Nem tudom, elgondolkodtak-e mostanában az …állami tulajdonról. Elsősorban azokra a részeire gondoltam, amikkel közvetlenül kapcsolatba kerülünk. Amiken keresztül szolgáltatásokat nyújt nekünk a magyar állam – a mi pénzünkön.
Ilyen lehet például egy buszmegálló, egy pályaudvar, akár a ferihegyi repülőtér is. Ja, bocsánat, az kivétel. Mert az állami tulajdonban van ugyan, csak a működtetését végzi egy magáncég, aminek a visszavásárlásáról a magyar kormány éppen ezekben a napokban tárgyal a tulajdonosokkal.
Jogos lenne a kérdés, hogy vajon miért éppen most és egyáltalán miért? Tartok tőle, hogy a miniszterelnöki „dafke-faktoron” kívül, vagyis hogy azért mert „csak”, vagy azért „mert azt mondtam” ésszerű okot nemigen lehet felvonultatni. Hacsak azt nem, hogy egy újabb példán akarják demonstrálni a maffiaállam működését a gyakorlatban. Személyesen is belepillanthattam ennek a valóságába, emiatt kénytelen vagyok nagyon visszafogottan fogalmazni.
A jelenlegi kormány egyik „nünükéje”, hogy az általa kiszemelt szektorokban a többségi magyar tulajdont hozzon létre. Méghozzá sokszor úgy, hogy a vagyonelemek aztán a kiválasztott keveseknél landoljanak, legyen az egy Fejér megyei gázszerelő-barát, egy természetjáró útépítő-haver vagy éppen az elsőszülött lány férje, a „nemzeti vő”. A repülőtér ügyében is attól tartok, hogy a mostani, a kanadai és szingapúri tulajdonosokkal folytatott tárgyalásoknak is ez az egyetlen mögöttes célja. Akár hazai, akár külföldi strómanok vagy tettestársak bevonásáról van szó.
Mert hogy a magyar állam garantáltan nem jó tulajdonos, ezt akár axióma szintjén is leszögezhetjük. Emlékszünk még a Kádár-korszak keserű közgazdasági katasztrófájára: az állami vállalat általában alacsony hatékonysággal, rendkívül pazarlóan, lassan és emiatt drágán állít elő olyasmit, aminek a minősége messze elmarad a várakozásoktól. Vajon ki hiszi el, hogy az amúgy hatékonyan és jól működő ferihegyi repülőtér hirtelen megtáltosodnék csak azért, mert többségi állami tulajdonba került? Senki!
Álljon itt két példa a közlekedés területéről: az állami tulajdonú vasút fényesen teljesít, nemzetünk büszkesége, 240 kilométeres sebességgel száguld a szuperexpressz Budapest és Bécs között, Európa élvonalába tartozik. Ja, nem! A mozdonyok jórésze kerekeken gördülő múzeumi darab, és alig találnak embert, aki vezesse őket. Még a kiemelt vonalakon is elképesztő állapotban vannak a pályák. Állami működtetésben ugyebár…
A másik példám még siralmasabb, és éppen az elején említett légiközlekedés területéről. 2012-ig volt itt egy állami tulajdonú nemzeti légitársaság, amit nemhogy nem mentett meg, hanem szándékosan hagyott a földbeállni ugyanez a kormány. Legalább tízezer magyar család, nagyon sok magyar munkavállaló életét tönkretéve. Úgy hívták: Malév…
Lobog a szélben a pénzeszsák
– Hardy Mihály jegyzete
21/09/2023 18:02
Nem tudom, elgondolkodtak-e mostanában az …állami tulajdonról. Elsősorban azokra a részeire gondoltam, amikkel közvetlenül kapcsolatba kerülünk. Amiken keresztül szolgáltatásokat nyújt nekünk a magyar állam – a mi pénzünkön.
Ilyen lehet például egy buszmegálló, egy pályaudvar, akár a ferihegyi repülőtér is. Ja, bocsánat, az kivétel. Mert az állami tulajdonban van ugyan, csak a működtetését végzi egy magáncég, aminek a visszavásárlásáról a magyar kormány éppen ezekben a napokban tárgyal a tulajdonosokkal.
Jogos lenne a kérdés, hogy vajon miért éppen most és egyáltalán miért? Tartok tőle, hogy a miniszterelnöki „dafke-faktoron” kívül, vagyis hogy azért mert „csak”, vagy azért „mert azt mondtam” ésszerű okot nemigen lehet felvonultatni. Hacsak azt nem, hogy egy újabb példán akarják demonstrálni a maffiaállam működését a gyakorlatban. Személyesen is belepillanthattam ennek a valóságába, emiatt kénytelen vagyok nagyon visszafogottan fogalmazni.
A jelenlegi kormány egyik „nünükéje”, hogy az általa kiszemelt szektorokban a többségi magyar tulajdont hozzon létre. Méghozzá sokszor úgy, hogy a vagyonelemek aztán a kiválasztott keveseknél landoljanak, legyen az egy Fejér megyei gázszerelő-barát, egy természetjáró útépítő-haver vagy éppen az elsőszülött lány férje, a „nemzeti vő”. A repülőtér ügyében is attól tartok, hogy a mostani, a kanadai és szingapúri tulajdonosokkal folytatott tárgyalásoknak is ez az egyetlen mögöttes célja. Akár hazai, akár külföldi strómanok vagy tettestársak bevonásáról van szó.
Mert hogy a magyar állam garantáltan nem jó tulajdonos, ezt akár axióma szintjén is leszögezhetjük. Emlékszünk még a Kádár-korszak keserű közgazdasági katasztrófájára: az állami vállalat általában alacsony hatékonysággal, rendkívül pazarlóan, lassan és emiatt drágán állít elő olyasmit, aminek a minősége messze elmarad a várakozásoktól. Vajon ki hiszi el, hogy az amúgy hatékonyan és jól működő ferihegyi repülőtér hirtelen megtáltosodnék csak azért, mert többségi állami tulajdonba került? Senki!
Álljon itt két példa a közlekedés területéről: az állami tulajdonú vasút fényesen teljesít, nemzetünk büszkesége, 240 kilométeres sebességgel száguld a szuperexpressz Budapest és Bécs között, Európa élvonalába tartozik. Ja, nem! A mozdonyok jórésze kerekeken gördülő múzeumi darab, és alig találnak embert, aki vezesse őket. Még a kiemelt vonalakon is elképesztő állapotban vannak a pályák. Állami működtetésben ugyebár…
A másik példám még siralmasabb, és éppen az elején említett légiközlekedés területéről. 2012-ig volt itt egy állami tulajdonú nemzeti légitársaság, amit nemhogy nem mentett meg, hanem szándékosan hagyott a földbeállni ugyanez a kormány. Legalább tízezer magyar család, nagyon sok magyar munkavállaló életét tönkretéve. Úgy hívták: Malév…
