Zenei csemege – az idei első Klazz-koncert

Lukács Miklós.Igazi csemegére, különleges hangversenyre számíthat a közönség a hétvégén. A szimfonikus és jazz hangzását ötvöző koncerten elhangzik majd Fridrich Gulda Csellóversenye, Oláh Kálmán Hungarian Moods, valamint Zsoldos Béla Movie és Mericske Ernő Vivaldiana című darabja. 
A koncerten olyan neves művészek lépnek színpadra a Miskolci Szimfonikus Zenekarral, mint a bámulatosan sokszínű, virtuóz cimbalomművész, Lukács Miklós, valamint Mérei Tamás csellóművész (aki egyébként a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója), Csepregi Gyula szaxofonművész és Márffy Gabriella hegedűművész.

A koncerten közreműködik Dés András (ütőhangszerek) és Barcza Horváth József (nagybőgő). Ők ketten Oláh Kálmán cimbalomversenyében játszanak a szólista Lukács Miklóssal. Ez lesz egyébként Oláh Kálmán cimbalomversenyének az első vidéki bemutatója (az ősbemutató a budapesti Művészetek Palotájában volt). Ez a zenemű is hallható azon a lemezen is, amely nemrég jelent meg Cimbalomversenyek címmel, a Hangvető kiadó gondozásában. Bővebben itt. 

Kovács László, a Miskolci Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője, aki karmesterként is elkötelezett híve a dzsessznek, jó hat éve határozta el, hogy a megszokott szimfonikus koncertektől eltérő újdonsággal is szeretné meglepni a zenekedvelő kedvelő közönséget. Ennek köszönhetően születtek meg a Klazz-koncertek. Az elképzelés olyan népszerűnek bizonyult, hogy mára elképzelhetetlenné vált az évad Klazz-koncertek nélkül.
A sorozat elnevezése a klasszikus és a jazz szavak összevonásából keletkezett. Az utóbbi évek során számos neves, nemzetközileg is elismert művésszel dolgozott együtt a miskolci zenekar a Klazz-koncertek alkalmával. A vendégek között volt például (a teljesség igénye nélkül): Vukán György, Oláh Kálmán, Balázs Elemér, Fekete-Kovács Kornél, Babos Gyula, Borbély Mihály, László Attila.