Egy éve vezették be az osztrák főváros egész területére kiterjedő, egységes parkolási rendszert, amivel véget vetettek az ingyenes parkolásnak Bécsben. Az eredmény: az eddiginél kevesebb idegen autó, több szabad parkolóhely és kisebb autóforgalom. (Bécsben 2022. március 1-je óta mindenütt fizetni kell a parkolásért © MA46 / Christian Fürthner)
Az osztrák főváros 2022. március 1-jén vezette be új, egységes parkolási rendszerét, amivel tulajdonképpen véget vetett az ingyenes parkolásnak Bécsben. És annak a jelenségnek is, hogy a fizetőövezet határán túlzsúfoltak a parkolók és az ott lakók nem találnak szabad parkolóhelyet az ingázók miatt. Ráadásul a fizetőparkolás kiterjesztésével csaknem megkétszereződött a parkolóhely-gazdálkodásba bevont terület nagysága.
Az első tizenkét hónap elteltével a város értékelte az egységes parkolási rendszer hatását: a mérleg kedvező. „Azzal, hogy kivétel nélkül egész Bécsre kiterjesztettük a fizetős parkolást, rengeteg hely szabadult fel a közterületeken, és csökkent az ingázók és a parkolóhelyre vadászók miatti forgalom is. Ezzel újabb célt teljesítettünk a klímavédelemben” – állapították meg a bécsi városházán.
A fizetőparkolás kiterjesztése különösen a külső kerületekben, Floridsdorfban, Donaustadtban és Liesingben hozott változást; Hietzing kerület is a nagy nyertesek közé tartozik. Floridsdorfban például, a strebersdorfi pályaudvar környékén 98,1 százalékról 29,6 százalékra csökkent a parkolóhelyek kihasználtsága, a nem bécsi rendszámú autók aránya pedig kétharmaddal. Mindez annak ellenére történt, hogy a kerület lakossága közben öt százalékkal nőtt. Donaustadtban átlagosan több, mint a felével csökkent a parkolóhelyek kihasználtsága, a nem bécsi rendszámú autók aránya pedig a hosszú éveken át megszokottnak csaknem háromnegyedével. Esztendővel ezelőtt a parkoló autók ötöde jött a fővároson kívülről, mostanra ez az arány 6,2 százalékra csökkent. Liesingből elsősorban a más tartományokból érkező autók tűntek el a fizetős parkolás kiterjesztésével, ott 89 százalékkal csökkent az arányuk.
A felszabadult területeket a kerületek zöldítésre szeretnék használni, illetve a kerékpárosoknak és a gyalogosoknak adják át. Floridsdorfban például a klímaváltozásnak ellenállóvá teszik a Schleifgassét – 18 új fával és 450 négyzetméternyi újonnan létesített zöldfelülettel – és kiszélesítik a járdát az Anton-Böck-Straßén, amit szintén kizöldítenek. Donaustadt a felszabadult területet a kerékpáros infrastruktúra bővítésére használja majd. Ott kerületszerte összesen 16 kilométernyi új kerékpárút épül a következő időszakban.
A parkolási díjból származó bevételt a város teljes egészében a közösségi közlekedés fejlesztésére fordítja.

