Ma van ötven éve, hogy a Szovjetunió vezette Varsói Szerződés országainak, köztük Magyarországnak a hadereje katonai erővel szétzúzta a csehszlovák reformkommunista kísérletet, a „prágai tavaszt”. Az eseményre a nemzetközi sajtó számos írásban visszatekint – közülük megemlítem a Der Standard című bécsi lapot, amelynek egyik cikke azt tekinti át, milyen emléke maradt fenn a prágai tavasznak, az annak idején „emberarcú szocializmusként” emlegetett próbálkozásnak.
A Der Standard szerint a mai cseh társadalom csak nagyon keveset tud kezdeni 1968 örökségével. Aki a prágai tavaszra gondol, annak többnyire éppenséggel a kísérlet végkimenetele, augusztus 21. reggele jut az eszébe, amikor a prágai rádió még el nem foglalt székházából azt az üzenetet küldték: megtámadtak minket, ne hagyjátok provokálni magatokat, el kell kerülni a vérontást.
Az osztrák lap újságírója Martin Franc történészt kérdezte egyebek közt arról, hogy mennyire lehet párhuzamba állítani a csehszlovák 68-at a nyugati 68-cal. A válasz szerint alapvető eltérést mutatott a két jelenségnek a fogyasztáshoz való viszonya. A prágai tavasz gazdasági reformjai a fogyasztási színvonal emelését célozták, a szocialista rendszer keretei által adott lehetőségeken belül. Nyugat-Európában ezzel szemben a 68-i reformmozgalmak éppenséggel a fogyasztói társadalom bírálatával kapcsolódtak össze. Ugyanazok a dolgok gyökeresen más üzenetet hordoztak. A farmernadrág, a jeans például, ami Nyugaton a fiatalok öltözködési szubkultúrájának a részévé vált, a szocialista Csehszlovákia számos iskolájában tiltott viselet volt, mert nyugati luxusterméknek tekintették.
A Der Standard cikke kitér arra, hogy az 1989-i bársonyos forradalom már alig mutatott bármilyen ideológiai folytonosságot 1968-cal: új elit emelkedett fel, azok a liberális közgazdászok, akiknek a hangadója a későbbi cseh államfő, Václav Klaus volt, és akik azonnal siettek elhatárolódni az emberarcú szocializmus 1968-i álmától: 1989 ily módon 1968 antitézisévé vált.
Az osztrák lap felidézi Michal Viewegh cseh író „Kutyának való mesés évek” című regényét, amelyben a kis Kvido a Varsói Szerződés csapatainak bevonulása reggelén nagypapájával sorra járja a buszmegállókat, és mindenhol kiragaszt egy cetlit. Az olvasó önkéntelenül arra gondol, hogy a cédulákon az állhat, ami az azt követő napokban a prágai házfalakon volt látható, vagyis hogy a pokolba küldték el a megszállókat. De nem, a kis Kvido cetlije arról szólt, hogy eltűnt a törpepapagája.
Akinek a tudatában ma a prágai tavasz nem több, mint kommunisták konfliktusa más kommunistákkal, amely konfliktus augusztus 21-én logikus módon lezárult, az úgy van ezzel az egésszel, mint Kvido az elrepült és soha meg nem talált törpepapagájjal: maradt róla valami halvány színes emlék, amelynek nyoma veszett a történelem robajában – írja a Der Standard.
Most pedig a líra után a prózai jelenről.
Steve Bannon amerikai szélsőjobboldali politikai stratégát – Donald Trump amerikai elnök volt tanácsadóját – és az ugyancsak szélsőjobboldali, liberálisból lett ultrakonzervatív Orbán Viktor magyar miniszterelnököt nem csupán az kapcsolja össze, hogy mindketten elpusztítandó ellenfélnek tekintik az Európai Uniót, hanem az is, hogy mindketten hisznek abban, a populista lázadás kulturális forradalmat eredményezhet – írja Ivan Krasztev bolgár politikatudós a The New York Times tegnapi számában megjelent kommentárjában. Krasztev szerint Orbán több taktikai előnyt is remélhet a Bannonnel való együttműködéstől. Először is Bannon segíthet meggyőzni a nyugat-európai populistákat: semmi baj nincs azzal, ha egy kicsiny kelet-európai ország vezetője válik mozgalmuk vezetőjévé. Bannon támogatása nyomán Orbánt mint Trump európai emberét lehet megkoronázni. Másodszor Bannon jelenléte megvédheti az európai szélsőjobbot attól a gyanútól, hogy az euroszkeptikusok egyszerűen Putyin bábjai. Harmadrészt nagyon hasznos lehet Bannon kampányoló képessége, a fősodorbeli média elleni háborúskodásának a tapasztalata. Krasztev felhívja a figyelmet a Pew közvélemény-kutató intézet nemrégiben végzett felmérésének azon eredményére, amely szerint a mainstream médiával szembeni bizalmatlanság az európai populista szavazó jellemző megkülönböztető vonása. Negyedrészt pedig Orbánnak szüksége van Bannonre ahhoz, hogy meggyőzzék az európaiakat, csak a szélsőjobboldal érti igazán a bevándorlás problémáját.
Hogy aztán mindezek a számítások bejöhetnek-e? Erre már felettébb kétkedő választ ad a The New York Times hasábjain a nemzetközileg ismert bolgár liberális elemző. Szerinte az európai szélsőjobboldal egyesítésére tett kísérlet megvalósíthatatlan vállalkozásnak bizonyulhat. Az amerikai Bannon európai kezdeményezése máris inkább arra sarkallja a szélsőjobboldalt, hogy elkezdje hangsúlyozni, nem vagyunk Amerikában, nem akarunk nemzetek feletti entitást létrehozni. Továbbá: az euroszkeptiusok kiugróan szerepeltek ugyan az utóbbi idők európai választásain, felmérések azonban azt mutatják, hogy ez mozgósítja az Európa-párti erőket.