Az NGM közleménye szerint az államháztartáson belül a központi költségvetés 137,5 milliárd forintos hiánnyal, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 0,6 milliárd forintos többlettel, az elkülönített állami pénzalapok 17,2 milliárdos hiánnyal zártak.
A múlt év márciusában az államháztartás központi alrendszerének deficitje 230,9 milliárd forint volt, az első három hónapban a hiány 517,5 milliárd forintra rúgott, ami az akkori éves előirányzat 85,2 százalékával volt egyenlő. Az NGM mindazonáltal közleményében rámutatott, hogy a két időszak összehasonlításánál figyelembe kell venni, hogy egyes adónemek esetében változások voltak.
A központi költségvetés március havi bevételei 223 milliárd forinttal voltak magasabbak, mint egy évvel azelőtt. Ez egyebek között egyes adónemek – különösen az áfa – magasabb bevételeivel, az újonnan bevezetett adónemek bevételeivel, illetve a központi költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok magasabb összegű bevételeivel magyarázható.
A kiadások 125 milliárd forinttal voltak magasabbak, mint esztendővel azelőtt. A magasabb kiadási összeg elsősorban a költségvetési szervek és szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok magasabb idei kiadásaival függ össze – közölte az NGM.
A tárca arra hívja fel a figyelmet, hogy mind a kiadási, mind a bevételi oldalon nagy hatása van annak, hogy a központi kormányzat önkormányzati intézményeket vett át.
A nettó kamatkiadás márciusban 68,9 milliárd forint volt, ami összességében 10,1 milliárd forinttal kevesebb az előző év hasonló időszakához képest. A kamatkiadások 2013 márciusában 75,5 milliárd forintot, a kamatbevételek pedig 6,6 milliárd forintot tettek ki, rendre 14,7 milliárd, illetve 4,6 milliárd forinttal kevesebbet az egy évvel korábbinál.
A társadalombiztosítási alapok 2013. március havi 0,6 milliárd forintos többlete a Nyugdíjbiztosítási Alap 1,7 milliárd forintos többletéből, valamint az Egészségbiztosítási Alap 1,1 milliárd forintos hiányából tevődik össze. Egy évvel korábban még 3,6 milliárd forint hiánnyal zárták márciust a tb-alapok.
Az egyenleg javulásában elsősorban a bevételi oldalt érő hatások játszottak szerepet: az előző évinél magasabb összegben teljesültek egyebek között a Nyugdíjbiztosítási Alap szociális hozzájárulási adó- és járulékbevételei, az egészségügyi hozzájárulások, valamint az Egészségbiztosítási Alap költségvetési támogatásai, térítései is.