Hála neked, hála, jóistenem!

Nem tudom, más miként van ezzel, de ha én bajba kerülök, akkor mindig számba veszem a lehetséges segítőket. Arról már leszoktam, hogy a jóistenhez fohászkodjam, én beszéd közben már két emberre sem tudok figyelni, elképzelni sem tudom, milyen lehet egy személyben milliók sírását hallgatni, reményét éltetni.

A bevásárló-központban, a közlekedésben csúcsforgalomnak mondják az ilyesmit, az isteni észben is egymás hegyén-hátán tolonghatnak a megoldásra váró ügyek és gondolatok, teljesen természetes, hogy olykor összeveszünk a kasszánál vagy hely hiányában lemaradunk egy járatról.

Egyébként az én bajaim földhöz ragadtak, elfogy a pénzem, tyúkszem nő a talpamon, meg ilyenek…Egyszer a barátom, máskor a pedikűr segít, és anélkül, hogy nagyon fényezném magam, én is szívesen segítek a hozzám fordulókon, cserébe csak azt kérem, hogy ne kérdezzék, hogy mivel tartoznak.

Nálam Bandi, egykori iskolatársam a példa, nyaranta együtt fürödtünk Kőbányán a feneketlennek tartott Guttmann-tóban, egy apró különbség volt csak köztünk, én tudtam úszni, Bandi meg nem. Egyszer a víz közepén kapálódzni kezdett, először azt hittem, viccel, de hamar kiderült, hogy fulladozik. Oda tempóztam, kihúztam a partra, és néhány nap múlva elfelejtettem az egészet, az ember természetéhez tartozik, hogy a rossz dolgok ragadnak hozzá, a jók viszont lepattannak róla. Sokáig azt hittem, hogy az évek kimosták Bandi emlékezetét, aztán találkozott a fiammal, állítólag a járásáról ismerte meg, hozzám hasonlóan csámpázott, ismeretlenül ölelte meg, és neki köszönte meg az apja segítségét.

Nem tagadom, jólesett a fiam beszámolója a történtekről, és attól kezdve gyakrabban gondoltam Bandira.

Amikor Deutsch Tamás egyetemistát Prágában 1989-ben egy tüntetésen őrizetbe vették a rendőrök, akkor Horn Gyula, Magyarország külügyminisztere személyesen járta ki a fiatal lázadó szabadon bocsájtását. Később Deutsch Tamás a Fidesz nevében gyakran nevezte hazaárulóknak a szocialista kormányokat, és pártjával együtt tiltakozott az ellen, hogy Brüsszelben, az Európai Parlament székházában termet nevezzenek el Horn Gyuláról. Aztán az Európai Unió pénzzel, Németország munkával árasztotta el Magyarországot, mégis közellenség lett mindkettő. Így tanultam meg, hogy a hála nem követelmény a politikában. Később megjelentek Magyarország utcáin, középületein a Soros-plakátok, egykori támogatottjai, diákjai így üzenték, hogy az öreg vacak ember, én meg azt gondoltam, hogy ha Bandi helyett a Fidesz úszkálna a tóban, akkor most belefojtana a vízbe.

És bármilyen furcsa is, az ereszbe kapaszkodó Szájer József kalandjáról is Bandi jutott az eszembe, illetve, nem ő, hanem a mondás, amely szerint jó tett, helyébe jót várj! A keresztény emberek tudják, hogy a jóisten a világon tartja a tekintetét, és ha kell, akkor segít a bajbajutottakon. Vélhetően a jóisten is mindenre emlékezik, agya végtelen gigabájtos winchester, a vész észlelésekor számba veszi, hogy a segítségében reménykedő milyen gyakran jár templomba, mikor gyónt legutóbb, dob-e alamizsnát az utcai koldusnak, befogadja-e a menekültet, szóval villámgyorsan gondolkodik, de hiába ás egyre mélyebben a tudatába, ha nem találja a mentőövként felhasználható jó cselekedetet.

Ezért maradt le a jóisten Brüsszelben, Szájernek megmentőként a helyi rendőrök nyújtották a kezüket, a jóisten meg szomorúan nyugtázhatta, hogy elkésett. Igaz, még jóvá teheti a hibáját, Szájer képviselőnek vannak főnökei, elképzelhető, hogy hamarosan ők is bajba jutnak, ott csüngenek majd az ereszen, keresztet vetnek, imádkoznak, az urat hívják, és a jóistennek gyorsan meg kell találni életük jócselekedeteit, hogy legyen oka a kiszabadításukra.

A jóisten nem azért jóisten, hogy megrettenjen a feladat nehézségétől, ha eljön az ideje, persze, hogy segíteni fog, pedig előre tudja, hogy a megmentettek később az ő képével fogják fenyegetni az országot, akárcsak földi helytartóját, a pápát, őt is vén trottynak fogják nevezni, és ha ennek ellenére mégis népszerű lesz, akkor majd törvényt hoznak a keresztvetés ellen.