a hír, a társadalomábrázolás, a művészet, a sport, a természet kategória képei.

A győztes kép alkotója ma a Magyar Újságírók Országos Szövetsége székházában Eötvös Pál, a MÚOSZ elnöke társaságában, Tálosi Péter marketing-vezetőtől vehette át a Pannon Lapok Társaság Kiadói Kft. által felajánlott díjat. A második és harmadik helyen végzett alkotó elismerő oklevélben részesült.
  
Kerekes M. István Yelena című portréja 2009 júniusában készült, és egy észak-romániai, máramarosi ukrán kislányt 
ábrázol. A kép alkotója még csak 2000 óta foglalkozik fotográfiával, de mára már kiemelkedő sikereket ért el. 
“Yelena” című fotójával 2010-ben 4 kontinens, 17 országában, 23 díjat nyert.

Legutóbb az “Attilio Banfi Grand Award” nagydíjat és A kiállítás legjobb fotója címet érdemelte ki a 2010. november 
27-én, Milánóban megnyílt a 29. „Città di Garbagnate” Nemzetközi Fotókiállításon. Kiemelkedik a díjesőből az 
Oroszországban rendezett „Berega 2010” Nemzetközi Fotográfiai Kiállítás digitális kategória fődíja, a Berega arany 
érem, a Kínában rendezett 2. C.P.N.O. Nemzetközi Fotográfiai Kiállítás arany érme, a Szerbiában rendezett „Gyerek 
2010” Nemzetközi Művészfotó Pályázat arany érme és az Indiában rendezett 12. Chhayapath Nemzetközi Fotográfiai Kiállítás Legjobb gyerekfotó díja.

A kép alkotójának találkozása Yelenával:

“Amikor megláttam azt a kislányt, annyira megdöbbentem, hogy pár perc kellett ahhoz, hogy észhez térjek. Ez pedig nálam nagyon ritka. Yelena egy falusi házban lakik, a farakás mellett, az eresz alatt hintázott kis kendővel a fején. Mesébe illő jelenetnek éreztem. A háttér sötét volt és a belső tisztaságtól sugárzó arca valósággal világított. A kislány első vagy második osztályos lehetett. Eleinte szégyenlős volt. Több mint húsz képet készítettem róla, és amikor visszanéztem a felvételeket, egyetlenegy tetszett: amelyiken egy enyhe kis mosoly jelent meg az arcán. Ezzel a képpel pályáztam a 2009-i sajtófotó pályázaton és külföldön is. Nagyon szeretem ezt a képet, de bevallom: ilyen sikerre a legmerészebb  álmaimban sem gondoltam. Csodálatos érzés.”

Kerekes M. István 1977-ben született Marosvásárhelyen. A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem testnevelésszakán diplomázott, 2007-ben költözött át véglegesen Magyarországra. 19 éves volt, amikor először vett fényképezőgépet a kezébe, de már azzal a szándékkal, hogy a körülötte történő dolgokat megörökítse. A természetfotózás mellett az egyszerű, a hányatott sorsú, a munkában meggyötört emberek mindennapjait próbálja a képein megjeleníteni. 2000-től vesz részt nemzeti és nemzetközi fotótárlatokon, pályázatokon. Fényképeit több mint negyven országában állították ki. Munkásságát több mint százötven hazai és nemzetközi díjjal ismerték el.

Az idén júniusban a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (FIAP) a fotóművészet terén elért eredményeiért az 
Excellence FIAP kiváló nemzetközi fotóművész ezüst fokozatával tüntette ki.

Jelenleg a mosonmagyaróvári Haller János Általános, Szakképző- és Szakközépiskola testnevelő-tanára és 
szabadúszó fotográfus. Képei, képriportjai A Földgömb magazinban jelennek meg rendszeresen.