Éppen 75 évvel ezelőtt alapították a japán Fujitsut. Poros Gábor, a magyar leányvállalat ügyvezetője pedig tízedik esztendeje áll a cég élén, amelyet jó ideig Fujitsu-Siemensnek hívtak. Miközben az egész világ által megsínylett gazdasági visszaesés nálunk is a kormányzati megrendelések erős csökkenésével járt, a Fujitsu magyarországi részlegének sikerült növekednie – derült ki a társaság mai, naptáriév-záró sajtóeseményén. Konkrétan: a kiszolgáló egységek és a tároló rendszerek piacán vezetői pozíciót betöltő cég tevékenységének, eladásainak a súlypontját át tudta helyezni a kormányzati beruházásokról egyéb területekre.
Kivonult a lakossági, fogyasztói piacról, nem tartotta érdemesnek, hogy holmi olcsó számítógépekkel versenyezzen. Helyettük a minőségi kiszolgálást (szolgáltatást) helyezte előtérbe, gépeinek és szolgáltatásainak minőségét
értékelő, tehát az igényes vállalati partnereket kereste és találta meg.
A Poros ügyvezető által említett számokból kiviláglik, az igyekezet sikerrel járt: a magyar számítástechnikai piac növekedését meghaladó összesített forgalommal, az Intel-architektúrájú szerverek szegmensében rendkívüli, az adattárolók területén dinamikus növekedéssel zárta a 2010. naptári évet. A Fujitsu magyarországi árbevétele 8,6 százalékkal haladta meg a megelőző év azonos időszakának értékét. Ezen belül 125 százalékkal növekedett az ×86-os szerverek értékesítése, negyedével az adattárolóké, elsősorban a saját fejlesztésű Eternus storage család tagjainak eladása. Az Európában jellemzően hardverszállítóként ismert Fujitsu a világban máshol szolgáltatóként is nagyra tartott Fujitsu-irányvonalat követve nyitott itthon a szolgáltatói piacon is. Ennek eredményeként a komplex informatikai szolgáltatásait csaknem harmadával növelte.
Ezek az eredmények a magyar leányvállalat másfél évvel ezelőtt kidolgozott és híven követett stratégiaváltásának a
helyességét bizonyítják.
Az idén már érezte a Fujitsu vezetése – és Poros Gábor jövőképében is ez szerepel –, hogy a piac költséghatékonyságra való törekvését kell kiszolgálni ahhoz, hogy a biztató, nagy léptékű fejlődést jelző eredményeket jövőre is megtarthassák, sőt, javíthassák. Az ügyvezető és munkatársai továbbra is dinamikus növekedésre számítanak az adatközponti termékek és megoldások területén. Remélik, hogy a jövő év áttörést hozhat olyan innovatív technológiák szélesebb körű elterjedésében, mint amilyen a gazdaságosan használható vékonykliens, más néven zérókliens. Az idei folyamatok alapján jó esély van arra, hogy a szolgáltatások forgalmának aránya Magyarországon is eléri a teljes árbevétel negyedét.
A Fujitsu felkészült: térnyerésében meghatározó szerepe van azoknak a fejlesztéseknek, amelyek az informatikai
rendszereket optimalizáló technológiák, eszközök és megoldások megteremtésére irányultak. A virtualizált
adatközponti infrastruktúrák, a felhőalkalmazásokra kifejlesztett szerverek, az energiatakarékos eszközök 20–40
százalékkal csökkenthetik a vállalati informatika üzemeltetési költségeit. A Fujitsunak úttörő szerepe van a
felhőszolgáltatások feltétel-rendszerének megteremtésében.
A virtualizációs technológiák fejlesztésével, a dinamikus infrastruktúrák létrehozásával, felhőszerverek és felhőre
optimalizált adatközpontok megalkotásával, végül a felhőhöz kifejlesztett zérókliensek gyártásának megkezdésével
megteremtette a felhő könnyű, biztonságos és gazdaságos alkalmazási lehetőségeit.
A vezető gyártók közül a Fujitsu elsőként tért át a LED-es háttérvilágításra valamennyi kijelzőcsaládja esetében.
Ezzel ő az első olyan szállító, amelyik teljes gyártmányválasztékában, a legolcsóbbtól a felső kategóriásig kizárólag
higanyt nem tartalmazó kijelzőket kínál. Valamennyit elllátták a Fujitsu környezetbarát ECO-gombjával és
állapotjelző LED tájékoztatja használót az energiatakarékos üzemmódba történő átállásról.
A mai sajtóbemutatóra megérkezett hazánkba a Fujitsu három új noteszgépe. Közülük kettő szokványos kivitelű, ám
könnyű és vékony, egy pedig elforgatható kijelzős, ekként táblagéppé alakítható. Az ősszel Münchenben debütált zéróklienst most nem láthattuk. Ez egyébként egy számítástechnikai retró. Régen a nagyszámítógépekhez terminálok csatlakoztak soros vonalon. Ma ugyanez a koncepció tér vissza, azzal, hogy az akkor 1200 bit/mp sebességű vonal helyett (ugyancsak soros) Ethernet-vonalat használnak. Régen karakteres megjelenítésre futotta, most még CAD-alkalmazást is lehet használni a terminálon, pardon, zérókliensen. Ez tulajdonképpen egy kicsit felokosított monitor, amely végső esetben az Ethernet-kábelen is megkaphatja a tápellátását. Telepítése, hiba esetén a cseréje mindössze az Ethernet-kábelre csatlakoztatásból áll.
A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) az idén a magyar felsőoktatás legnagyobb felhő alapú informatikai fejlesztését hajtotta végre egy egységes Fujitsu-platformon. Az egyetem a megnövekedett feladatokat kiszolgáló informatikát csak látványos létszámbővítéssel tudta volna működtetni, miközben a megugrott költségek fedezésére nem álltak rendelkezésre elégséges források. Ezért az alma mater azt a megoldást választotta, hogy változatlan létszámmal és az energiaköltségek felére csökkentésével feleljen meg a követelményeknek.
Ritter Dávid, az ELTE informatikai igazgatója mutatta be a megvalósított rendszert. Hároméves előkészítő munka eredményeként döntött az egyetem a Fujitsu megoldása és eszközei mellett. Mostantól – a hibátlan tesztüzemet követően – tizenkét Primegy RX300 S6 virtualizált környezetekhez optimalizált rackszerver gondoskodik a mintegy 150-féle egyetemi szolgáltatásról 40 ezer használó számára. A szerteágazó alkalmazások – Egységes Tanulmányi Rendszer (ETR), SAP, SAP HR, oktatói rendszerek, levelezés stb. – zavartalanul és gyorsan futnak 99,99%-os rendelkezésre állás mellett. Az ELTE VMware-re épülő virtuális szerverfarmja az év végéig további hat szerverrel bővül. A számítóközpont konszolidációját a Fujitsu rendszerintegrációs partnere, a szerver és tároló technológiáinak egyik legszakavatottabb partnere, az ANT Kft. végezte.